Minden napra egy film

Minden napra egy film

Igen, séf

2. évad

2020. október 10. - BBerni86

Éttermet működtető, szerelmes, barátos.

Max részegen olyat tett, amit a barátnője nem tud neki megbocsátani. Mivel megint attól szenvedett, hogy nem tud eleget adni Vikának, akivel gazdag és befolyásos férfiak is flörtölnek, részegen vitát produkált, majd a pincérlány Sashával került ágyba. A békülni érkező Vika pedig rajtakapta őket. Max nagyon hajt nála, de aztán elbizonytalanodik. Sasha komolyabban is tervezne vele, de akár egy barátság extrákkal kapcsolatban is benne 10_10igen_sef.jpglenne. Közben barátja, Kosztya megismerkedik Násztya családjával. A lány apja tehetős, kolbászgyáros. A vegán lánya ezt nem bírja feldolgozni, és a fiú két tűz közé kerül. A lánynak is meg akar felelni, a szülőkkel is jóban akar lenni. Még a séf is párkapcsolati kérdésekkel küszködik: a szomszéd étterem főnöknője egyre többet jelent neki. A szerelmi gondok mellett az éttermet is üzemeltetni kell, ami most nem egyszerű, hogy a főnökük felesége veszi kézbe a gyeplőt és szól bele mindenbe.

Úgy tűnik, újabb sikersorozat született a tévében. Az oroszok első nagyobb költségvetésű, amerikai mintájú sorozata volt, és most nálunk is egyre több a nézője. Már jobb műsorsávba is került, és egyre többen találnak rá.

Nekem remekül teljesíti a rövid komédia igényemet, ami mellett megehetem a vacsorám, vagy éppen mosolygok egyet egy-egy nehezebb nap végén. Az első évadot is szerettem, és a második is tudja ugyanazt a szintet hozni, mint az első.

Továbbra is két oldalról épül fel a történet: most kiemeltebbnek érzem a szereplők magánéletét. Max egy szerelmi háromszögbe keveredett bele, és maga sem tudja, mi lesz ennek a vége. Az elején kicsit is meg is ijedtem, mert elég durvának tűnt, ahogy ingadozott a két nő között, vagy éppen önző fráternek tűnt, aki mindenkit kihasználna a környezetében. Mondjuk, a csajokat se kellett félteni… Tanítani lehetne, ahogy Sasha a háttérben annyit mesterkedett és olyan finoman, hogy barát extrákkal helyzetből komoly barátnő legyen. Csodáltam is, hogy egy-egy merészebb húzása nem lett hatalmas bukta.

Aztán persze az évad végére itt is kavarnak a dolgokon, ahogy visszatér a nő exe és Max megint gondolkodhat, hogy Vika mit jelenet neki igazán. Mondhatnám, hogy kölcsön kenyér visszajár… Máskor sokalltam volna, amit ebből kihoztak, de szerencsére ott voltak az éttermi részek, amelyek ellensúlyozták a magánéleti szálakat.

Pedig a mellékszereplők szerelmi életét is bonyolították, bár több humorral, mint Max életét. Nyomorult Kosztya nem egy rémes helyzetbe belekerül, Násztya mindig előrukkol valami őrülettel. A hajléktalan beköltöztetése a lakásba vitte a prímet, de voltak még ötletei… A séf szerelmi élete izgatott legkevésbé, azt sokkal jobban szerettem, amikor marták egymást a szomszédokkal és csínyeken törte a fejét.

Az étteremben pedig mindenféle helyzet adódott. Onnan kezdve, hogy rossz viccként a vegán rendelőnek hússal töltik fel a tekercsét, amire pokolian rákap egészen addig, hogy háborút kezd vívni egymással a felszolgáló és a konyhai személyzet. A vezetésben is vannak olyan húzások, hogy azon csak mosolyogni lehet. Érkezik orosz kölyök csodaséf, japán szusiséf, de trükköznek még a kaviárral is… A kedvencem különben az volt, amikor kitalálták, hogy nyitott lesz a konyha, hogy a vendégek lássák, hogy készül az étel. A séf aztán hamar elveszi ettől a tulaj kedvét… de még hogy! Mondjuk, miután megnézte az ember, mi minden történhet a színfalak mögött, kétszer meggondolja, hogy nem-e inkább főz, mint étterembe megy. Írom ezt úgy, hogy az anyám szakácsnő és tudom, mennyit túloztak a komédia miatt.

Maradtak a színészek is, és azért is jár a pont, hogy jobban alkalmazzák a CGI elemeket már.

 

Igen, séf - 5/4 továbbra is hangulatos, kedves kis komédia, most a párkapcsolati kérdések uralkodtak.

https://www.youtube.com/watch?v=1YDGGakTmQs&list=PLosX4vT-YmVN5duJOONDkz7Kfla0cTd7q&index=19

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr6616234602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása