Merényletes, menekülős, kamaszos.
Utoya egy sziget, ahol rendszeresen szerveznek táborokat a fiataloknak. Most is itt vannak, miközben otthonról aggasztón híreket kapnak. Oslóban terroristatámadás volt, bombát robbantottak. Ez foglalkoztatja Kaját is, aki a testvérével van a szigeten. Majd hirtelen furcsa zajt hallanak meg: mintha lövések lennének. A menekülő társaik 
láttán már nem kérdés, hogy itt is valami borzalom történik. A fiatalok menekülnek, nem értik mi történik, miközben rendőrnek öltözött férfi gyilkolja őket. Páran a csónakokhoz akarnak menni, akár úszva is elmenni innen. Kaja is élni akar, ő is fél, de a testvérét sem akarja hátrahagyni. Visszaoson és keresi Emilie-t. Közben mindenki, menekül, fél, és nem érti, miért és mi történik velük.
Ott tartunk, hogy a terrorista események részei a mindennapoknak. Mást se hallunk, csak hogy embereket támadtak meg, lőttek le, robbantottak. A leghíresebb 9.11, de a történelem egyre szállítja a borzalmakat. Norvégiának is volt pokoli napja, július 22-én.
A film trükkje az, hogy belülről mutatja meg az eseményeket. Nem látjuk és tudjuk, ki és miért vadászik a gyerekekre, csak ott a fenyegetés, amivel kezdeni kell valamit. Azt ragadják meg, mennyire megnöveli belülről a borzalmakat, hogy semmi logika nincs, csak a tudás, hogy valaki vadászik rájuk, és öli őket. A miért nem kap választ, így még borzalmasabb ez az egész. Nem marad más, csak a pánik és a rettegés.
Érdekes csoportdinamikai szemszögből is. Hogyan menti valaki magát, ki lesz az, aki a többiekkel is törődik, hogy működnek össze és rettegnek együtt. Ami nekem furcsa volt, hogy nem voltak olyanok, akik visszatámadtak. Ok, nekik nem volt fegyverük, de annyival többen voltak! Senkinek nem jutott eszébe a sok lúd disznót győz elv? Lett volna, aki belehalt volna, de összességében kevesebb áldozat lett volna egy sikeres lerohanás után, mint így, hogy céltáblát játszottak. De gyerekek voltak, valahol érthető is, hogy egyikük sem vállalta be a mártír szerepét, csoportban sem.
Ebben a filmben volt értelme annak, ahogy a kamera a gyerekekre fókuszált, és a kézi kamerás módszerrel remeg, mozog velük a kép. Itt vissza tudják adni annak a zaklatottságát, ahogy érezhették magukat. A káoszt, a félelmet. Ki nem állhatom ezt a megoldást, zavarja a szemem, de itt volt értelme, így elviseltem.
A karakterekről nem sokat tudunk meg, Kaja van kiemelve, de nem számít az ő személye. Milyen a múltja, a karaktere? Itt azért fontos, mert áldozat. Mert egy a sok közül, akivel kicsit azonosulhatunk, de elég üres a személye, hogy bárkit bele láthassunk.
Színészek – nincs benne ismert színész. Dán fiatalok. Még esélyt sem látok arra, hogy valaki nagy karriert csinál innen. Nincs érzelmi skála, nincsenek se mély konfliktusok, se semmi. Itt félnek, rettegnek, ennyi. Ez kellett a filmbe, pont.
A mondanivalót nem kimondja, hagyja, hogy mindenki megértse és levonja. A terror pusztít, és az áldozatok helyzete borzalmas. Még azoknak is, akik túlélik. Trauma, egy életre.
Humort ne is keressen senki, ez nem olyan film!
Át tudja adni annak a rettenetét, ami a fiatalokkal történt. Nagyon nem jó nézni, nem is az a cél. Megterheli a nézőt, direkt.
Utoya, július 22. - 5/3,5 drámai, ereje van, és cseppet sem szórakoztató. Megráz, ez a lényege, de nem tetszett.
