Hőssé válós, barátnős, gonoszokkal harcoló.
Lydia és Emily iskolásokként lettek legjobb barátnők. Emily a szupergonoszok miatt vesztette el a szüleit, és célul tűzte ki, hogy befejezi a munkájukat. A genetikus házaspár azon dolgozott, hogy átlagembereknek is képességet adjanak, ne csak a szociopaták kapjanak különleges képességeket. Lydia a bulis és balhés, Emily a merev és komoly lány. Már középiskolások, amikor a különbségeik nagy veszekedéshez, majd szakításhoz vezetnek. 
Hosszú évekkel később szervezik az osztálytalálkozójukat, és Lydia reméli, újra láthatja a hazaköltözött, híres tudóssá lett Emilyt. Amikor nem jön el, meglátogatja, és sikeresen belepiszkál a kutatási anyagába. Így Lydia kapja meg a szupererőt adó szérumot, míg Emily a láthatatlanná tevő adagot. Együtt veszik fel a szupergonoszokkal a harcot, miközben a barátságukat is újjáépítik.
Ha csak az alapokat nézem. Egy kutatás, ami az átlagemberből szuperkatonát csinál. Ismerős? Naná, így indult Amerika Kapitány sztorija is. Csak éppen ott értelmesebb mindenki – a hősök, a tudósok, de a gonoszok is. Itt viszont egy paródia szintjére süllyedünk.
Eleve Emily terve az volt, hogy magán fog kísérletezni. Egy negyvenes éveiben járó, túlsúlyos nő, akinek az észbeli képességei magasak, de különben messze nem egy hős alkat. Nem az lenne a logikus, hogy megkeresse a maga Steve Rogersét? Pláne, ha olyan okos, mint ahogy itt minden 5 percben emlékeztetve vagyunk, hogy Emily zseni.
De ok, túlteszem magam azon, hogy a két nagyon nem hős alkat barátnő szupercsapattá vedlik. Mégis, milyen ellenfeleket kapnak? A Rákot? Avagy Jerry, akit a nászútján megcsípett a radioaktív rák, és most karok helyett rákollói vannak. (Bele sem merek gondolni, hogy ez meg Pókember eredettörténetére rímel.)
Borzalom az egész. Se a hősök, se a gonoszok nem normálisok. Még Emily lánya a legértelmesebb szereplő, bár nála is ugyanolyan idegesítő, ahogy pár percenként felhozzák, hogy az anyjához mérhető zseni ő is.
A kivitelezés is olyan, mintha egy rossz paródiát néznék. A mélypont Jerry rákolló keze, amiről messziről üvölt, hogy egy műanyag förmedvénybe kellett a színésznek beledugnia a kezeit. De a Lecsap csapat – nem is tudom, hogyan gratuláljak a fordítónak. Majdnem olyan jó lett, mint a Ha/Ver. Pedig már megfogadtam egyszer, hogy csak a Kick/Ass-t leszek hajlandó kiírni… – kosztümje is mehetne a kirakatba. Most komolyan, azon kell poénkodni, hogy még nem jöttek rá, hogy kell kimosni az anyagot, ezért a két nő egyre jobban bűzlik?
Bár sűrűn írom, hogy olyan, mint egy rossz paródia, ez nem annak készült. Komédia, de nem paródia. Sajnos, aki csak pár percet is megnéz belőle, nem így fogja gondolni. Ha szuperhős komédiára vágyunk, várjunk a Free Guyra! Látatlanban is biztosra veszem, hogy az millió meg egyszer jobb lesz, mint a Lecsap csapat. (Valaki Csipet csapat fan volt gyerekként?)
Fel nem foghatom, hogy szedtek hozzá össze olyan színészeket, akik szerepelnek ebben a moslékban. (Tudom, pénz beszél, kutya ugat. De akkor is.) Valahol nagyon szomorúnak érzem, hogy Melissa McCarthy ebben a formában hülyét csinál magából 50 évesen. Spencer meg Oscar-díjas, mégis, mit csinál itt? Jason Bateman, Bobby Cannavale is sokkal többre hivatott, mint rákollókkal kattogtatni, vagy piros szemmel halálba ölelni.
Annyira próbálok valami pozitívumot találni benne, de egy béna poén jut csak eszembe. Amikor a nagyi előszedi a tortadíszt és az esküvői terveket… az legalább meglepett.
A lecsap csapat – 5/1 idegesítő, hihetetlen, még paródiának is gyenge lenne, noha nem annak készült. Elmebaj.
