Minden napra egy film

Daybreak

1. évad

2019. november 09. - BBerni86

Világvégés, kamaszos, szerelmes, baráti társaságos.

A világ előzmények nélkül ért véget, és kezdődött egy új korszak. Már nem tudni ki kezdte, bomba robbant. A 11_9daybreak.jpgfelnőttek meghaltak, akik életben maradtak, zombiszerű szörnyekké váltak és élő húsra éheznek. A kamaszoké és gyerekeké lettek a romok. Glendale városában felosztották egymás között a területeket: van, ahol a sportolók, a kockák, az egykori hajrá lányok, és az egyéb csoportok húzták meg magukat. Mindenki számára fenyegetés Triumph báró, aki fekete maszkjában és motorral vadászik rájuk, hogy megegye őket. Josh Kanadából költözött ide nem sokkal a robbanás előtt. Magányos farkasként húzza meg magát, keresve a robbanás éjjelén eltűnt barátnőjét, Samet. Ám másokba botlik: az eszes, antiszociális 10 éves Angelicába és az önjelölt szamuráj Wesleybe. Ha akarja, ha nem, csapattá alakulnak és közösen néznek szembe a világuk kihívásaival: boszorkánnyal, pláza elfoglalással, ami jön.

Képregény volt az alapja, de mivel nálunk nincs kiadva, összehasonlítani nem fogom a kettőt. Amennyit láttam belőle, nagyon emlékeztet a Deadly Class kötetekre. Vagyis, a grafikája nem jön be nekem, de most nem is ez a lényeg.

A Netflix készítette a sorozatot, és érdekelne is, vajon milyen a nézettsége. Hiszen annyira nyitott a vége, hogy nyugodtan lehetne 2. évada is. Majd kiderül…

A történet kellemesen elmebeteg. Felnőttek nincsenek, csak gyerekek. Mi lesz így a civilizációval? Ahogy már a Legyek ura is megmutatta, semmi jó. Klikkek alakulnak ki, háborúznak, néha nagyobb veszélyt jelentenek egymásra, mint a megőrült felnőttek, akik megennék őket. Ahogy felosztották a túlélőket, leképezik egy gimi klikkjeit. Így akár bele lehetne magyarázni azt is, hogy egy középiskolás sorozatot nézünk, egy metaforát. A középiskola dzsungel, amit túl kell élni.

Angelica magyarázata azért jobban tetszik. Mit csináltak a kamaszok? Leutánozták, amit a tévében láttak. Mad Max a minta – valóban, pláne a sportolóknál venni ezt észre. Egy az egyben az ott látottakat koppintották, a rendelkezésükre álló eszközökkel.

A filmes utalások különben is fontos részét képezik a sorozatnak. Minden részben akad olyasmi, amikor minimum emlegetés szintjén előkerül valamilyen film vagy sorozat (a Trónok harca poénokat kifejezetten szerettem), de néha még jeleneteket is megidéznek.

E sorozatnak sikerült összehoznia valami egészen különös mixet. A környezete abszolút egy horroré. Háborúzó kölykök, egy kannibál vadász, zombiszerű felnőttek – még pláza is akad túlélőkkel – hello, Romero! A kamaszok és konfliktusaik egy középiskolás sorozatból jöttek – felvállalja-e a legjobb sportoló, hogy meleg? A különcök szövetsége sorra küzdi le a nehézségeket. Mindezt pedig fekete humorral öntik nyakon. Máskülönben hogy lehetne visszatérő poén, hogy Josh általában ujjakat tud csak levágni? Vagy a boszorkány, aki sajátos módon küzd az őrület ellen?

Komédia, de horror környezetben és még ifjúsági sorozat is. A Deadly Class úgy tűnik, nem csak a képregény formátuma miatt juthat eszembe…

Most nevekkel sem tömte tele a Netflix, de nem is baj. (Azért ismerős arc akad benne.)

Abszolút jól szórakoztam rajta, kicsit Zombieland feelingje van. Nézném tovább is.

 

Daybreak - 5/4 bírtam a humorát, színes és mozgalmas sorozat, ami szinte komédia horror környezetben.

https://www.youtube.com/watch?v=2P9U41e75tE

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8615298638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.