Minden napra egy film

Tökéletes hang 3.

2018. május 03. - BBerni86

Lányos, zenés, turnés, versenyes.

A lányok 3 éve kimaradtak az egyetemről, de az önmegvalósítás senkinek nem akar összejönni. Beca szakított a barátjával, és sikeresen kirúgatta magát a zenei cégtől is, ahol producerként dolgozott – nem volt hajlandó feladni a jó zenét az ügyfél hóbortja miatt. Amy lóg Beca és Chloe nyakán, akinek nagyon hiányoznak a régi szép napok.274261_1513174675_3674.jpg Nagy kedvvel is készülnek a Bella találkozóra, ahol azt kell látniuk, hogy Emily az új lányokkal milyen jó és boldog, míg ők nyomorultak. Aubrey veti fel az ötletet, hogy katonai fejes apjával benyomatja maguk az európai turnéba, ahol a kint szolgáló katonákat kell szórakoztatni. Ott derül ki, hogy ez egyben verseny is, Dj Khaled itt választja ki az előzenekarát. A Bellák a győzelemre hajtanak, míg Beca körül egy producer, Chloe körül egy fess katona és Amy körül a régen nem látott apja kezd el körözni.

Egyre kevesebb az eredeti ötlet, az olyan film, ami nem feldolgozás vagy folytatás. Mondom ezt úgy, hogy nagyon bírom a Marvel filmeket, amelyek talán a legtöbbet ártanak a sokszínű filmpiacnak. Azért nekem hiányoznak a meglepetés filmek, az olyan eredeti történetek, amiért rajongani lehetett vagy egy nagyon jót nevetni rajtuk.

A Tökéletes hang pont olyan kis komédia volt, amit nekem találtak ki. Zenés volt, elég jó soundtrack albummal. Volt benne poén, szerelem, verseny, barátság és személyiségfejlődés. Még azt is megengedte magának, hogy látszólag durva poénokkal éljen. Összeállt az egész, és a zenekar feltör receptet egyedien, szórakoztatóan vitte sikerre.

Ám sajnos, a sikerek sorsa nem került el. Már a második rész sem tudta megismételni az első szerethető voltát, de most láttam a 3-at is, és azt kell mondanom, messze ez a leggyengébb eresztés a három film közül. Mintha nem is ugyanabba az univerzumba járnánk…

Egyrészt, a durvább poénok maradtak, csak már nem poénok, hanem kínosak. Van egy rész, amikor Fat Amy (nem vagyok hajlandó a magyar szinkron Háj verzióját használni) a reptéren akar poénkodni a katonákkal, akik zavartan néznek össze, hogy ez a csaj mennyire lehet ép. Én éppen így éreztem magam Fat Amy jeleneteinek 95 %-ában. Nagyon túltolták, és már nem vicces, hanem ciki és gáz, amit kezdenek vele.

De a zene sem a régi már, annak ellenére, hogy sokkal többet énekelnek benne. Nincs benne olyan ikonikus dal, mint ami az előző kettőbe bekerült. Amikor a lányok azzal szembesülnek, hogy a másik bandák hangszeresen mennyivel jobban szólnak – akkor bennem is ugyanez fogalmazódott meg. Sajnáltam is, hogy ők nem lépték meg a hangszeressé válást.

A szereplők magánéleti gondjai klisések, túlírtak és a legtöbb idegesítő is. Amy és az apja – kész fájdalom. Beca és a karrier, mintha nem tudtuk volna előre, hogy ez lesz a vége? És Chloe meg a szerelemre vágyás… kevés olyan béna szerelmi szál akad, mint amit Brittany Snow és Matt Lanter kapott ebbe a filmbe.

Maga a film története is semmilyen, unalmas. Kevés maradt a Bella érzésből benne. Eddig szóltak is valamiről, volt bennük a végére egy megható gesztus, valami, amiért érdemes volt megnézni. Most mi van? Béna baki parádé.

Méltatlannak érzem ezt a búcsút – miért nem vártak meg a folytatással egy jobb sztorit?

 

Tökéletes hang 3. - 5/2,5 a varázs és a humor eltűnt. Némelyik karaktert (Amy) túltolják. Olyan buta is a sztori!

https://www.youtube.com/watch?v=Lt25TFcHuEg

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr6113885576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.