Minden napra egy film

Egy nap

2019. június 15. - BBerni86

Családos, napot túlélős, anyai.

Anna nyelvtanár egy férjjel és három kisgyerekkel. Az egész napja egy rohanás, ahol soha nincs megállás. Ha nem a munkája miatt kell rohannia, valamelyik gyereknek van szüksége rá. Az egyiket balettre viszi, a másikat vívni, míg a harmadiknak gyógyszert kell szereznie, hiszen csúnyán köhög. Közben a férje miatt is idegeskedik, egy_nap.jpghiszen a család egyik barátja többet érez a férfi iránt, mint barátság. Anna annyira meg akarja ezt beszélni, de Szabolcs soha nem ér rá beszélni vele. Az anyagi helyzetük is katasztrófa, esélye sincs, hogy meg tudják adni az anyósától kapott pénzt. De neki mindig, mindent össze kell tartania, és másnap kezdenie elölről.

A film nem csak szórakoztatási forma, ha ezt hajlamosak is vagyunk elfelejteni. Hiszen a kasszasikerek azok a filmek, melyek szórakoztatnak és nagyon látványosak. Az lesz ismert és sikeres, amit jó megnézni és kikapcsol. A szórakoztató filmek. A művészfilmek, hiszen a film is művészeti ág, kevesekhez jutnak el és már el is vagyunk szokva attól, hogy nézzük őket.

Az Egy nap valahol a kettő között mozog. Nem tisztán művészfilm, nem olyan dráma, amit komoly erőfeszítés lenne végignézni és értelmezni, de nem is az a könnyen befogadható tömegfilm.

A formátuma viszonylag egyszerű: kiemeli Annát és követjük őt egy napig. Nem nagy események köré szerveződik a történet, hanem ahogy a cím is mutatja, ez csak egy nap. Az benne az érdekes, hogy most, milyen egy budapesti, dolgozó anyának egy átlagos napja. Milyen küzdelmei vannak, hogyan bírja az egyik feladatot a másik után.

A mai nő rohan. Helyt kell állnia anyaként, neki is van munkája, és ott a férje is, akit maga mellett kell tudni tartania. A film párjának három kisgyereke van, ami fokozza a vészhelyzeteket is. Három kisgyerek mellett mindig van mit csinálni. Nagyon nem emberbarát gondolat tőlem, de a filmet látva nekem nem egyszer az jutott eszembe, hogy ott hibáztak a szereplők, hogy több gyereket vállaltak a kelleténél. Anna majd megszakad, és nem jut idő így sem mindenre. A szívem szakadt meg, amikor a legnagyobb gyerek próbálja elmesélni a napját, vagy ami éppen foglalkoztatja, és senki nem ér rá meghallgatni sem. Csak hümmögnek neki, nincs értelmes kommunikáció köztük.

Ok, látjuk azt is, mennyire szereti mindhármat az anyjuk. Neveli őket, ott van nekik. De elég az, ha ott van nekik? Hol a minőségi, együtt töltött idő? Az egyszerűen nem fér bele. Ha eggyel kevesebb lenne gyerekből, kezelhetőbb lenne az egész családi élet. De visszafogom magam, a film nem a nagycsalád ellen van.

Inkább annak a portréja, hogy az anya feláldozza magát újra és újra. Amit így, külső szemlélőként én pokolnak látok, annak megvannak a maga szép pillanatai. Emlékmű a film az anyáknak, akik annyi mindent megtesznek értünk, erőn felül teljesítenek, és nem kapnak érte köszönetet sem, mert magától értetődőnek vesszük minden áldozatukat, ahogy a filmben Anna férje is teszi.

Így ezt hoznám ki végső tanulságul, és Szamosi Zsófia játékának dicséreteként: becsüljük meg anyáinkat, a mai világban anyának lenni küzdelem, és ők igyekeznek helytállni.

 

Egy nap - 5/3 talán jobb, van benne komoly dráma. Szamosi Zsófia is jó, csak annyira nem fogott meg.

https://www.youtube.com/watch?v=hYLdGMXFXpI

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3314895234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.