Már a címről beugrott egy másik film – abban is volt erdő, faház, meg áldozat, hogy megmeneküljön az emberiség a világvégétől. Az a film jobb, és nem csak azért, mert annak emberileg hihetőbbnek érzem a végét.

Mert mi is van ebben a filmben? Egy meleg házaspár és az örökbefogadott lányuk, akik nyaralni próbálnának. Csak éppen 4 idegen betör hozzájuk, és előad egy monológot arról, hogy nekik kell megmenteni a világot. A módja: a család egy tagját meg kell ölniük, és öngyilkosság nem elfogadott. Ha nem teszik, ők túlélik, de a világ és mindenki más nem. Elég egyedi módszerük van a meggyőzésre, de azt már nem mesélem el. Kb. az a szint, hogy nem tudtam, az röhejes vagy csak tragikus.

Két rétege van a filmnek, és ahogy megy előre a történet, váltják egymást. Thrillerből indulunk – ahogy betörnek, ahogy a család az életéért fél és szökni próbál. Még az is beleillik, hogy az egyik betörőben Andrew felismeri azt a férfit, aki évekkel korábban bántalmazta. De, amiért jöttek, és ahogy ezt bizonyítják, egyre jobban sodor a misztika felé. Igazat mondanak, őrültek, mit akarnak? Amíg a szereplők erre keresik a választ, és kevesebb a természetfeletti, jobban is tetszett a film. De eljutunk oda, hogy azt nézzük, ahogy kételyek születnek. Hinniük kellene ezeknek az embereknek?

Erre rátesz egy LMBTQ réteget is a film. Hiszen Andrew és Eric kapcsolata nagyon stabil, több évnyi házasság után is nagyon szeretik egymást, de a környezetükkel meg kellett küzdeni. Visszapörög a történet, és kettejük történetét is megkapjuk: hogy Andrew családja mennyire nem tudta elfogadni, hogy a fiatalember a saját neméhez vonzódik és férje, nem felesége lett. Hogy még inni se tudtak nyugodtan beülni valahova, mert volt egy részeg, aki beléjük kötött. Hogy még az örökbefogadáskor Kínában is azt kellett hazudniuk, hogy testvérek és nem házasok. Együtt, egymásért kitartottak és boldogok. Van benne érzékenyítés, de nem simán annyi a célja, hogy burkoltan közölje, hogy a melegek még mindig ki vannak téve gyűlöletbűntényeknek és nehezebb az életük. Egy erős szerelmet mutat be, amely van annyira tökéletes, hogy valóban áldozat legyen feladni a világért. Az különben senkiben nem merült fel a történetben, hogy mindegy, melyik családtagot áldozzák be. A kislányt is simán le lehetett volna lőni – nekem eszembe jutott, de értem, a párnak miért nem. Ők nevelték, a szülei voltak, ha nem is vér szerint. Mivel jó szülők, naná, hogy nem merengenek azon, hogy egymás helyett a gyereket öljék meg. Inkább ő az, akinek érdemes a világot megmenteni.

Bár alapvetően ökörségnek találtam a történetet, minél inkább misztikus lett, azért egy-egy ötlet volt benne, ami tetszett. Ahogy a négy idegenben a fordított apokalipszis lovasait rejtették el. Az egyik nő szakács, akinek ez nem csak munka, de hivatás is, szereti etetni az embereket. Ő az anti-éhínség. A másik nő szakképzett és lelkiismeretes ápolónő – az anti-kórság. Azzal inkább bajban vagyok, hogy a két férfi közül melyik a halál és a háború ellenpárja. Talán Redmond a háborúé, mivel ő maga erőszakos és kötekedő volt, de már szembefordult ezzel az énjével. Leonard meg annyira az életet akarja menteni, annyira napsugaras jellem, hogy bele tudom magyarázni az anti-halált.

Látványra viszont sovány a film. Ahogy jönnek a csapások, az jutott eszembe, hogy tipikus kis költségvetésű megoldások. Egy cunami, ahol lecsapni se látjuk a hullámot, mert a kamerát is viszi a víz. Járvány – tizenkettő egy tucat kórházi bevágás, amiből millió meg egyet láttunk, amikor az orvosos sorozatok elkezdték a COVID-ot témává tenni. Eleve az, hogy a film abban az erdei házban játszódik, csak a tévé jelent kilépést, amit majd el is törnek a végére. Mondjuk, dramaturgiában oka van a bezártságuknak, de így olcsóbban lehetett kivitelezni is. (Színházban is mehetne, pont ezért.)

Az egyetlen, amin látszik, hogy nem annyira B-film, vagy rosszabb, az a szereposztása. Ha nem is sztár, de közel sztárszereposztás. Dave Bautista a galaxis egyik őre, Jonathan Groff hangját rengetegen ismerik a Jégvarázsból – a hozzám hasonló musical szeretőknek meg ő az eddigi legeredetibb György király. Meg sem lep, hogy itt is énekel egyet. Ha van egy Tony-ra jelölt énekes színészed a szereposztásban, legalább a rádióval kell egyet dalolnia. Ben Aldridge 3 évadnyi Thomas Wayne alakítás miatt ismerős – különben őt jobban bírtam a sorozatban, mint az elvileg főszereplő Alfredot. Rupert Grint a HP óta közismert, és ő az, akit Shyamalan hozott magával a sorozatából. Változó, kinek mennyire tetszett az alakítása. Bautista nem, de Aldridge megfogott.

