Minden napra egy film

Minden napra egy film

Az ifjú nyomozó

2022. november 11. - BBerni86

Paródia, vagy komolyan kellene venni? A vége alapján az utóbbi, de a korábban látottak és egyes elemek a végén, mégiscsak az előbbi felé löknek. Az biztos, hogy nem erre számítottam, és eléggé csalódást is keltett az_ifju_nyomozo.jpgbennem a film.

Az alap különben egy noir is lehetne: adott egy nyomozó, aki kb. 16 éve nem tudott lezárni egy eltűnéses esetet, közben lezüllött, már senki nem hisz benne, és még mindig kísérti az ügy. Csak éppen már más irányba lök, hogy az ügyet kiskamaszként nem tudta megfejteni. Mintha egy 12-13 évesnek gyereknek kellene elvégeznie, amit a felnőttek sem tudtak…

Innen a címet is megfoghatjuk: Abe gyerekként nyomozót játszott, minden környékbeli kis rejtélyt megoldott. Kis lopások, viszályok, hamar helyi híresség lett belőle. Az volt a csúcs időszaka, amit képtelen elengedni. Ami gyerekként pedig aranyos, felnőttként taszító. Csak egy példa: gyerekként bevett módszere volt, hogy elbújt a szekrénybe, hogy kilesse az embereket. Ha a helyes kisfiút véletlenül megtalálták közben, csak mosolyogtak rajta. Amikor a 32 éves lecsúszott nyomozóra bukkannak így rá, hívják a rendőrséget.

Tragikus, poénos, vagy szánalmas, hogy ugyanazt csinálja, amit kisgyerekként, és csodálkozik, hogy már nincsenek eredményei? Ha összekapja magát, pár trükköt meg tud villantani, amivel egy naiv kamaszt le tud nyűgözni, de különben szerencsétlen egy figura. Még a film végén sem tudtam eldönteni, hogy idegesítő, szánnivaló, vagy minimálisan kedvelhető Abe alakja. Különben zárásként azt látjuk, ahogy összeomolva sírni kezd. Többféleképpen is értelmezhető, én most arra hajlok, hogy a rég várt siker és fellendülés nyitja rá a szemét, mit tett az életével és ezen tört össze.

A történet különben egy újabb komoly ügy felderítésének kísérlete: egy helyi, szolid gyerek öngyilkos lett. A barátnője meg van róla győződve, hogy gyilkosság történt, és Abe segítségét kéri. Ők ketten aztán sorra mennek az ismerősök között, Abe önállóan is kutakodik. Rossz nézni, hogy mennyire nem is tudja, mit csinál. Volt, aki a fejére is olvasta, hogy mennyire rémes, amit művel. Abe, az őt felbérelő Caroline is különc alak – nekem nem vicces, inkább taszító, amikor együtt okoskodik a reménytelen naiva meg a pár trükkel villogó lúzer.

Egyedül a vége, amikor valami megvillan. Amikor Abe meglát valamit, ami beindítja az agyát. Akkor rájön dolgokra, összeköti a pontokat és majdnem kapunk egy jó szembesítő jelenetet. Csak a vége rontja el, mert amit a gyilkos akkor művel, megint inkább paródia. (Vártam is, lesz-e valami poén, hogy pl. Abe-re tereli a gyanút, de semmi.)

Gyanítom, hogy sok mindent poénnak szántak, amit én idegesítőnek találtam.

Ez sem egy látványfilm – egy autóval furikáznak, és beszélgetnek az emberekkel. Brody kapott egy eléggé lepusztult külcsínt, ami éles ellentétben is áll a gyerekkori kisimultsággal. Különben hihetően hozza Abe alakját, nagyon szánnivaló és lepusztult lett.

Más humorérzékkel, kevésbé fájó fejjel talán többre értékelném, de ilyen a humorom és a fejem is fájt. Vagyis, nem tetszett.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3417976122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása