Minden napra egy film

Kevin probably saves the World (elkezdődött)

2018. március 15. - BBerni86

Családos, segítős, isteni küldetéses.

Kevin Finn menő bankár volt New Yorkban, de kicsúszott a lába alól a talaj. Mindent elvesztett, az öngyilkosság is eszébe jutott. Utolsó esélyként visszatért a szülővárosába, ahol a megözvegyült ikertestvére él a lányával. Amy és Reese befogadják a férfit, aki nehezen találja a helyét. De egyik este lehull egy meteor, Kevin megérinti, és isteni küldetést kap. Ő az egyike azon kiválasztottaknak, akiknek kedvességgel, szeretettel meg kell menteniük a Földet! Kevin nagy nehezen elfogadja, hogy Yvette az őrangyala, és belekezd a feladatba. Mindenkinek segít, akinek szüksége van rá, legyen az első kiállításának a megrendezése vagy a legnagyobb iskolai csíny végrehajtása. Közben segíthet a nővérének feldolgozni a férje elvesztését, és a gimis szerelmével is kapnak egy új esélyt a boldogságra.

Nem szokott szerencsém lenni az olyan feelgood sorozatokkal, amelyeket elkezdek nézni, megszeretek – és próbálom felfogni, miért kell egy évad után kaszálni őket. Ott volt a No tomorrow tavaly. A Bunheads valamivel korábban, és sorolgathatom őket még egy darabig. Nincs igény olyan sorozatra, ami pozitív, tele van lélekkel és életszeretettel? Idén is volt egy nevező, ez lenne Kevin. Aminek a sorsa még nagyon kérdőjeles – a kaszáról, de egy berendelésről se hallani egyelőre.

Ha az eddigi tendenciát nézem, akkor ezzel a 16 résszel el is köszönünk a védangyaloktól és az igazaktól. Nyitott vég ide, vagy oda. Mert a fent emlegetett sorozatoknak is mind olyan végük volt, hogy nyugodtan lehetett volna folytatni őket. De nem…

Jó, e fájdalmam félretéve nézzük a sorozatot!

 Amit azonnal ketté is választanék: eredetileg rövidebb lett volna, de berendelték 16 részre. Határozottan érezni lehet a válaszvonalat, mintha két sorozat lenne ugyanarra a témára. Az első része az, amit nagyon megszerettem, és nagyon tudom ajánlani is! Kedves, aranyos, jó életérzéssel teli, pozitív az egész. Ugyanakkor okosan építkező is volt, mert miközben egyre jobban bevezetett az angyalos, világmentős ötletbe, a kis epizódokból, a megismert karakterekből felépített egy nagyobb történetet. Zseniális volt, ahogy a megsegített emberek kirakósként álltak össze, hogy az első küldetés sikerrel záruljon. Az emberek, a látomások, Kevin fejlődése mind logikus volt, és szerethető.

Majd jöttek a plusz részek, amelyek elvesztették ezt az okosságuk. A látomások már alig jelentenek valamit, a heti ügyek is sokkal bénábbak. A hangsúly inkább Kevin és a védangyalok köré tevődik, ami fele annyira sem érdekes. Eljutott arra a pontra, hogy Kevin és Kristin szerelmi szála még a legizgalmasabb a részekben.

Pedig korábban izgalmas mellékszereplők, sok-sok édes pillanat is volt benne, ami hirtelen eltűnt. Lapos komédia lett a szerethető, kedves sorozatból.

 

5/3,5 (Kevin probably saves the World) átlagoltam, mert az eleje, ami eredetileg tervben volt, remek lett. Összeillettek a részek, bájos volt, és egyszerre tudott napfényes, reménykeltő és okos is lenni. A finálé, ahogy minden addigi szereplő része lett a nagy tervnek az új kiválasztott megtaláláshoz, tökéletes végszó lett volna. De berendeltek még pár részt, és láthatóan nem tudott vele mit kezdeni a sorozat. A történet elkezdett szétesni, elveszteni az okosságát, és enélkül nem annyira aranyos, hogy önállóan is jó legyen. Kár volt nyújtani, mert az elejét nagyon szerettem!

https://www.youtube.com/watch?v=Focz8JHvOd41200x627-q80_5f2e8238c84b0f68301342985ff25cd0.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9913740188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.