Mivel olvastam a regényt, amiből készült a film, biztos voltam benne, hogy a filmet is meg fogom nézni. A regény kapcsán az egyik fő benyomásom az volt, hogy fizikai cselekménye alig van. Inkább érzésekről és gyászról szólt. Nem pont az a típus, amit szeretnék, de úgy működött.

Viszont, hogy lesz film abból, hogy az anya félti a gyerekét? Az anya gyászolja a gyerekét? Pláne, hogy annyit láttam előzetesen, hogy ez egy 2 órás dráma. Bevallom, az érdekelt legjobban a filmben - hiába Buckley díja -, hogy miképpen fognak kitölteni 2 órát? Az nagyon nem filmes, hogy a szereplő monológot mondjon az érzéseiről és a fájdalmáról.

A válasz a kibővítés. A film sokkal nagyobb anyagot dolgoz fel, mint ami  a regényidőben szerepelt. William és Agnes megismerkedése és a kapcsolatuk is több helyet, időt kap. Majd a házasság is - kifejezetten téma, hogy Agnes miképpen támogatta a férjét és a fivére bevonásával hogyan sikerült elérnie, hogy William Londonba mehessen és próbáljon meg ott alkotni, magának lenni. Tényleg van benne egy szerelmi történet és a film tényleg, végig el tudta hitetni, hogy ez a két ember a távolság, a korkülönbség és minden ellenére összetartozik és kitartanak egymás mellett. Annyira más ez a Shakespeare családi kép attól, amit pl. a Szerelmes Shakespeare mutatott, hogy az már önmagában megnézette.

Annak ellenére, hogy a cím és a vége is azt emeli ki, hogy a szerző miképpen gyászolta a fiát és írta belőle a Hamletet, ez inkább a nő története. William csak mellékszereplő. A lényeg az, hogy Agnest miképpen határozza meg a hite és a babonái. Milyen védelmező anya és mennyire összetöri, amikor Hamnet meghal. A filmben annyira nem, de a regényben komolyan ott volt az önvád is. Itt is szóba kerül különben - annyira attól félt, hogy a lánya gyenge, betegségre hajlamos, meghalhat, hogy amikor pl. a lány beteg lett, eszébe sem jutott, hogy a fiára is figyelni kellene. Hamnet szépen lefeküdt a testvére mellé aludni, elkapta a betegséget és ő halt bele. A nő meg ott marad egy halott gyerekkel és Buckley nagyon tudta is hozni azt a sok mindent. Fájdalmat, dühöt, őrjöngést és könnyeket, egy-egy ponton közönyt. Ez a filmben a nagy, az anyai érzés és egy nő kálváriája.

De amiért a film és a regény elkészült? Az a zárás és mégiscsak a Hamlet. Hogy az apa mit csinált a gyásszal. Látjuk, ahogy betanítja. Elmondja ő is a nagy monológot. Magyarázva van, mi miért kerül bele. Ahogy a fiával kapcsolatos emlékeit beleteszi. Nem elegáns, de magyarázó és működik, ahogy a darab megnézésekor maga Agnes ismer fel dolgokat, a férje gyászfolyamatából vagy a dráma mögöttes érzelmeiből.

Nem lett cselekménydús a film sem, de a regényhez képest több mindent mutat és megtöltötték. Szépen meg van csinálva és az angol reneszánsz színeivel, mágiáival is megvan benne. De nem csak a hangulatok - vidék és város ellentéte, az egésznek a kinézete is működik. Sokkal hétköznapibb, de ezzel hitelesebb, mint a már emlegetett másik Shakespeare-film. Különben érdekes, nem? Abban is a nő kapott Oscart, nem Will. Különben vannak olyan jelenetei, amikre tudnám mondani, hogy retinába ég. Amikor a színpadra felnyúlnak a haldokló Hamlethez? Az pont olyan.

A szereposztás elsőre érdekesnek tűnt, de megnézve már nincs vele problémám. Nem is Buckley, neki nagyon jól állt Agnes. Az érzelmek sokasága, az erős fiatal nő - tényleg el lehetett hinni, hogy egy fiatalabb, tanult férfi beleszeret és szembemegy érte a családdal. Mescal volt látatlanban a kakukktojás. Nem tehetek rőla, még mindig az ugrik be róla, hogy milyen cingár gladiátor volt és Maximus páncéljának lötyögnie kellett volna rajta. Nem hogy diadalt arasson... Hát, jobban áll neki az önsajnálatban senyvedő, önkínzó drámaíró, mint a Római Birodalom örököse, az biztos.

Korrekt adaptáció, érdemben nyúltak hozzá. Belső, női film, szerintem nagyon sok mindent meg tudott mutatni a nőről, mint szeretőről, feleségről, anyáról. De akkor is, azért a fűszer a Hamlet. Mert az a darab bizony sláger párszáz éve és ezt is eladták vele.