Minden napra egy film

Diána és Vilma

2019. július 08. - BBerni86

Középiskolás, nyomozós, barátnős.

Diána megszokta, hogy az anyja munkája miatt folyton úton van a család. De remekül beilleszkedik mindenhol, jó jegyeket kap, kalandnak fogja fel az életet. Annak azonban kifejezetten örül, amikor egy városba költöznek legjobb barátnőjével, akivel eddig csak online tarthatta a kapcsolatot. Idén azonban kellemetlen meglepetések sora vár rá: diana-es-vilma-2018.jpgkiderül, hogy az apja minden lépését követte, és megkönnyítette az életét. A menzai étel cseréjétől kezdve a ruhái összeállításán át az iskolai súgásig minden ő volt. Diána ezt most leállítja, és szenved is, hogy mindent maga csináljon. Az jobban fáj, hogy élőben Vilma elutasító vele. Amikor az iskola legjobb tanulói hirtelen elbutulnak, a két lánynak össze kell fogni, hogy megvédjék iskolatársaikat a titokzatos rémtől.

A gyerekkori kedvencem nem Scooby-Doo volt. A Kacsamesék, Csipet csapat és a Tom és Jerry, amin sikerült felnőnöm. Már egyetemre jártam, amikor megszerettem Scooby-Doo kalandjait. Ha beteg vagyok, mai napig szívesen gyógyulok a kotnyeles kölykök nyomozásai mellett.

Így nem jó szemmel nézem, hogy mit kezdenek kihozni a szereplőkből és a szériából. Egész estés animációk? Jöhet! Egész estés filmek? Itt már rosszabb a helyzet. Anno az első filmet legalább tini idolokkal forgatták, de aztán elkezdődött a züllés. Nem akarom végigvenni a borzalmas filmeket, amiket láttam a szériában, elég ez a sokkhatás is.

Eleve az, hogy Vilma és Diána vannak kiemelve, abszolút a többiek nélkül. Mintha írtak volna egy külön sztorit, csak a lányoknak, és nem is lenne a csapat. Egy jobb történettel még le is nyelném, most ez a trend. Lányosítják a csapatokat, nézzétek csak meg, mit műveltek a Szellemirtókkal is. De az sem véletlen, hogy az X-Men és a Men is Black is poént kapott arra, hogy a Men lehetne Women is a nevükben.

De ennek a filmnek rémes egy története van. Próbálja a mesék könnyedségét prezentálni, de Scooby poénjai nélkül a lányoktól erőltetettnek hatnak a helyzeti poénok. Azt sem találtam viccesnek, hogy a kezdeti felállás mintha cserélt lenne. Vilma, mint az iskola leggyengébb tanulója? Diána, aki csupa ötössel jön ide? Ráadásul cikizik a divatérzéke miatt?

Legalább a krimi a szokott trendet követi. Ugyanúgy van álca, leleplezés, kergetőzés – ha messze csajosabb kivitelben is. Fiúk meg se próbálják ezt a mesefilmet, mert fájni fog nekik.

Komolyan zavart az is, amit a politikai korrektség nevében műveltek a lányokkal. Diána a mesében a csini, fehér csaj megtestesítője, aki csoda, hogy nem szőke lett. Itt ki kellett cserélniük egy félvér lányra, ráadásul vörös hajjal? Semmi köze ahhoz a Diánához, akit a meséből vagy a korábbi filmekből ismerünk. Nem ad a karakternek semmit a vegyes származása, ugyanaz, akkor meg minek? Csak azért, hogy az egyik főszereplő fekete legyen, de ne túl fekete? Ez engem inkább bosszant, ráadásul nem is szép az a színésznő, akinek a szerepet adták. Vilmát előbb játszattam volna vele, mint Diánát.

Adjuk csak össze: béna történet, mesterséges és bosszantó humoros hangulat, túljátszott, szinte karikatúra-alakítások. A grafika se lett szép, bár tévés filmként ezt el lehet nézni. Van még kérdés, miért nem tetszett nekem a film?

 

Diána és Vilma - 5/1 még egy gyerekkori szép emléket tönkretettek. Más sztori, kiforgatott karakterek. Béna!

https://www.youtube.com/watch?v=6PsI-scGvM8

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1714931936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.