Minden napra egy film

Csoda a jégen

2018. június 23. - BBerni86

Csapatos, sportos, egymásért küzdős, olimpiás.

Herb Brooks edzőként már három egyetemi bajnokságot is nyert, most azért pályázik, hogy ő lehessen az olimpiai hoki válogatott edzője 1980-ban. A tervezett módszerére a bizottság nagyon felhúzza a szemét: erőnlét és csapatépítés. De bizalmat szavaznak neki. Brooks 26 egyetemistát választ ki, akikből az edzőtábor végére 20 fős csapatot kell kovácsolnia. Kegyetlen a fiúkkal, több céllal is. Amíg ő a közös ellenség, nincs idejük egymásra haragudni. A cél a szovjetekkel a kiállás, akik 16 éve uralják a sportot, ahhoz pedig igazi erőnlét kell. Igazi csapat kovácsolódik, akiknek senki nem ad nagy esélyt, de a játékokon a csapat bizonyítani kezd. Az olimpia Hamupipőjeként sorra verik a náluk jobb csapatokat, míg az elődöntőben a szovjet csapattal kerülnek össze. Csoda kell a győzelemhez, de a fiúk készek a szívüket-lelküket is a jégen hagyni, eljött az ő idejük. Már csak élni kell vele.

csoda-a-jegen.jpgAhogy ígértem, még egy hokis film. Most talán elárulhatom azt is, ez a kedvencem. Láttam már jó pár hokis filmet, de ennél jobbat nem találtam. Benne van mindaz, amitől egy sportfilm nekem jól esik. Izgalmas játék, de a film többről szól, mint a sport. Ehhez hozzájön a Disney családi filmek varázsa, és nem is csoda, hogy amióta láttam, a Csoda a jégen vezeti a hokis toplistámat.

Két oldalra van kihegyezve: a sport és a csapatépítés/Brooks módszere. Érdemes figyelni azt is, hogyan éri el az edző, hogy azok a fiúk, akik eddig egymás ellenfelei voltak egyetemi csapatokban, akik között komoly viszályok dúltak, elkezdenek családként gondolni egymásra. Ráébreszti őket, hogy nem az a név fontos, ami a mezük hátán van, hanem amit a mellükön viselnek: ők az USA csapata. A belüket kihajtja a pályán, így miközben mindenki őt utálja a másik helyett, még az erőnlétüket is úgy megedzi, hogy bárkivel kiállhassanak a jégen.

Fontos részei a filmnek Brooks buzdító beszédei. Kettő nagyon emlékezetes marad: az előbb idézett a mellükön hordott név fontosságáról, és a szovjet meccs előtti, amikor elmondja, hogy a szovjetek 10 meccsből 9-szer megvernék őket. De ma az egyetlen este van, amikor ők a legjobbak a világon. Vegyék el a győzelmet! Az amerikai filmekben ez a hazafias, nyertes hozzáállás nagyon működik, itt is mesteri szinten művelik.

És látjuk végig a meccseket. Beletették az energiát, és izgalmasak ezek, úgy is, hogy mivel történelmi tények az alapja, a címe is Csoda, nagyon lehet tudni, mi lesz a végeredmény. De izgulunk, én sokadszorra is, akárhányszor is láttam már a filmet. A hoki gyors port, energiával teli, és úgy is nagyon lehet élvezni a filmben, hogy fogalmunk sincs a szakmai részről.

Közben ott vannak a karakterdrámák is. Kurt Russell Brooks edzője, akit 1960-ban játékosként egy héttel az olimpia előtt küldtek haza, és most 20 évvel később edzőként bizonyíthat. Eddie Cahill, mint Jim Craig, aki egyszer remek kapus volt, de az anyja halála után valami elveszett benne. De Brooks ad neki egy esélyt, összerakja, és Craig kulcsszerepet kap abban, hogy az olimpia végén kinek a nyakában lóg az arany.

Hamisítatlanul gyerekkorom Disney filmjeinek hangulata van benne: amiben győz a jó, és jól esik megélni a diadalt, jobb emberré válni közben, összetartani. Disney értékek pipálva benne.

Jól esett a lelkemnek, sokadszorra is végigizgultam – összegezve: jó film és pont.

 

Csoda a jégen - 5/5 jó sportfilmnek, jó karakter mozinak, eltalált a szereposztás és benne a Disney varázs.

https://www.youtube.com/watch?v=X7xfRXGMrDM

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1814061175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.