Minden napra egy film

Minden napra egy film

Túszdráma a vízen

Túszdráma a föld alatt - 2. évad

2022. május 28. - BBerni86

Bár az első évad vége kissé a kedvem szegte, azért érdekelt, merre halad Philip sorsa. Hogy fog megint egy éles tuszdrama_a_vizen.jpgtúszdrámába keveredni?

Az első rész után komolyan voltak is kétségeim, hogy ezt meg akarom-e nézni. Nagyon nem tetszett, ahogy Philip összejött a pszichiáterével, hajót javít meg csak úgy van. Szó sincs róla, hogy visszamenne dolgozni, éppen ellenkezőleg, felmondani készül.

De akkor jön a múltjából egy arc, aki bajban van. June, akinek a szülei menekültként érkeztek meg az országba, és el nem tudják képzelni, hogy a lányuk miért akar harcolni Szíriáért és egy másik rezsimért. A lány pedig harcolt, és olyasmit is hozott magával, amiért vadásznak rá. Mire Philip észbe kap, már az elrabolt June megmentésén dolgozik, miközben az emberrablók kínjukban egy hajónyi embert túszul ejtenek, csak June-t kézre kerítsék valahogy.

Nagyon más a felállás. Philip most nem az osztag élén áll, hanem egy a túszok között. Kicsit olyan, mint az Úszó erőd, azzal a különbséggel, hogy Philip nem olyan szuperkatona, aki mindenkit lever pár mozdulattal. De így is megvannak a húzásai, a trükkjei és elkezdődik a játszma.

Komolyabb dolgokat feszegetnek, az egész helyzettel és az európai beavatkozással, hatalmi viszonyokkal. Az sem véletlen, hogy a sorozat fő gonoszai az oroszok lettek. De ami legjobban megfogott benne, az személyes. June állásfoglalása, aki azt mondja, csak a beszéd nem old meg semmit. Ő pedig hű az elveihez, és cselekszik. Ha ehhez az kell, hogy katonának álljon és a zsarnok rezsim ellen gépfegyverrel harcoljon, akkor azt teszi.

Talán azért is, mert nem tetszenek Philip döntései, inkább June volt a sorozat szíve. Az nagyon tiszteletre, talán csodálatra méltó is, ahogy hű az elveihez és tényleg dolgozik is a megoldáson.

A sorozat mozgatja a szereplőit, és miközben a túszejtőkkel megy a játszma, sokkal inkább akciósorozat, mint a korábbi évad, azért megvilágít életutakat és karaktereket. Mint a testvérpár, ahol a báty a megszállott vallási fanatikus, míg a befolyásolható öccse puliként követi.

Krimiből annyi maradt, hogy a túsztárgyaló egység - már Philip nélkül - nyomozgat és próbálják felmérni, kikkel tárgyalnak, milyen oldalon áll June. A semminél több, de már annyira sem vezető szál, mint korábban.

Egyszer érdekes, annyira látványos is, hogy könnyen nézhető legyen, de nem ugrott szintet a sorozat. Nekem talán az első évad tetszett jobban, de nálam számít az is, hogy Beate nagyon nem volt szimpatikus.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1417842747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása