Fogalmam sincs, mennyi ebben a filmben az igazságtartam. Gyanítom, hogy minimális. De úgy van megcsinálva, hogy akár igaz is lehetett volna. Pont passzol az összeesküvés elméletekhez, de annyira az amerikai értékek mellett marad, hogy a nagy eszmét tisztán tartsa. Kényelmes is így...
De a történet. Az Apollo küldetések bajban vannak. A szovjetek elhúztak az űrversenyben, sokba kerül és a közvéleményt már nem érdekli az űr. Így valamit ki kell találni, és az a PR lesz. Felveszik a reklámban (és egyben hazugságokban nagymenő) Kelly-t, aki aztán el is adja az országnak a terméket. Hogy annak mennyi köze van a valósághoz? Eleinte nem is érdekli. A tudós öregecske, nem néz ki túl jól? Felvesz egy színészt, aki fiatal, jóképű, színeiben némileg hasonlít és már mehet is interjút adni. Reklámozni kezdenek, az űrhajósokból tévésztárokat farag. Csak éppen Kelly nem számolt azzal, hogy a kiküldetésért felelős főnök, Cole megtetszik majd neki. Ahogy azzal sem, hogy az állandó hazugságok és átverések között itt olyan emberekkel, olyan csoporttal találkozik, akik mélyen hisznek a küldetésükben, becsületesek és keményen dolgoznak a célért. Így aztán dupla olyan nehéz lesz, amikor a kormány biztosra akar menni, és rásózzák az Artemisz-küldetést is. Vagyis, forgassák le a Holdra szállást színészekkel és díszletek között a filmen, hogy akkor is ők nyerjék az űrversenyt, ha a csapat valójában nem is teljesíti, amit elvállaltak.
Vagyis, romantikus komédia heist movie elemekkel. Végig eljátszva azzal, hogy mi történt meg, mi nem, és mi volt a hazugság a körítésben. Természetesen nem a hamiskártyások, hanem az igazság és a valódi munka nyeri el a jutalmát a történet végére, de itt tényleg az a szórakoztató, ahogy arra a pontra eljutunk.
A film egyszerre szórakoztat Kelly trükkjeivel, és rajzolja a vonalat, ahogy a szélhámos elkezd hinni, változni és a végére maga is képes lesz a helyes útra lépni. Még, ha ennek a módja egy újabb átverés levezénylése is lesz. De különben is az a lényeg, hogy így nem került macska a Holdra...
Kelly a központi szereplő, és hozzá rendelik a többi színészt. Van asszisztense, barátai és megbízója is. Cole még kicsit ki tud emelkedni a körötte levőkből, de igazság szerint neki is az a legnagyobb szerepe, hogy a jó ember legyen, akiért a nőnek megéri változni és felülvizsgálni a nézeteit az emberekről és a munkájáról. Megjegyezném, hogy egy kis Armageddon áthallás is volt. A legjobb pilóta, akinek az űr volt az álma, de a szíve miatt erről le kellett mondania és az irányítóteremben talált új otthont? Bruce Willis egy ugyanilyen karakternek küldte le az űrhajós jelvényt az aszteroidáról abban a filmben. Csak nem egy személy volt a minta?
A szereposztás különben nem lett elaprózva. Sztár főszereplők, a mellékszereplők között is több nagyobb név akad. Jó embereket játszanak, többségében. Woody Harrelson ügynöke kissé simlisebb és bűnösebb a többieknél, de pont ezzel lesz a film egyik legnagyobb humorforrása.
Nem látványfilm, de szépen hozza a vállalásait. Ruhákkal, kocsikkal és frizurákkal a retrót, De szépen összerakták a valódi és a megrendezett Holdra szállást is. Természetesen nem a Neil Armstrong - Ryan Gosling-film szinten, de ez is szórakoztató. Olyasmin meg igyekszem nem felhúzni magam, amit az Alien óta minden sci-fi néző tud: az űrben nem hallatszik a sikolyod. Ahogy más zaj sem. Itt különben hallatszik, hamis is, de túllendültem.
Szerencsére nincs túltolva a románc, a PR húzások tetszettek és itt volt még Woody is. Így én elnéztem, elszórakoztatott, miközben tudom, hogy bukta is volt, nem is igen szerették ezt a filmet. De nekem most így elég volt.