Minden napra egy film

Minden napra egy film

Egynyári kaland

3. évad

2018. július 07. - BBerni86

Nyári munkás, szerelmes, kavarós, kapcsolatos.egynyari.jpg

Kezdődik a nyár, Bence és Zsófi már külön utakon járnak. A fiú a barcelonai út alatt összejött egy idősebb jogásszal, akivel most együtt él, aki már gyereket szeretne vállalni, míg a fiúnak a jövőképe se tiszta. Így mindig zűrbe keveredik, egyszer közel van önmaga prostituálásához is. Zsófi nyári gyakorlatra jön Budapestre, de nem akar se hazaköltözni, se az apja cégébe próbálkozni. Így a tavaly megismert Levente mellé megy lakótársnak, akinek a szívét Dóra darabokra törte. Levi próbálkozik ugyan, de egyre erősebb a hite, hogy minden nő hazug csalfaság. A feljövő húga a másik lakótárssal, a nőcsábász Ákossal kezd zenekarba, és talán szerelembe is. Közben Zsófi összebarátkozik a munkahelyén Enikővel, aki sokat iszik, bulizik, csalja a barátját, aki különben szintén itt dolgozik, és első látásra Zsófi ideálja lesz.

Már a második évad kapcsán is azt mondtam, esett az egésznek a színvonala. Míg a Csak színház még mindig szórakoztat – igen, anno együtt kezdtek – az Egynyári kaland már csak az a sorozat, ami mellett pakolgatok, ezt-azt csinálok, nem köt le igazán.

Ez még csak nem is a helycsere miatt van. A Balaton helyett most Budapesten vagyunk, egyesek gyakorlaton, mások nyári állásban. Nem is lenne ezzel baj, a gyakorlati helyes téma még le is kötött volna. Igaz, ezzel kapcsolatba is van egy kritikám: miért van tele a sorozatzene balatoni vágóképpel, ráadásul retró stílusban? Budapest kellett volna, ha már változtattak, nem ez a tóparti feeling, ami teljesen hiányzik a sorozatból!

Ahogy a nyaralás is, ha már itt tartunk. Mindenki dolgozik, vagy próbál befutni. Ez már nem nyári kaland, hanem kapcsolati szappan. Nyoma sincs annak a játékosságnak és hangulatnak, amiért megszerettem ezt a sorozatot. Ott tartunk, hogy ez egy munkahelyi, párkapcsolati mini szappanopera – nem is csodálom, hogy esik a nézettség. A visszatérők egész egyszerűen nem találják azt, amit várnak a sorozattól.

Az sem segít, hogy a történet tele van tipikus fordulatokkal és gyerekes kavarásokkal. Most komolyan, azon kellene benne izgulni, hogy Luca és Ákos továbbjut-e a tévés tehetségkutatón? (Hozzáteszem, azon ki is akadtam volna. Lucának a hangja alig több a nullánál, nekem fájt, amikor énekelt.)

Plusz, kicsúszott a sorozat értékrendje. Megfigyeltem, ha egy szereplő kiszáll, abból ellenszenves alakot faragnak. Péter úgy vendégszerepelt a 2. évadban, miután kiszállt, mintha egy bunkó paraszt lenne. Most Dóra ment el, a színésznő már be se vállalta, hogy egy részre beugrik – nem is csodálom. Kiírták úgy, hogy csalta Levit az egyetemi professzorával és lelépett. Annyira nem jön ez a lány korábbi jelleméből! De van rosszabb is. Amikor Zsófi úgy intézi, hogy Dávid meglássa az ebédszünetben, a tetőn a takarítóval szexelő Enikőt, mindenki Zsófit nézi a szemétnek. De most miért? Enikő volt az, aki csalta a barátját. Nem őt kellene elítélni? De nem, Zsófi lesz a rossz.

Nem szerettem ezeket a negatívba lemenő szereplőket. Dávid, aki kapcsolat helyett karbantartás jelleggel akar szexelni. Enikő, aki fűvel-fával azonnal. Zsófi béna trükkjei. Bence meg az egyre idősebb nők – nem is értem, mit ettek rajta. Idén messze Dávid a leghelyesebb.

Nálam nagy csalódás. Egy-egy poén még elmegy, de nagyon csúszik a kínos szappan irányba.

 

5/2 bénább történet, karaktergyilkosság, gyengébb évad. Néhány poén elment, nem tetszett!

https://www.youtube.com/watch?v=7Qs2_s_4sVo

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8414095619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása