Minden napra egy film

Madarak a dobozban

2019. május 20. - BBerni86

Világvégés, menekülős, túlélésért küzdős.bird_box.jpg

Malorie kettesben van a testvérével, terhesen, amikor a világ vége egyre közeledik. Valami van odakint, és aki meglátja, az végez magával. Éppen a nőgyógyásztól jönnek haza, amikor itt is lecsap a vég. Malorie pár idegen mellé bejut egy házba, de a testvére egy kamion elé lép ki. Páran, összezárva, próbálják kitalálni, hogyan legyen tovább, míg köröttük, odakint mindenki végez magával. 5 évvel később Malorie két gyerekkel, egy kislánnyal és egy kisfiúval, bekötött szemmel nekivág a folyónak egy csónakban. Egy menedék ígérete kecsegteti őket, ahol újra normálisan, emberek között élhetnének. De ehhez túl kell élniük a folyót és a kint levő embereket, lényeket.

Ha az egyik kedvenc regényed megfilmesítik, annak örülni szoktál, vagy inkább aggodalommal tölt el? Én az öröm párti oldalon vagyok, bár nem tagadom, nem egyszer volt részem nagy csalódásban. Zseniális, nagyon szeretett történetekből is képesek olyan filmeket gyártani, hogy komolyan bánom, hogy megnéztem a filmet. Illúziórombolók.

A Madarak a dobozban az egyik kedvenc horror regényem. Most rászántam magam, megnéztem a filmet is, és nem vagyok boldog. Mert nagyon sok mindent megváltoztattak a regényhez képest, olyan részeket is, amelyek sokkal inkább működtek a könyvben, mint amit betettek a helyére a filmen.

A cselekmény poénjait nem akarom elmesélni, így igyekszem csak olyasmiket példának hozni, ami a szereplők sorsáról nem árul el semmit. A legnagyobb, és szerintem rossz döntés, hogy visszavettek a horrorból. A regényben nem simán öngyilkosak lettek, akik meglátták, mi van odakint. Előbb kivégezték a köröttük levőket. Magukkal is úgy végeztek, hogy azt Stephen King se álmodhatta volna kegyetlenebbre. Pl. a könyvben volt, aki a saját köldökzsinórjára akasztotta fel magát.

A másik, az őrültek kérdése. Itt csak abban őrültek, hogy másokkal is láttatni akarnak. Szervezetten mozognak, csoportban, és remekül meg is játsszák magukat. A regény magányos őrültjei sokkal hitelesebbek voltak nekem a filmbeli halálosztagnál.

Van még egy, de azt nem mesélem el, mert nagyon spoiler lenne. Maradjunk annyiban, hogy évekkel tovább él egy szereplő, mint a könyvben. Ezzel megváltoztatja a kis család felépítésének egész logikáját. Pl. nem hiszem el, hogy ő megengedte volna, hogy Malorie ne nevezze el a gyerekeket, csak Fiúnak és Lánynak hívja őket.

Erről eszembe jutott még valami: Malorie. A könyvben nagyon fiatal, és a terhességéhez is máshogy áll, mint a filmen. Sandra Bullock jó színésznő, de az ilyen karakterekből már kiöregedett. Lassan inkább a nagymamává váló nőket kellene játszania, nem a terhes és kisgyerekes anyákat. Egyszer nagyon durván ráment a kamera az arcára, és egyszerűen az időt nem lehet megállítani.

Nem tetszett, ahogy kettős elbeszéléssel halad a film. Nem volt értelme előre tenni a folyós utat a gyerekekkel, jobban működött volna végig lineárisan a cselekmény.

Regény előismeret nélkül jobban tetszett volna, így kerestem, miben gyengébb. Pedig a kivitelezés korrekt, vannak jó színészek benne, csak nem tud a regény nyomába érni.

 

Madarak a dobozban - 5/3,5 a regényt nagyon szerettem, ebben sok minden más, és ez nekem furcsa így.

https://www.youtube.com/watch?v=H-AWkXWPTcU

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr4014835890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.