Hatalmi játszmás, kosztümös, női, történelmi.
A XVIII. század elején Anglia hadban áll Franciaországgal. 1708-ban komoly viták mennek a kormányban, hogy kössenek békét, vagy folytassák a harcot. Az uralkodó Anne királynő, akit lekötnek a maga játszmái: játék a nyulaival, köszvényes lába ápolása. A háttérből lady Marlborough diktálja neki a teendőket, aki egyben régi gyerekkori barát, bizalmas tanácsadó és az uralkodó kedvence. Az okos nő legfőbb ellenlábasa az ellenzéket vezető Robert Harley. Ilyen körülmények közé érkezik meg Abigail Hill, a lady rokona, akit apja adósságai nagyon mélyre löktek. Most szolgálóként kezdhet itt, de sokkal többet akar elérni. A rokonát figyelve rájön, hogyan lehet a királynő kedvence, és szép lassan lady Sarah helyére tör. Ő nem adja könnyen a privilégiumait: míg az ország a franciákkal, a két nő egymással háborúzik.
Az idei Oscar gálán nem is kevés jelöléssel volt jelen ez a film. Ami a legdurvább, a három főszereplő mindegyike jelölve lett fő- vagy mellékszereplőként. Olivia Colman haza is vihette a szobrot. De jelölve volt még legjobb filmként, és különféle díjátadókon ki lett emelve a kosztümjei, a zenéje, a rendezése is.
A nagy kritikai siker ellenére is félve kezdtem neki a filmnek. A rendező miatt. Yorgos Lanthimos filmjei nem könnyen emészthetőek, megrázóak. Érdemes őket megnézni, mert van bennük tartalom, de a külsőségei, a tartalma, a vizualitása gyakran annyira egyedi, hogy az már fájdalmas.
Ehhez képest ez a film már az elején beszippantott, és nem is engedett el a végéig. Minden a helyén volt benne, nem is tudok, de nem is akarok mibe belekötni.
A cselekménye a történelemből táplálkozik, és onnan lehet is tudni, mi lett a Sarah vs. Abigail meccs végeredménye. Ahogy az angol – francia háború sem okozhat meglepetéseket. De itt izgalmasan tálalják ezt az egészet, két nő háborújaként egy harmadikért. Egyszerre tud történelmi film lenni, és egy pszichológiai háború is. Nagyon jól megfogalmazza lady Sarah karaktere, amikor azt mondja, ők nem is ugyanazért harcoltak (önző célok – ország java). Valóban. Abigail és Sarah annyira mások, olyan mást akarnak, de ezért is halálosak.
Három nagyon jól kidolgozott, erős női alak áll a középpontban. Colman vitte az Oscart, de mindegyikük nagyot játszik. Emma Stone a csacska vidéki lánytól a hideg intrikáig hiteles, Rachel Weisz méltósággal, úrinőként tündököl, és Colman… tényleg nagy, amit nyújt. A fizikai részletek, a hisztériák, ahogy egyszerre tűnik Anne végtelenül ostobának, máskor végtelenül kegyetlennek és narcisztikusnak.
Még töprengek is, mennyire volt Anne a legnagyobb intrikus. Vagy gonosz. Vagy tönkretett és megkeseredett. Minden karakternek sok arca van, lehetne elemezgetni őket és a viszonyaik.
Egyedi a látvány, a kamerázás. Imádtam, ahogy a kép burába zárta a szereplőket.
Csodaszépek a kosztümök, ahogy a film zenéje is tetszett.
Ez egy monumentális emberi dráma, amiben érdekek kegyetlenül összecsapnak. Egy emberi történet, ami a történelmi helyzettel egyetemessé válnak a konfliktusok.
Hallani olyan pletykákat, hogy még folytatódhat a történet. Harley lehet, hogy saját filmet kap. Ha így lesz, biztosan megnézem azt is. Mert ez remek lett, tetszett.
A kedvenc - 5/4,5 remek színésznőkkel, izgalmas látvánnyal, szép kosztümökkel, mély konfliktusokkal.
