Minden napra egy film

Két hét múlva örökké

2019. október 17. - BBerni86

Ellentétes karakteres, szerelembe esős, értékekért kiállni próbáló.

Lucy és George jobban nem is különbözhetnének egymástól. A nő folyton meg akar felelni sokat elváró anyjának, a Harvard kitűnő végzőse volt, és ügyvédként a város és az elesettek védelmére esküdött fel. George milliárdos aranyifjú, akinek a pillanatnyi élvezetek határozzák meg a mindennapjait. Amikor a bátyjának elege lesz abból, letoltes_23.jpghogy az asszisztenseit is külső és nem tudás alapján választja, ultimátumot ad neki. George pont ekkor botlik bele Lucyba, akivel alkut kötnek: Lucy a jogtanácsosa lesz, cserébe George megmenti a közösségi házat, ami fontos a nőnek. Annyira mások, hogy folyton egymás agyára mennek, Lucy egy ponton már nem is bírja elviselni George gyerekes dolgait és felmond. Két hét a felmondási határidő: addig talán rájönnek, hogy a másik pont azt hozta az életükbe, ami addig hiányzott belőle.

Nem mai film, régen nem is láttam. 2002-es, így már majdnem 20 éves. Ez a cselekményen, környezeten nem észrevehető különben: annyira egyetemes romantikus mesét alkottak a készítők, hogy ugyanígy lehet majd nézni újabb 20 év múlva is.

A színészek, akiken nagyon észrevenni, hogy ez egy más korszak terméke. Sandra Bullock itt még a romantikus komédiák egyik királynője volt, és Hugh Grant szekere is sokkal jobban ment. Egyiküknek sem ez élete szerepe, de azt tulajdonképpen hozzák, amit várunk tőlük. Grant saját magát adja: a felelőtlen aranyifjút, aki soha nem nő fel teljesen. Sandra meg a szimpatikus, okos lány, aki a szomszéd lányt képviseli, mégis bezsákolja a herceget a film végére. Ahogy mindenki várja is, már a cím hallatán is.

Romantikus komédia – itt még értelme is van külön nézni, mennyire romantikus vagy éppen komédia. Nekem inkább vígjáték. A film arra épít végig, mennyire más George és Lucy, ez milyen helyzetekbe sodorja őket, és mégis alkotnak egy ütős duót.

Nem bírom ki, meg kell jegyeznem, hogy ez nem egy végig kedves és helyes komédia. Olyanokat is belenyomtak, amelyek kiakasztani szoktak, egyáltalán nem szórakoztatnak. Amikor a dugó közepén Lucy mosdóba kell, hogy menjen – most komolyan, képes volt Bullock bevállalni egy kakilós poénsort? Jaj.

Azon is még kicsit töröm a fejem, hogy Lucy csetlése-botlása nekem mennyire volt szimpatikus. Ezzel is az átlag lányos világát erősítették, de nem egyszer már el lett túlozva. Amilyen eséseket és botlásokat összehoz magának, az a kész csoda, hogy még nem ütötte el semmi a csajt.

Milyen a romantika? Nem éreztem benne. Bullock és Grant inkább haveroknak, mint szerelmeseknek érződtek az egész filmen. Még akkor is, ha a férfi film végi vallomását azért korrekten összerakták.

Most sem értettem, miért pattan ki köztük a szikra. Hirtelen a váltás a menekülni akaró és a féltékeny Lucy között. Ha már féltékenység – nem durva, milyen rondán öregedett Alicia Witt? De van a filmben egy még durvább cameó, amit meglátni majdnem félrenyeltem a limonádém. George üzleti riválisa, és szerepel is a filmen, Trump. Még most is fogom a fejem, ahogy eszembe jut…

Soha nem tartottam e filmet a páros jobb romantikus komédiái közé valónak, de egyszer ok.

 

Két hét múlva örökké - 5/3 most sem szeretem jobban, mint újkorában. Miért lesz ez a pár szerelmes? Bár a film cuki.

https://www.youtube.com/watch?v=_guQ-_EFmHU

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr4215229668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.