Minden napra egy film

Minden napra egy film

Idézzünk!

2018. december 19. - BBerni86

(Tim nyer a lopott verssel, mi több, büszkén elő is adja.)

JFK, Beatles, én. Nem kevés karizma kell ahhoz, hogy rendet teremtsünk a káoszból. Miközben előadtam a verset, teljesen kiment a fejemből, hogy nem is én írtam. Ettől szociopata vagyok? Igazából egy másik szót preferálok ugyanezzel a tartalommal: showman lettem! (The kids are alright)

 

(Sheldon mindent megkérdőjelez egy kudarc miatt, amit szeretett.)

Igen, a zászlók… vonaglanak ott fent a rudakon. Ha úgy nézzük, ők a sztriptíz táncosok a jelképek világában. (Agymenők)

 

(A csapat elindul a szigetre, de van, aki fél a repüléstől.)

  • Fél a repülőn?
  • Felülne egy ötmázsás lóra, amit folyton hajszolnak?
  • Én átmotoroztam a dzsungelen egy falka raptorral.
  • Mi nem illünk össze. (Jurassic World 2.)

 

(Az Amazon dolgozói úgy érzik maguk, mint a bányai robotolók.)

Tizenhat tonnát raksz és mennyi a bér,

Egy nappal vénebb vagy a hiteledért.

Szent Péter, engem ne hívj, nem mehetek!

A lelkem a vállalatot illeti meg. (South Park)

 

(A védelmező nem csak kiáll az emberekért, életvezetési tippeket is ad, amikor arra van szükség.)

A tehetség hozza a pénzt, de a tudás tartja a zsebekben. (A védelmező 2.)

 

(Elloptak egy vírust, és töprengenek, hogy akadjanak a tolvaj nyomára. Jack meg tőle szokatlan megjegyzéssel villog.)

  • Luca vákuum tartály trükkje nem tart tovább max. 3 órát, szóval, ha azt akarta, hogy a vírus életképes maradjon, gondoskodnia kell a megfelelő tárolásáról.
  • Rákereshetnénk eladtak-e mostanában hűtő tárolót. Nem lehetnek túl sokan, akik ilyet vesznek. Ez nem éppen a Trónok harca következő kötete. (MacGyver)

 

(Nem éppen klasszikus narráció vezeti fel az új Robin Hood filmet.)

Szívesen megmondanám, melyik évben történt, de mi tagadás, nem emlékszem. Untathatnám Önöket a történelmi háttérrel, de úgyse figyelnének. (Robin Hood)

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr814498708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása