Minden napra egy film

Minden napra egy film

Ha tudnád

2020. május 05. - BBerni86

Romantikus, saját utat kereső, kamaszos, kisvárosi.

Ellie Chu Kínából költözött az Államokba még kisgyerekként, ahol az apja vasúti mérnökként akart karriert építeni. De a nyelvtudás hiánya miatt a férfi egy kisvárosban ragadt, és állandóan anyagi gondokkal küzdenek. Ellie, aki kivételesen jó tanuló, pénzért írja az osztálytársai esszéit és dolgozatait – a tanára észre is veszi, és bátorítja a 5_5ha_tudnad.jpglányt, hogy menjen egyetemre, törjön ki innen. A félénk lány hétköznapjai akkor állnak a feje tetejére, amikor a focicsapat egyik tagja nem szokványos rendeléssel keresi meg: szerelmes levelet akar íratni Asternek, az iskola egyik szép és ráadásul okos lányának. Ellie elsőre visszautasítja, de a befizetendő számlák miatt mégiscsak elvállalja. Amikor Aster visszaír, Paul nevében Ellie levelezik vele, és kénytelen rádöbbenni, hogy bejön neki Aster. Ráadásul Paul is egyre jobb barátja lesz. Mi lesz ebből?

Megint virágkorát éljük a tini filmeknek? Úgy tűnik, mert a Netflix egyre több ilyet forgat, és akad köztük nem egy meglepően jó is. Ez a film az ajánló alapján nem mondhatni, hogy elnyerte volna a tetszésem. Csak egy olyan filmet kerestem, ami mellett dolgozni is tudok. Ehhez képest azt vettem észre, hogy sűrűbben nézem a tévét, mint a laptop képernyőjét.

Amit az elején ki kell emelni, hogy ennek a filmnek hatalmas szíve van. Nagyon szerethető az egész film, a szereplői és a helyzet is, amibe keverednek. Úgy, hogy nem lesz romantikus komédia, vagy szirupos a film. Inkább őszinte és hihető, emberközeli, miközben olyan sok pozitív dolog is van benne.

Az alaphelyzet ismerős lehet az olyan klasszikusokból, mint a Cyrano. Adott egy helyes srác, aki nem a szavak embere, így felbérel valakit, hogy a nevében udvaroljon az imádata tárgyának. Ám a bér tollnok is a szerelem rabja lesz. Általában inkább romantikus komédiát hoznak össze ilyen felállással, de ez a film nem megy el abba az irányba. Végig keserédes marad, jó nézni, hangulata van, de nem fogunk nevetni rajta.

Ezek a fiatalok felnőnek, komoly döntéseket hoznak, küszködnek. Vannak nagy ráismeréseik. Azért külön jár egy pacsi a készítőknek, hogy milyen intelligensen kezelték a szerelmi szálat. Nem tolakszik előtérbe, de fontos. Az érzelmeknek súlya van, erősek, de a film egy percre sem lesz nyálas. Még humora is van, csak talán kicsit másképp, mint egy felhőtlenebb filmben.

Mindhárom kiemelt karakter küzd. Ellie, aki sokkal többre lenne hivatott ennél az életnél. De elfogadta, hogy neki ez jutott. Ő gondoskodik az apjáról. Feltalálja magát, és egy olyan ember, akinek a néző szívesen lenne a barátja. Neki rá kell jönnie a saját értékeire, bátrabbnak kell lennie és először lesz szerelmes is. A film különben nagyon intelligensen kezeli, ahogy Ellie rádöbben, hogy Aster a vágy tárgya számára is. Itt nem a nemek számítanak, hanem az érzések. Paul a családi vállalkozást szeretné fejleszteni, halad a neki kijelölt úton. Csak neki is bátrabbnak kell lennie, hogy merje meg is csinálni, amit szeretne. Tele van szívvel, ahogy a kényszerű együttműködés alatt ez a két nagyon különböző, de rendes kölyök komoly barátságot köt egymással. Végül Aster, aki a legkevesebb szerepet kapja. Neki azzal kell szembenézni, hogy a szépség is elvárásokat támaszt, aminek igyekszik megfelelni, de nem szívből teszi. Neki is kell egy kitörési pont.

Jól eltalálták a színészeket is. Hihetőek, és kifejezetten szerettem, hogy nem álomszerűre vették őket, hanem inkább hihetőre. Nem kellettek ebbe nagy nevek, a történet és maguk a karakterek eladják nélkülük is.

Határozottan örülök, hogy az ellenérzéseim ellenére megnéztem ezt a filmet, mert egy olyan darabra akadtam, amit máskor is szívesen nézek majd még meg. Szerethető és intelligens.

 

Ha tudnád - 5/4,5 olyan tinifilm, aminek szíve van. Emberi, szerethető hősök, átélhető konfliktusokkal.

https://www.youtube.com/watch?v=B-yhF7IScUE

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3115661974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Feketehegyi 2020.11.11. 22:13:50

Mindenben egyetértek a kritika írójával. A rövid leírás keltette kíváncsiságból néztem meg, és magával ragadott. Nem vígjáték, mégis rengeteget mosolyogtam. Ajánlom minden nyitott szívű embernek.
süti beállítások módosítása