Először: végére értem a Leonardo (s01e06-08) első évadának, ami egyben az utolsó is. Hiszen nem a zseni életpályáját akarták bemutatni, össze is nyomtak jól dolgokat, és elköszöntek a szereplőktől.

Ebben az utolsó etapban nincs olyan külső összetartó, mint a helyszín és egy nagyúr, akinél szolgálnak. Azt hittem, majd a Borgia család kerül erre a helyre, de csak egy részt kaptunk Cesare ügyeivel, és Machiavelli jelenlétével, aki már itt úgy rajong, hogy az ember szinte várja, mikor kezd bele A fejedelem leírásába. Különben Leonardo és Caterina kapcsolata marad a középpontban. A végjáték, amikor Stefano összerakja, mi történt igazából és segít kiegyenesíteni a dolgokat.

Az még tetszett is, ahogy a koncepciónak alárendelik a részeket. Miközben látjuk Leonardo alkotásait, a megszületésüket, mindig az van mögötte, milyen a kapcsolata a nővel és hogyan hatnak egymás életére. Hogy jutunk el addig, hogy Leonardo a börtönben ül miatta. Csak éppen, az időkezelése, ami bántja a szemem. Itt olyan, mintha hetek, esetleg hónapok telnének el, miközben több év. (Ha a művészetét nézzük, akkor még többnek kellett volna. De persze, akkor a végén nem lehetne még kisgyerek az a fiú…)

Még mindig a művészet, ami nekem legjobban eladta. És még mindig azok vannak a középpontban, amelyek nem maradtak fenn. Jó, a nagyok is szerepet kapnak, mint ezekben a részekben a Mona Lisa, de pl. a Firenzében tervezett freskó és a párbaj Michelangelóval előkelőbb helyen volt a történetben.

Azt meg talán hagyjuk, hogy milyen figura lett Michelangelo. Ahogy itt Leonardo lett a merengő és emberkerülő, úgy lett a kor másik zsenije a délceg ifjú kakas, a társaság közepe. Az eddigiek alapján én pont fordítva gondolnám, de így illeszkedett bele a sorozatba.

Nem bántam, hogy egyszer megnéztem, de így elég is volt és kerek is.

A Netflix 10 részes sorozata a Fakes, amit nagyon hamar meg fogok nézni. Már a felénél járok, hétvégére majd elmesélem a végét is. De nézzük, miért pörgetem ennyire könnyen.

1: rövidek az epizódok. Csak 20-25 perc egy rész, kifejezetten gyorsan lehet vele haladni. A fél évad annyi volt, mintha 1 filmet néztem volna meg.

2: a váltott szemszög. 2 epizódot Zoe, 2 másikat Becca és az 5. részt Tryst szemszögéből nézhettük meg. Ugyanazok a történések, és mégis másképpen. Mert mindenki a maga igazát meséli, és még az is felmerült bennem, hogy nem is megbízható elbeszélők. Kifejezetten élveztem, ahogy egymás mellé kerülnek a nézőpontok, vannak kis vagy nagyobb eltérések. Van, ami az egyik lánynak meghatározó élmény, a másik nem is veszi bele a történetbe, mert neki meg nem az. Mi lehet az igazság? Most arra tippelek, valahol a kettő között. Ha Tryst több részt kap, talán jobban tudni fogom, mert neki nem célja, hogy a felelősséget elhárítsa magáról egyik vagy a másik lányra.

3: tinifilm kombinálva bűnfilmmel. Hogyan lesznek a középiskolások menő hamis személyi gyártók? A kezdeti lépéseket itt teszik meg, és mellette nagyon tinis történeteik vannak. Ahogy Zoe a barátnője pasijáért van oda, aki Becca történetében fel sem bukkan. (Pedig nem csak Zoe találta ki, mert Tryst részében is ott van egy pillanatra.) Ahogy mindkét lánynak megvan a maga baja a családjával.

4: jól néz ki. Bár, ezt pontosíthatom arra, hogy elszórakoztat, Becca milyen ruhákat aggat magára. Az egyik buliba mondhatni panda ihlette ruhát öltött, de Tryst szerelésein is ámulok néha.

5: van ismerős színész is. Bár nagyon gáz, amit a hajával műveltek, azért megismertem a The 100-ból Richard Harmont. de a Zoét játszó Emilija Baranac is ismerős, már több Netflix műsorban feltűnt.

6: van humora. Könnyed. Közel van ahhoz, hogy guilty pleasure sorozat legyen.

Még 5 rész vissza, érdekel is, merre halad tovább.

Ha hétfő, akkor House of the Dragon (s01e03) is volt. Annyira nem örülök neki, hogy azt kell írnom, már megvannak a kötelező elemek, amelyeket kipipálnak a részekben és ezt nézzük már harmadszorra.

Az első összetevő: valami véres és harcias. Újfent sárkánnyal és csatával nyitunk, meg a kellő borzongató rész is érkezett, hiszen kalózaink nagyban etették a rákokkal az embereket. Ez különben keret lett, hiszen a rész végén visszatértünk a tengerpartra, ahol Daemon és a Valeryon férfiak a döntő ütközetre készültek. Meg kell hagyni, Daemon harcosnak tényleg nem rossz, de abban is van igazság, hogy túl hirtelen haragú és veszélyes lenne királynak.

Második összetevő: viszálykodás az örökösödés miatt. Pár évvel vagyunk előbbre, és a Viserys – Alicent párosnak már van egy fia és az asszony újfent várandós. Naná, hogy már mesterkednek, hogy inkább a kis Aegon és ne Rhaenyra legyen az örökös. Még csak nem is finomon csinálják, itt mindenki a királyra igyekszik nyomást kifejteni. Ami csalódást okozott, hogy Alicent sem több egy bábunál. Bár már királyné és anya, annyi telik csak tőle, hogy teszi, amit az apja mond neki. Kiábrándító.

Rhaenyra izgalmasabb alaknak ígérkezik és az előjelek is mellette vannak. Meg lehet nézni, mi volt a vadászaton. A szánalmas jelző illik arra, ahogy Viserys vadászott. Mélységesen sajnáltam szegény szarvast, akit tereltek neki. Még csak esélyt sem kapott, lefogták és a király kezébe adták a dárdát. Azt is megmutatták neki, hova kell döfni, de elsőre még az sem sikerült neki. Nagyon sok a jel, hogy Viserys mennyire gyenge király. Rhaenyra rátermettebb: ő levadássza a rá támadó vaddisznót, és nem lefogatja szolgákkal. A nemes fehér szarvast is elengedi, míg az apja azt is ugyanúgy méltatlanul lemészárolta volna.

Azt is sajnáltam, hogy még nem cserélték le a Rhaenyra – Alicent duó színésznőit. Még mindig a kamasz énjük szerepel – érdekel is, mire jönnek a felnőtt alakok.

Még mindig jól néz ki, van cselekmény is, bár sokat nem haladtunk előre. Nekem egyre inkább látványsorozat lesz, mert már 3 rész után túl átlátszóak itt a politikai ármányok + véres sárkányos csata jelenetek.