Minden napra egy film

Úriember revolverrel

2019. augusztus 05. - BBerni86

Bankrablós, nyomozós, életstílusos.

Forrest 13 éves kora óta egy dologban találta meg a felhőtlen örömet, ami az életét jelentette. A rablásban. Biciklivel kezdte, eljutott a bankokig. A fél életét a börtönben töltötte, hírhedt volt sikeres szökéseiről is. Amint kijött, folytatta, ahol abbahagyta. Még 70-en felül is. A rendőrnyomozó John Hunt éppen abban a bankban volt a uriember-revolverrel.jpgfiával, amit közben Forrest stílusosan kirabolt. A nyomozónak ettől támad egy ötlete, és ahogy utánajár a dolgoknak, kiderül, hogy Forrest két másik öreggel már 2 éve folyamatosan rabol, és eddig össze sem kapcsolták az ügyeket. John most megteszi, és egyre nagyobb erővel nyomozni kezdenek. Közben a férfi összebarátkozik az özvegy Jewellel, de az életmódjáról a nő kedvéért sem képes lemondani.

Megtörtént eset alapján készült, ami valahol érthető is. Sokban emlékeztet arra a történetre, amiben Clint Eastwood játszott egy jócskán nyugdíjas korú drogcsempészt. (Különben az is igaz történet alapján készült.) Van ezekben a történetekben valami, ami hírértékűvé teszi. Valami izgalmas abban, mi visz egy embert ilyen útra ennyi idősen. Csak éppen ennek a filmek nem lett sem olyan stílusa, sem olyan súlya, mint az Eastwood filmnek.

Forrest egy életművész, akinek a rablások az életébe kellő adrenalint nyújtják. Egyedi stílusa van, nála ez az egész életmód. De erre hamar rájövünk, és annyira egyformák az ügyei, hogy nincs is bennük feszültség. A munkái is olyan egyszerűek, hogy stílusosnak mondhatóak, de amikor már harmadszor néztem ugyanazt meg tőle, már unalmasnak is éreztem.

A csempészben is rendőrrel ellenpontoztak, itt is ezt játsszák meg a készítők. Hunt egy rendes ember, szép családdal, és jó rendőr is. Csak éppen egyszer nem éreztem azt, hogy tétje lenne a munkájának, vagy izgalmas lenne a hajsza, amit Forrest elfogására rendeznek. Tölti a játékidőt, és ugyanúgy ellaposodik, mint Forrest rablásai.

A történetben még egy szerelmi szál is helyet kapott, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Jewel rendes nő, alternatíva lenne Forrest számára, de itt sincsenek olyan események, amelyek le tudnának kötni. Forrest úriember, egyre jobban összebarátkoznak, és ennyi. Annyira semmilyennek éreztem ezt a történetszálat is, hogy az értelmét se leltem.

Pláne, ha egymás mellé tesszük azt, ahogy vele viselkedett a férfi, és amit Hunt kinyomoz a családjáról. Hogy fér össze az úriember rabló képe a férfival, aki úgy elhagyott egy feleséget és két gyereket? Itt lehetett volna egy igazi dráma, valami súly. Behoznak rá egy olyan színésznőt, mint Elisabeth Moss, aztán hagyják az egészet elveszni. Kár érte.

A casting erős volt, de nem érzem úgy, hogy a szereplők kaptak volna a tehetségükhöz mérhető karaktereket. Robert Redford, simán hozta a megnyerő gazfickót. Casey Affleck, szintén kisujjból kirázta a becsületes rendőr egyenes jellemét. Sissy Spacek a puszta jelenlétével idegesít, úgyhogy róla nem nyilatkozom, mert maga a színésznő irritál valamely irracionális okból fogva.

Nincs izgalmas rablás, vagy üldözés. Semmi akció, ez csak krimis drámás valami. Azért durva, hogy azt találtam legérdekesebbnek, amikor fiatalkori képek voltak Redfordról.

Egyszer meg lehetett nézni, de aki ilyesmit akar nézni, A csempésszel jobban jár.

 

Úriember revolverrel - 5/3 a színészek miatt egyszer nézős, van hangulata, de különben lassú és nem kötött le.

https://www.youtube.com/watch?v=d7rlUe-Thvk

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr414995492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.