Minden napra egy film

5 film, amit látnod kell

Képregényfilm vol.2.

2019. január 08. - BBerni86

Egy adag már volt: itt a Link.

5: Suicide Squad - leginkább azért, mert így nem kell csinálni képregényfilmet. Azt tanítani lehetne, ahogy a PR 5_4.jpghadjárata ment. Azon a nyáron minden képregényfilm néző ezt a filmet várta. Nagyon jó trailerek jöttek ki, sztárszereposztás, erős OST album, csalogató plakátok és reklámok. Hype volt körötte, ahogy kell. Aztán megnéztük a filmet és nem hittük el. Amit lehetett, elrontottak. Az csak egy dolog, hogy rettenetesen béna volt a története, bár az is nagyon tudott fájni. Nem volt olyan vicces, komolytalan, menő, mint aminek tűnt. És hogy lehetett ennyire eldugni Jokert? Iszonyat kíváncsi volt mindenki, hogy Ledger után mit kezd a karakterrel Jared Leto, erre volt vagy 5 percet a vásznon? A történetre egyáltalán vesztegessek pixelt? A kormány egy kísérlettel jól maga alá vág, és egykori szuperbűnözők csapatával igyekeznek ellapátoltatni a kakát. Lesz folytatása is. Remélem, ennél jobb lesz. Ok, a rendezői vágás egy fokkal nézhetőbb, de még az is -(

4: Logan - bizonyos szempontból előbbre is kerülhetne, mert ebben valami olyat csináltak meg, amit X-Men 4_3.jpgfilmben korábban soha. Ez egy komoly film, drámai mélységekkel. A mutánsok szinte kihaltak, a legtöbben halottak. Farkas, vagyis Logan is kezdi elveszteni a képességét, egyre betegebb. De így is ő gondozza Xavier professzort, akinek az öregség halálos eszközzé alakította egykori képességét, és a kormány szívesen kiiktatná. Amikor egy nő Logan segítségét kéri, kénytelen rájönni, hogy genetikai kísérletek során létrehozták a lányát és mág mutánsokat, akiket meg kell menteni. Belekeveredik az ügybe, és olyan leckét tanul, amiért X professzor igazán büszke lehet rá, az apaságról. Korhatáros, véres, brutális, hatásos. Az erős szereposztás mellett erős történet és látványvilág.

3: X-Men: Az eljövendő múlt napjai - az eddigi kedvenc X-Men filmem. Kettős narratívával, melyben az első és3_x-men-az-eljovendo-mult-napjai.jpg az új sorozat karaktereit hozták össze egy közös kalandra. A jelenben egy tudományos eredménynek hála a mutánsok a kihalással néznek szembe, már alig maradtak páran. Farkas az egyetlen, akit vissza tudnak küldeni a múltba (az öngyógyítás miatt ő túléli), és akinek meg kell akadályoznia, hogy a jövő helyzete kialakuljon. Itt van minden nagy név a franchise-ból, mint Hugh Jackman, James McAvoy, Michael Fassbender, Jennifer Lawrence, Halle Berry, Nicholas Hoult, Anna Paquin, Ellen Page, Even Peters, Ian McKellen, Patrick Stewart és Famke Janssen - James Marsden is beköszön.Jó a története, nagyon látványos is, és a jövő megváltoztatásával teret ad az új filmeknek, az új jövőknek, amit 2019-ban ki is fognak használni (2 X film már tuti jön).

2: Thor: Ragnarök - a kedvenc részem a Thor trilógiából a Marvel univerzumon belül is szép helyen áll. Ebben 2_4.jpgOdin halála után visszatér az elsőszülöttje, aki a Halál istennője, és át akarja venni apja trónját. Loki és Thor elsőre nagyon elbuknak - Thor rabszolgaként találja magát a galaxis másik felében, ahol gladiátorjátékokra kényszerítik, ráadásul nővére a pörölyét is eltörte. De pont itt van Hulk is, és egy valkűr, így lassan összeáll a csapat, akik visszavághatnak Helának. Az csak a plusz poén, hogy a film végére beúszik egy nagy űrhajó... Talán a legviccesebb Marvel film, amiben látványos akciók, remek egysorosok, és menő karakterek is vannak. Chris Hemsworth mellett Tom Hiddleston, Cate Blanchett, Idris Elba, Jeff Goldblum, Tessa Thomson, Karl Urban, Mark Ruffalo és Anthony Hopkins is a vásznon.

1: Sin City - a nemrég eltávozott Frank Miller egyik legsikeresebb sorozata Basin City mocskos világába vezet el 1-2_1.jpgbennünket. A képregény máig sikeres, és két film is készült belőle. Az első igazán jól sikerült, és sok újdonságot is hozott magával. Több történetből állt össze Sin City arca. Láthattuk az egykori remek rendőrt, aki túl jó volt ahhoz, hogy a bűn világa az utcán hagyja. Főleg, amikor a bűn királyának egyetlen fiát herélte ki annak pedofil hajlamai miatt. (A 2-ből megismertük a másik fiát is, csak ő törtvénytelen volt, és méltatlan véget ért.) A megmentett lány felnőhet, és amikor a Sárga Szörny lecsap rá, a rendőr is visszatér egy újabb menetre. De láthatjuk Dwight kalandját is, amelybe akadnak rosszlányok és egy nindzsa lány is. Marv, aki elveszít egy kedves személyt, bosszúra indul. A sztár faktor nagyon erős a filmben: Josh Hartnett, Mickey Rourke, Jaime King, Carla Gugino, Elijah Wood, Rutger Hauer, Bruce Willis, Jessica Alba, Nick Stahl, Michael Madsen, többek között. A látványa is brutális volt. Kegyetlen, és látványos. Fekete-fehér, egy-egy felragyogó színnel.1-1_2.jpg

Hamarosan pedig érkezik az újabb adag, hiszen lesz új Bosszúállók, Marvel kapitány és a DC is hoz ez-azt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr6414542026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.