Minden napra egy film

Meg

Az őscápa

2018. augusztus 21. - BBerni86

Cápára vadászós, akciós, vízi.

Wilson, a különc milliárdos Kína partjai mellett egy a tengerfenék mélyét kutató labort építetett fel. Az elméletük szerint egy hideg által elzárt szakasz alatt meleg víz van a fenéken, ahol az ember által soha nem látott halak élhetnek. Az első merüléskor valami baj lesz: a búvárhajónak támad valami. Az utolsó üzenet annyi, hogy Jonasnak igaza volt. Jonas Taylor egykor sikeres kommandós és búvár, akit a legutóbbi mentés után kiközösítettek. Állította, hogy 11000 méter mélyen valami megtámadta az atomhajót, és ha nem robbant, ezzel halálra ítélve két társát, mindannyian odavesznek. Most az ő segítségét kérik – nemet mond, amíg meg nem hallja, hogy a volt neje ragadt odalent. A tudós Suyin mellett ő is merül segíteni, és odalent szembesülnek a megalodonnal, a valaha élt legnagyobb cápával. A mentés sikerül, de nem várt vendéget hoznak magukkal a felszínre.the-meg-movie-poster.jpg

Hamar ki is mondom, még mindig a Cápa a legijesztőbb cápás film, Spielberg klasszikusa maradt: NO.1. Azért valahol durva, hogy évtizedek óta nem képesek egy rendes cápás ijesztést összehozni, noha már ott tart a CGI, hogy simán érezhetnénk úgy, hogy valóban egy cápa úszik mögöttünk és készül lecsapni.

A Meg ugyan cápás film, de nem is volt cél, hogy a frászt hozzák a nézőre. Ez egy blockbuster, ami szórakoztatni akar, és bár használ talán 2-3 jump scream jelenetet a hirtelen feltűnő és harapó hallal, nem ez a jellemző. Látványos akciók vannak, minimális dráma, annál több szórakoztatás és vicces beszólás.

Azt sem lehet nem észrevenni, hogy mennyire számoltak az ázsiai piaccal is. Alapból Kína mellől indulunk, a cápa által betámadott strand is Ázsia mellett van, és nem az Államoknál, és a stáb jelentős része is ázsiai. Kína egyre nagyobb tényező a filmgyártásban is, itt egy újabb bizonyíték. Erről jut eszembe – volt olyan cápás film, amelyben európaiak voltak veszélyben? Nekem nem ugrik be. Általában amerikaiak húsára éhezik a nagy fehér.

Az sem véletlen, hogy Jason Statham játssza a főszerepet, a cápa legnagyobb ellenfelét. Ez is azt mutatja, hogy akciófilmben kell gondolkodni, nem horrorban, vagy thrillerben.

Ennek megfelelően a látványvilág uralkodó eleme a cápa elleni harc lesz, a különféle eszközök és maga a vadászat. A CGI cápa, ha nem is a valaha volt legjobb cápa, nekem a mozgása néha kifejezetten fura volt, de látványos. Azért némelyik Statham vs. Meg elem nélkül nagyobb élmény lett volna – nagyon hiteltelen egy-némelyik. Leússza, persze.

Bár nem ezt szántam fő mondanivalónak, és igyekszik is rövidre zárni, de nem bírom megállni, hogy ne jegyezzem meg, mennyire szabadon kezelték Alten regényét. Az alaphelyzeten is kicsit variáltak, és a nevek átvételén túl nem sok mindent hagytak meg az eredetiből. Talán, mert abban erősebb a drámaibb vonal, itt meg szórakoztattak. Olyanokat emelnék ki, mint a cápa kijutásának módja és a táplálkozása, a vadászat maga, Jonas egész karaktere, a japán tudósok kínaivá válása, JD a hősies japán pilótából nagyszájú fekete lett, Laurie teljesen más figurája, Suyin lánya, aki az eredetiben nincs benne – és ez csak kis lista. Ennél sokkal több hiányzik vagy nagyon más.

Regényből még van 5, szóval, ha siker lesz, Statham még vadászhat a vizeken.

 

Meg - 5/3,5 nyári blockbuster, szórakoztató, látványos, de továbbra sincs meg az új cápás siker.

https://www.youtube.com/watch?v=8sLkMF6hXKQ

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9614188729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.