Minden napra egy film

Minden napra egy film

Zéró páciens

2018. október 24. - BBerni86

Vírusos, katonai intézetes, kutatós, harcos.

A világ a pusztulás szélén áll: egy vírus megfertőzte az embereket, és aki elkapta a kórt, veszetté vált. Értelem nélkül gyilkol. Egy titkos katonai laborban igyekeznek ellenszert találni, két módszerrel: kutatják az első fertőzöttet, a zéró páciens, akinek a véréből kinyerhetnék az ellenszert. Valamint Morgan vérével kísérleteznek, az egykori tanárral, aki elkapta a kórt, de nem lett fertőzött, de annyira mutálódott, hogy egyedüliként képes beszélni a fertőzöttekkel, így ő végzi a kihallgatásokat. A létesítménybe bejut egy egykori professzor, aki nagyon másként zero_paciens.jpgviselkedik, mint a többi fertőzött. Van egy terve, a végső pusztításra, amit Morgan igyekszik kitalálni, mielőtt túl késő lenne. Közben szembe kell néznie azzal is, hogy a feleségét nem sikerül kikezelni a vérével, miközben egyre közelebb kerül a kutatásokat felügyelő orvoshoz, Ginához.

Ki emlékszik még a zombi témához elég egyedien nyúló Kiéhezettekre? Abban egy gomba, ami az emberek agyába jutott, fertőzte meg és mutálta az embereket. Itt meg egy vírus csinál veszett zombiszerű lényeket. Nem egyszer eszembe jutott a Kiéhezetteket, ahogy ezt a filmet néztem. És nem jó értelembe a Zéró páciens számára. Filmen nem voltam oda a gombás zombikért, de most szinte visszasírtam őket. Mert ez a film olyan, mintha annak lenne a nagyon béna, olcsó és tévés változata.

Annyira kis költségvetéssel forgathattak, hogy minden minimális benne. Egy helyszínen forgott az egész, egy földalatti laborba, aminek láttuk kb. 3 helyiségét. Egyik sem éppen a lakberendezés csúcsa. De ezt még elviseltem volna, minimál helyszínen is lehet jó filmet forgatni.

Ennél jobban fájt, ahogy a fertőzötteket megjelenítették. Tudjátok, mennyivel elintézték? A színészek kaptak egy sárga kontaktlencsét, és időnként ordítaniuk kellett. Inkább nem is minősítem az eredményt, mert röviden szólva, nehéz lenne erre a minimál és ócska megoldásra megfelelő jelzőt találnom.

Ami pedig még jobban fájt, a történet bénaságai. Az alapötlet, a vírussal és az ellenszerkutatással, nem rossz. Még abban is van ötlet, hogy van egy ember, aki fertőzött lett, de nem vált beteggé. (Az orvosok helyébe én az ő vérének kutatására feküdtem volna rá, The last ship hasonló első évadában tuti az ő vérét vitték volna azonnal laborba. Emlékeim szerint ott is az immunisak véréből állították elő az ellenszert, nem a zéró páciensre vadásztak.) Még a csavar is, hogy a fertőzöttek mire játszanak, működött. De a szerelmi háromszög, az oda beleerőltetett és klisés csavar, meg úgy általában a katonai részek ritka bénák.

Szerencsére rövid a film, mert így is túl belemagyarázós lett, és helyenként el is laposodott. Nem jó ez a sztori, hiába akad benne jó ötlet is.

Ami menti a menthetőt, hogy olyan színészek játsszák a főszerepeket, akiket különben bírok. Hozzáteszem, elképzelni nem tudom, miért vállalták be ezt a filmet. Natalie Dormer, Matt Smith és Stanley Tucci, egyik sem az a színész, akinek erre szüksége lenne, mindegyik sokkal többre képes és hivatott is.

Egyszer megnéztem, ebéd mellé elment, de újra tuti nem fogom megnézni. Nem lett jó!

 

Zéró páciens - 5/2 az alapötletébe és a stáblistában pár választást tudok díjazni, de különben nagyon trash.

https://www.youtube.com/watch?v=Ab6rslFsr_M

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9414318757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása