Titkot feltáró, rejtőző, történelmi.
Beck János a szakmája mestere volt: lakatos, aki az imádott nőt vette feleségül és kislánya született. A háborút követően azonban nem akadt munka, és a férfinak választania kellett. Tisztességesen éhen halnak, vagy a szakmai tudásával a bűn útjára lép. Betört, egy széfet akart kipakolni, de rajtakapták és 20 év börtönre ítélték. Ott 
egy őrrel barátkozott össze, sokat olvasott, és hithű kommunista lett. Már 10 éve van bent, amikor egykori lecsukója, Honti felkeresi. Megint ki kellene nyitnia a trezort, és megsemmisíteni Honti aktáját, mielőtt az oroszok bemennek. Cserébe 5 évvel csökkenne a büntetése. Beleegyezik az alkuba. Nem is sejti, az utcákon mi zajlik közben Pesten, 1956-ban. Magára hagyják, és Beck kinyitja a trezort. Bemegy, és ott valami váratlanra bukkan. Van ott egy holttest, és egy élő is. Mire észbe kap, már bevan zárva az idegennel és titkokkal, amelyet sokan mások is akarnak. A játszma egyre többről kezd szólni.
Bergendy Péter nem először rendez történelmi filmet, és mutatja meg, milyen sanyarú volt az élet a háború után és a kommunista időszakban. A Post Mortem nagyon nem tetszett nekem, kaptam is érte. A vizsgát viszont szerettem, és a Trezor is olyan film, amit nyugodtan merek ajánlani másnak is megtekintésre.
A költségvetés itt sem lehetett túl nagy, de ezt sikerült az előnyükre fordítani. A film jelentős része, majdnem az egésze egy zárt térben, egyetlen épületben játszódik. A trezor, ami mögött ott az óvóhely és az irattár. Már eleve van abban valami depresszív, ahogy az ember be lesz zárva oda, a föld alá és a lámpafénybe. Kedvező feszültséget adott már neki maga ez a helyszín, és bele tudtam élni magam a körülményekbe.
Igen, azon megint fenn tudnék akadni, hogy az egyetlen nagyobb kinti kép mennyire elcsépelt kezd lenni a magyar filmekben. Egy retró autóban hajtanak át a vidéken – persze egyedül vannak az úton – és nem is kicsit szürkítve vannak a színek, hogy meglegyen a múlt sötét hangulata. Legutóbb a Kalandban láttam ugyanazt, csak akkor nem a vigasztalan táj, hanem a Parlament volt a retró kocsi mögé vágva.
A történet azonban tudott kárpótolni. Tetszett, ahogy ők be vannak oda zárva, és próbálnak egymásban megbízni. Ahogy Beck próbálja eldönteni, hogy kinek higgyen. A rendszernek és a híreknek, a rendőrnek, aki ide hozta, vagy annak a fiatalembernek, akivel össze van zárva és aki egy egészen más történetet mesél el neki. Mindössze élőszóval, történetekből megfesti a kommunista rendszer rémtetteit, és 1956-ot. Nem kellettek flashback jelenetek, csupán a két férfi történetéből ott van egy korszak érzékletes rajza.
Amihez hozzájön a film tényleges cselekménye, egy izgalmas bezárt szoba játszma. Nekik el kellene szökni, a katonák és Honti be akarnak jutni. Az idegek harca is ez, és mindkét fél próbálkozik nyerni. Nem húzzák túl, el van találva, hogy annyi játékidőt adtak az eseményeknek, amit értelmesen meg tudtak tölteni.
A megoldást is nagyon tudtam díjazni. Emberi, szerethető, keserédes, de inkább pozitív, mint szomorú. Ez nem az a rendszer, amikor minden jó ember nyerhet, de amit ki lehetett ebből a szituációból hozni, azt megtették. A végére pedig mindenki megkapja, ami járt neki, ha egyeseknek erre igencsak sokat is kellett várni.
Amit hiányolnék külcsínből, a színészek szépen hozzák. Jó a casting.
Ez határozottan olyan film, amit hajlandó vagyok újranézni is.
Trezor – 5/4 elegáns köntösben, egy kisebb történetből kibont egy nagyobb történelmi traumát. Bírtam.
