Minden napra egy film

Csillag születik

2019. február 10. - BBerni86

Zenés, szerelmes, függőséggel küzdős.csillag_szuletik1.jpg

Jackson Maine a saját szabályai szerint éli az életét. Súlyos fülbetegséggel született, máig küzd a tünetekkel és veszti el a hallását, mégis sikeres énekes és dalszerző lett belőle. Alkoholista, tablettákat is szed, de két szétesés között karizmatikus, jólelkű férfi. Egy koncert után lazítani akar, betéved egy bárba. Ahol meglát egy lányt énekelni. Ally hangja csodás, de önbizalma nem sok van. Jack a lány után megy, eltöltenek együtt egy kis időt, jót beszélgetnek, zenélnek. Jack a következő koncertjére meg is hívja. Ally elmegy, és Jackson a közösen írt dalukat játssza, a lányt is felhívja a színpadra. Ettől kezdve pár lesznek a színpadon, és az életben is. A lányra felfigyel egy menedzser, és elindul a siker útján, míg Jackson egyre süllyed. Ally kitart mellette, még a karriere rovására is, amíg a férfi hagyja.

Talán ez a film kapta idén a legtöbb Oscar jelölést. Bevallom, nem számoltam össze, de azt tudom, hogy a Csillag születik sok díjat hazavihet. A legjobb film, férfi és női főszereplő, betétdal, férfi mellékszereplő, adaptált forgatókönyv, hangkeverés és fényképezés. Mennyi is ez? 8. Majd február végén megnézzük, hányból lesz díj.

De milyen lett a film? Megható. Más, mint amit vártam. Karrier filmre számítottam, amiben azt nézem párhuzamosan, hogy Ally egyre magasabbra, Jackson egyre mélyebbre repül. Ehhez képest egy érzékeny szerelmes filmet láttam, amiben ott a zenei karrier is, de valahogy nem azt éreztem a fontosnak benne.

Sokkal jobban hatott rám, és jobban le is kötött, ami a két ember között zajlik. Jackson betegsége, a függőségei, az egész terhelt múltja, és Ally, aki képes mindezt elfogadni és a férfi támasza lesz. Tényleg ő volt a mankó, amire Jackson a jövőt támaszthatta. És ugyan érintette a film azt a témát, hogy nem tetszett Jacksonnak, hogy mivé alakítják a lányt, nem ezt bontották ki. Hanem az Ally – Jackson páros közös történetét.

De mindezek mellett érdekes az is, ahogy egy karrier felépül, amire a Grammy érkezik. Szerintem nem lesz vita abból, melyik dalok voltak a jobbak. A Swallow és a Jacksonnak írt dalok, vagy a farmeres pop nyávogás később. Ally változik a sztársággal, de látjuk azt is, hogy amikor kell, ott van benne a régi Ally, aki harcol a szeretett férfiért.

csillag_szuletik2.jpgA film zenéje – durva, de azt tudtam, Gaga milyen hanggal bír, így helyette Bradley Cooper volt az, akitől leesett az állam. Így tud énekelni? Kész – miért nem találta meg eddig senki énekes szereppel? Teljesen korrekt. És a film tele van slágerekkel.

A cselekmény – lassan, érzékenyen halad előre. Én szerelmes filmnek néztem, drámának, annak tökéletesen működött. Ha a vége még borzolja is kicsit az idegeim. A film nem akarja a miérteket a szánkba rágni, sok mindent a sorok közül olvasunk ki, de Jackson utolsó tettére kicsit erőteljesebben indokolhattak volna. Nekem ott van hiányérzetem. Miért? Úgy érzem, erre nem kaptam kielégítő választ.

Szépen felépítették a karaktereket, Cooper és Gaga is sokat tett bele. Nekem Cooper lopta ilyen téren is a show-t. Ahogy végig éreztem a zseni és a nagyon beteg ember kettősségét, ahogy még józan pillanataiba is betette azt a beteg imbolygást…

Nem vidám, nem úgy szórakoztató, mint a Bohém rapszódia, de ebbe több szív van.

 

Csillag születik - 5/4 drámának, romantikus filmnek, zenés filmnek is oké, fájdalmas, de szép is. Megfogott.

https://www.youtube.com/watch?v=CWNqYvRj89Y

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8014617454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.