Minden napra egy film

Nem vagyok itt

2019. október 06. - BBerni86

Családi, életre visszanézős, kisiklós.

Steve ma lett 60 éves. Minden téren le van robbanva: vért köp és űrit, de csak a napi alkoholt keresi otthon, míg a befizetetlen számlák miatt mindent lekapcsolnak körötte. Komolyan fontolgatja az öngyilkosságot is. Anyja 10_6nem_vagyok_itt.pngtelefonhívása töri meg a fájdalmas apátiát: reggel elhunyt a volt felesége, Karen. A férfi egykori otthonuk romjai között felidézi, mi vezetett el eddig. A szülei fájdalmas válásától kezdve az apja összeomlásán át a házasságáig a szeretett nővel, akitől majdnem elszakította az alkohol. Akkor, a nőért és a fiáért még képes volt rendbe jönni. De egy újabb tragédia mindent elsöpört, és ehhez a ponthoz vezetett. A pisztoly csövéhez a szájában.

Ezt a filmet se ajánlom senkinek, akinek éppen jó a kedve. Igaz, ellenkező esetben is veszélyes. Ha jó hangulatban állsz neki, a végére elkap a világfájdalom. Ha már eleve depressziós vagy, lehet, még jobban erősödik majd az érzet, hogy kellene egy pisztoly és utánozni kellene a film hősét. Mert az élet igazságtalan és fájdalmas.

Nagyon utáltam nézni, nem is tetszett, mert ennyire… ilyen. Elkeserítő, kegyetlen, igazságtalan és hiteles. Minden reményt legyilkol az ember lelkében. Nincs értelme semminek, és mindenképpen tragédiába fordulnak az események. Drámának nagyon erős, érdemes megnézni – de kell nekünk valami, ami ennyire kínoz?

Steve élete annyiszor fordult tragédiába, hogy azt rossz volt nézni. Már gyerekkorában elkezdődött, és folytatódott tovább. Pedig küzdött, pedig ő mindent megtett, hogy jó élete legyen a szeretteivel, de mintha elátkozták volna.

A film még a reményt se adja meg. Eleve azzal nyitunk, hogy az öreg Steve gyötrődését nézzük, képes lesz-e fejbe lőni magát. Látjuk, mennyire rosszul van és nincs mellette senki. Vagyis, hiába drukkolnánk azon, hogy a visszaemlékezésekben visszaszerezze a családját, vagy a szüleit megmentse, pontosan előre van vetítve, hogy minden reménytelen. Ez lesz a vége. Fájdalom, szenvedés és halál.

A történet remekül összeillik, ahogy fokozatosan megismerjük a tragédiákat, amelyek elvezetnek egy élet teljes széthullásához. Az különösen tetszett, ahogy a múltbeli jeleneteket bekötik a jelenbe egy-egy emléktárggyal, a ház egy-egy darabkájával.

Maga a ház is fájdalmas: az elmúlt boldogság mementója, ahol Steve valósággal szellemek között tengődik. Milyen volt, milyen lett jelenetek a házban, a házon magán is hatásosak.

Nem lehet nem leírni, mekkorát játszott a filmen JK Simmons. Ha a filmmel vannak is bajaim, és utáltam nézni, előtte le a kalappal. Ha elképzelem, milyen volt a Whiplash idején, itt mit mutat magából, döbbenetes. Mintha teljesen más ember lenne. Nem JK Simmons, hanem egy emberi roncs, aki már mindent elvesztett. Sebastian Stan is nagyon szimpatikus nekem, ő is jól játszik, de Simmons lejátszik most mindenkit.

A film vége… attól is fáj a fejem. Schrödinger macskája amúgy is fejfájdító elmélet, ilyen formában meg különösen az volt. Most akkor mi van? De már nem is vagyok benne biztos, hogy érteni akarom a film végét.

Simmons rajongóinak kötelező, de ez nagyon nem egy könnyű film.

 

Nem vagyok itt - 5/3 drámának erős, színészileg erős – de annyira fájt nézni. Lehangoló. A vége is… furcsa.

https://www.youtube.com/watch?v=sYDwdCdXCOM

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1915193128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.