Minden napra egy film

Örök tél

2018. április 05. - BBerni86

Munkatáboros, túlélős, csapatos.

Irén sváb fiatalasszony, akinek a második világháború alatt vissza kellett költöznie kislányával vidékre a szüleihez. A pesti házat lebombázták, a férje nem jött haza a frontról. Amikor bejönnek az oroszok, a falu kijelölt családjainak egy-egy embert kell küldeni kukoricát törni. Irén megy, de döbbenetére egy tehervonatra teszik fel sok sorstársával, a szökevényekre lőnek. Napokig viszik őket, mélyen orosz földre. Egy munkatáborba találják 188.jpgmagukat, ahol a németek háborús bűneiért cserébe a háború alatt dolgozniuk kell. Irén az emlékeibe kapaszkodik, és egy néma lánnyal, Annával köt barátságot. Ketten próbálnak kitartani, de Anna súlyos beteg lesz. Irén nem tudja megmenteni, maga is majdnem meghal. Rajmund menti meg, aki aztán megtanítja túlélni is.

Erről a filmről az jutott eszembe, hogy volt egyszer, hol nem volt az igényes tévéfilm. Ami nem is készült mozis premierre, kifejezetten a tévének készítették. Kevesebb pénzből, soványabb a látvány is, de a történetei jók voltak, és gyakran neves színészeket is meg lehetett nyerni egy-egy mellékszerepre. Ma már kevés ilyen van, a nagy filmek a moziba készülnek, és a Netflix nem is kicsit írta át a tévénézési szokásokat. (Nálunk még csak kezdődik a folyamat, de szerintem egyre többen leszünk darálók a heti nézés helyett. Főleg a Netflix sorozatok esetén adott e választási lehetőség.)

De miért is emlegetem ezt? Mert az Örök tél kifejezetten ilyen tévéfilm. Ahogy a készítők előző alkotásai, pl. a Félvilág is ilyen volt. Nem való arra, hogy széles vásznon beüljünk rá, de egy este a laptop vagy tévé képernyője előtt kifejezetten izgalmas tud lenni.

Az örök tél története jól illeszkedik a háborús filmek más szemszögből trendbe is. Mert ez simán háborús film úgy is, hogy nem is látjuk benne a frontot. Sokban emlékeztetett a Drága Elzára is, csak ebben nincs meg az a művészfilmes beütés. A háború dúl, és a harci gépezetet etetni kell, források kellenek. Hogyan? Angliában gyári munkások lettek a lányok és asszonyok. Az oroszok meg fogták maguk, és munkatáborokba cipelték a más országok civiljeit. Mesének tűnik? Talán a szereplők, a szituációk az író fejéből pattantak ki, de az alaphelyzet történelmi valóság. A háború akkor is borzalmas, ha nem a fronton vérző és szenvedő katona vagy, ez a film is ezt mutatja be.

Egy fejlődéstörténet is, a cselekmény azt követi le, Irén hogyan él túl. Mennyit kell ezért változnia, és mégis, hogyan lesznek értékes emberi kapcsolatai. Ugyan a szerelmi szála Rajmund oldalán nem igazán kötött le, de az átmenetet jól megfogták a készítők. Ahogy változni kell, vagy pusztulni. Ennek része Rajmund is.

A történet pár gyengébb húzás ellenére is jó lett, lekötött. Pörgetik az eseményeket, nem hagynak unatkozni, de nem is akarnak horror elemekkel sokkolni. Finomabban csinálják. Volt elég borzalom véres jelenetek nélkül is.

A látványvilága is visszafogott. Kifejezetten irritált a szürke szűrő eltúlzott használata: a szürke tájba szürke emberek szenvednek. A végére szomjaztam a színeket, ha tudtam is, ezzel akarnak atmoszférát teremteni.

A történet jó, tűnnek fel ismert arcok (pl. Döbrösi, Csányi), egy estére laptopon megtette.

 

Örök tél - 5/3,5 kis költségvetésből, minimál díszlettel és sok szürkével, de a történettel eladta magát.

https://www.youtube.com/watch?v=HZSTvEVz87I

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9313812460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.