Minden napra egy film

Rocketman

2019. június 18. - BBerni86

Zenés, zűrös, karrieres.rocketman_1.jpg

A kis Regie nem vágyott sokra. Csak egy kisfiú volt, aki azt szerette volna, hogy az apja megölelje, szeresse. De bármit tett, nem érhetett célt. Az apja csapdának érezte a házasságát, amibe a fiúval rángatták be, és képtelen volt bármit is adni a fiúnak közönyön kívül. Regie a zenébe menekült – nagyanyja figyelt fel rá, hogy van érzéke a zongorához, elérte, hogy járhasson zeneórákra. Regie tehetsége nyilvánvaló volt, de ahogy nőtt, a klasszikus zene helyét átvette a rock. A zene áradt belőle, Bernie személyében örök barátra és szövegíróra lelt, lassan jönni kezdtek a sikerek is. De ehhez nevet és személyiséget váltott: Elton John lett belőle. Világszám. Rejtegette másságát, és viszonyát ügynökével, Johnnal. A férfi nagyon kihasználta, Elton nagyon mélyre süllyedt. Függőségek sorában szenvedett, míg eljött az a pont, ahol kiállt magáért és elkezdte rendbe tenni az életét.

Még mindig furcsának találom, amikor olyan személyről készítenek filmet, aki még az élők sorában van. Még akkor is, ha az illető élő legenda. Elképzelni nem tudom, milyen érzés lehet a vásznon viszontlátni az életét, valaki más által játszva őt, akár csúsztatásokkal és változtatásokkal is. A Rocketman is ilyen film, ráadásul Elton John a létrehozásában is segített – pl. Taron Egerton felkészülésében aktív résztvevő volt.

Ha egy szóval kellene jellemeznem a filmet, a bevállalós lenne az. A Bohém rapszódiát vádolták a visszafogottsága miatt, és hogy nem merte megmutatni, milyen volt Mercury, amikor igazán bulizott. A Rocketman ezen a téren nyitott mindenre. Elton John bulis korszaka nyersen a vászonra került, feszegetve annak mélységeit. Drog, férfiak, ivászat, a teljes kontroll elvesztése – de nem ez nézeti a filmet.

Minden mögött ott van az érzékeny ember, aki tényleg csak arra vágyott, hogy szeressék. Az apja okozta traumával, amit soha nem sikerülhetett feldolgoznia. A szerelemmel, ami ugyanúgy kihasználta és megsebezte, mint az apja korábban. A bulik mögött van egy érzékeny ember, aki valami igazit keres, és egy ponton rá is jön, hogy a felszínes élvezetek nem tudják megadni neki, amire igazán szüksége lenne.rocketman2_1.jpg

Egy művész filmje, akinek a zene mindig ott volt. Egy showman, és ilyen téren is eszembe juttatta a Bohém rapszódia hősét. A zenéjük nagyon más, de vannak az életükben hasonló vonások. Mindketten rejtegették a nemi identitásuk, mindkettő életében ott egy rossz menedzserválasztás, a szenvedélyekkel való küzdelem, és a zene. Az extrém jelmezek és a műsorok, amikor egy más emberré változnak.

A film színes, látványos és erős képekkel dolgozik. Már a nyitány erős az ördög jelmezes bevonulással, pláne, amikor az is kiderül, hova a vonulás. Bevet mesés látványelemeket, a zenét idomítja a cselekményhez, mer elszakadni az életrajztól is.

Erős a casting, és az ember ledöbben, Taron Egerton elmehetne popsztárnak is. Igaz, az Énekelj óta mondom, milyen jó hangja van, itt nagyon meg is mutathatja. Az átalakulása elemi, és remek gárdát tettek köré. Richard Madden hűvösen szemét, Jamie Bell helyesen támogat és Dallas Howard is messze felülmúlja magát.

Roppant kíváncsi leszek, a díjátadókon hogyan fog szerepelni – mert ez jó film is lett.

 

Rocketman - 5/4,5 bevállalós történet, jó zenékkel és színészekkel, egy igazi show merész elemekkel.

https://www.youtube.com/watch?v=4jUCe4yXX8Q

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr6114899432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.