Minden napra egy film

Minden napra egy film

Chicago Fire

7. évad

2019. június 16. - BBerni86

Embereken segítős, baráti társaságos, elvekért kiállós, tűzoltós.

Casey a magánéletében talán az eddigi legnagyobb kihívással kell, hogy megbirkózzon. Gaby továbbra is kint chicago_fire.jpgakar maradni a segélyszervezettel, és mindketten érzik, hogy ez a házasságuk végét is jelenti. A férfinak el kell engednie a feleségét, majd újra nyitni a szívét mások felé. Egy rámenős újságírónő, aki egy lakókocsi-cég visszaélései után kutat bevonja az ügybe, és talán a gyógyulás első állomása is lehet. Severide és Stella kapcsolata is nagy próba előtt áll: a férfi elveszti az apját, és mindenkit ellökne magától, a szerelmét is. Egy sorozatgyújtogató ügye lehet, ami segítheti a továbblépést mindenkinek. Közben Boden szembe kell, hogy nézzen azzal, mit jelent, hogy elvesztette a választást. Az új parancsnok kész mindent megtenni, hogy megkeserítse az életét. De a csapat kiáll parancsnoka mellett.

Lassan már elképzelni sem tudom az éves sorozataim a Chicago sorozatok nélkül. A Fire, vagyis a tűzoltók hetedik éve képezik a néznivalóim részét. Mindaz, amivé fejlődik az egész univerzum, jól látszik az anyasorozaton is. Nem minden vonal tetszik, de sajnos a sok évaddal ez együtt jár.

Mivel egy olyan sorozat, amiben hangsúlyos a karakterek magán- és szerelmi élete is, ennyi idő után elkerülhetetlen, hogy szinte mindenki járt már mindenkivel, és vannak olyan átfedések, amelyek az életben botrányosabbak lennének, mint ahogy a sorozatban azt kezelik. Gondolok arra, hogy van egy olyan karakter, aki már járt a legjobb barátnője testvérével, most pedig a volt férjére meresztgeti a szemeit. De az is kegyetlen, amit Kelly és Stella szenvednek egymás mellett és nélkül – ezt a párost különben nem bírom, én még mindig sajnálom az ápolónőt, aki belehalt a rákba.

De már ebből is látszik, mennyire megy szappan felé a sorozat. Az emlékezetes események nem a nagy mentések, vagy emberi drámák lesznek, hanem a szereplők magánélete. Annyi akció és tűzoltós élethelyzet van benne, hogy azért ne szappansorozat legyen. Voltak nagy tüzek, nyomozások, súlyos sérültek idén is, és a látványvilág szokás szerint kielégítő. Nem kell több, érezzük a veszélyt és a meleget mi is a bőrünkön.

Bár, egy ideje merészet nem mertek húzni. Rég volt, hogy bárki is komolyan megsérült volna, vagy igazán veszélyben lett volna. Amikor Stella majdnem elveszti a fél tüdejét, egy komoly műtétet követően 2 résszel már ezerrel visszaállt tüzet oltani. Nem a dráma dominál ezen a vonalon is, érdeklődve is várom, hogy varrják el az évad végi kemény helyzetet és robbanást. Megint sikerült mindenkinek megmenekülni, vagy most lesz, akitől búcsúzunk?

Bírom ebben a sorozatban, hogy jól átkötik az egyéb Chicago sorozatokkal. A szereplők mozgolódnak közöttük továbbra is, és megkaptuk az évadra már jellemző crossover részt is. Ezt a vonalat még lehetne fokozni, az egyes szervek létére nagyon erősen kiható események, pl. itt a választás, vagy a PD polgármesteres vonala visszaköszönhetne a másik sorozatokban is, de így sincs ok panaszra.

A színészek már abszolút karakterben vannak, és egyesek lassan fejlődnek is. Jó emberekről mesélnek itt, akiknek kisebb hibáik ellenére is szorítunk.

Biztos nézem tovább is, hamarosan pedig mesélek a rendőrök 6. évadáról is.

 

Chicago Fire - 5/4 kicsit szappanos, zavaró a sok kereszteződő szerelmi szál, de az ügyek jók, univerzum is.

https://www.youtube.com/watch?v=PLpk0MP_vmg

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr4514896608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása