Minden napra egy film

Lopakodók 7.

Az utolsó bevetés

2019. március 23. - BBerni86

Katonás, zsarnokot megállítós, mesterlövészes.

Brandon Beckett már igazán kiérdemelt egy kis pihenést, de olyan ajánlatot kap, amelyre képtelen nemet mondani. Egy kolumbiai kartell vezért kellene elfogni és bíróság elé állítani. Ami az esetben különleges, a csapatot vezető katona személye. Egy élő legenda, a mesterlövészek egyik legjobbja, valaha. Aki különleges helyet foglal lopakodok-az-utolso-bevetes.jpgel Brandon életében is: Thomas Beckett ugyanis az édesapja. Beszáll a küldetésbe, de hamar jelenti, hogy valami nem stimmel. Egyrészt, Morales mesterlövésze mindig rajtuk tud ütni, vagy éppen meglóg, amikor ők csalnák csapdába. Beckett szerint a kolumbiaiak között van a tégla, míg a helyieket képviselő Kate már a gondolatot is visszautasítja. De el kell gondolkoznia az amerikai igazán, és kockázatos magánakcióba kezdeni, hogy az igazság győzhessen.

Csütörtökön már fejtegettem, mennyire bénák az új részek az eredeti filmhez képest. Mintapéldája annak, hogy pár dollár reményében meggyaláznak egy filmet, ami többet érdemelt volna ennél. Ha azt hittem, hogy a 6. résznél nincs lejjebb, most azt kell mondanom, tévedtem. A 7. rész rosszabb.

Kezdem azzal, hogy képtelen voltam hosszan figyelni a filmre. Annyira untatott, hogy inkább a falat néztem, mint a laptop monitorát. Sűrűn néztem alul a játékidőt mutató órára, magamban többször is feltéve a kérdést. Mikor lesz ennek már vége? Akkor miért néztem meg? Sajnos, van egy önkínzó hajlamom. Eddig láttam belőle 6 részt, kibírom ezt is. Kibírtam, de nagyon nehezen. Kezd eljönni az a pont, amikor már belátom, hogy felesleges ezzel kínoznom magam. Ha lesz 8, abból inkább már nem kérek.

A cselekmény. Keveset mondok azzal, hogy unalmas. Szánalmas, kiszámítható és ismerős is. Lényegében ugyanazokat a csavarokat használja, mint az előző rész is tette. Itt is van egy tégla, akit le kell leplezni a sikeres akcióhoz. Itt is behozzák a technika kérdését, de most pont fordítva. Míg az előző részben sebezhetővé tette a csapatot a feltört, modern rendszer, itt a győzelemhez be kell szerezni egy olyan menő golyót, mint amivel rájuk is lőnek.

Azt meg inkább nem minősíteném, mennyire érzem szánalmasnak, hogy egy mesterlövész olyan golyóval lő, ami vagy célra tart – akkor minek hozzá mesterlövész, bárki meg tudja húzni a ravaszt – vagy felrobban még becsapódás előtt, így nem is kell eltalálni a célpontot, mert a robbanás végez vele. Ehhez is felesleges a mesterlövész.

Amivel eljutunk oda, hogy hiába különlegesen kiképzett SEAL mesterlövész a főszereplő, keveset láthatjuk tényleg akcióban és lőni. Inkább nyomozgatnak, összeesküvés elméleteket szőnek, és a fent említett különleges lőszereket használják.

Béna is lett az akció része a filmnek, inkább elmennének egy paródiában, mint egy olyan filmben, ami akciónak akarja eladni magát.

Az apa – fiú kapocs pedig még ennél is rosszabb. Brandon és Thomas Beckett viszonya olyan családias, hogy a film feléig tartott, mire leesett, hogy az ősz öreg az apa. El tudom képzelni, milyen remek hangulatban telhet egy karácsonyuk is. Tisztelgés és vigyázban állás a karácsonyfa tiszteletére, amin töltényhüvelyek a díszek…

Azért egy jó dolog volt benne: vége lett.

 

Lopakodók 7. – 5/1 volt lejjebb, mint az előző rész. Unalmas, az akciók semmilyenek, néhol röhejesek.

https://www.youtube.com/watch?v=n3uV-vUv_P4

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8114709653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.