Igen, M. Night Shyamalan film, de inkább van a Servant, mint a nagyobb sikerek lábnyomában. Pedig már nem várom tőle a film végi nagy csavart, és itt is az elejétől tudjuk, hogy mire megy ki a játszma. Őrültek, vagy tényleg meg kell állítani a világvégét.

Zárásul, megjegyzem, regényből készült, ráadásul díjnyertes történetből. Kicsit utánajártam, és nagyon átírták a végét. A filmben sokkal több az emberiségbe vetett hit, mint a regényben. Nekem az eredeti jobban ütött volna – és maradjunk annyiban, hogy Paul Tremblay megoldásai jobban emlékeztetnek arra, ami nekem eszembe jutott a film közben, mint amit Shyamalan forgatott.

A sorozat végére én sokkolódtam. Ültem előtte, és az visszhangzott bennem, hogy ez annyira nem igazságos. 6 rész összesen, annyira lekötött, hogy szinte együltömben végig is néztem, de a végét, egyáltalán a szereplők személyes tragédiáit még mindig emésztem.

Nem tudom, helyreáll-e bármiféle erkölcsi rend a történet végére. A gonoszok megbűnhődnek, de messze nem annyira, mint ami járt volna nekik. A halál túl gyors nekik ahhoz képest, hogy a többiek mennyit szenvedtek, szenvednek és szenvedni fognak miattuk. Mert a pozitív szereplők, nekik sem jut happy end, legfeljebb valamiféle megnyugvás. Már akinek, mert ez sem igaz mindenkire. Nem akarom leírni, kivel mi lesz, és a történet folyamán kiderülő titkokat sem, de nagyon kikívánkozik. Mert annyira nem fair az egész.

A történet két szálon van elmesélve: egyrészt látjuk a Vadnyugatra érkező lady Cornelia Locke-ot, aki a fia gyilkosának jött megfizetni. Aztán persze kiderül, mennyivel bonyolultabb, amiért bosszút kell állnia. Egy, az amerikai seregben harcoló indiánnal, Eli-jal lép majd szövetségre, és haladnak a céljuk felé, tipikus western helyzetekbe keveredve. Másrészt Thomas Trafford küzdelmét követjük, aki alapított egy várost, sikeres gazda lett, de most egykori szolgája, mostani riválisa mindent megtesz, hogy földbe döngölje. Trafford nem adja fel, küzd a végsőkig. Eleinte nem is értettem, hogy függ össze a két történet, még csak abban sem voltam biztos, hogy azonos idősíkban játszódnak. Aztán a végére ezen is csak morogtam, ahogy minden kiderült – egyetlen napon múlt, hogy a két szál rendesen összeérhessen, de nem. Megint csak az, hogy nincs se igazság, se szerencse, csak az a sok szenvedés.

Személyes tragédiák és társadalmi igazságtalanságok fonódnak össze. Mert bármennyivel is többet érdemelt volna Cornelia, bármennyire erős és talpraesett nő, az ő életének tönkretétele egy ember bukása. Eli sorsán át egy egész nép tragédiája, egy sokkal nagyobb igazságtalanság bontakozik ki. Rasszizmus és akkora álszentség, ahogy ezzel a férfival is bántak. A seregbe, harcolni értük jó volt. Utána pedig újra csak egy indiánt látnak benne, akivel bármit büntetlenül meg lehet tenni. De azt is lehetne mondani Trafford szálán, hogy a becsület és erkölcsök semmit nem jelentenek, a pénz beszél. Amikor a seriff kifejti, hogy Melmont vagyona felmenti attól, hogy megfizessen azért, ahogy a pénzt szerezte? Egy az egyben – lehettél bármilyen jó, te lehetsz a környék jótevője, amint jön egy gazdagabb gazfickó, magadra maradsz és hagynak pusztulni.

Egyszerre szórakoztató és megrendítő ez a sorozat. Nem véletlenül nem bírom magamban elrendezni – kalandos, izgalmas, nagyon jól megkomponált jelenetekkel. Közben meg folyamatosan fogtam a fejem, hogy mennyire borzalmas, ami a szereplőkkel történik. Igaz, ez jó benne, ettől emelkedik ki és nem csak egy szórakoztató sorozat, és mégis. Nincs happy end kényszerem, de itt aztán cseppnyi reményt nem éreztem senkinek. Talán csak a két kamaszfiúnak, akik nagyon mellékszereplők.

Több olyan jelenet is van, amelyekre tipikusan azt lehet mondani, hogy beleég a retinába. Az igazság kiderülése, ahogy vizuálisan megmutatják, hogy milyen titkot őriz Cornelia a két nő egymásra vetítésével. A halott indián törzsfő felesége a toronyban, ahogy gyülekeznek körötte a dühös fehérek. Ahogy egy falu teljes kiirtása után nyakig véresen érkeznek a katonák. Lehetne sorolni, akad benne bőven.

Hozzá olyan kosztümök, hogy már azokért megérte megnézni. Cornelia kapott egy olyan nőies, ugyanakkor praktikus viseletet, hogy az önmagában eladta. Mondjuk, a színén fennakadtam kicsit, olyan rikító színben akart észrevétlen maradni? Felveszi a versenyt a kabáttal, amit Thomas viselt a visszaemlékezős részben.

Végül, a szereposztás is erős volt, több jó alakítással. Emily Blunt nem véletlenül napjaink egyik legismertebb színésznője, neki tehetsége is van a külseje mellett. Jó a kémia Chaske Spencerrel, akinek legfeljebb annyit tudok felróni, hogy nem igazán tűnt indiánnak. Más ruha, frizura, és eszembe nem jutna, hogy tisztavérű őslakos. Még olyanabb, mint a régi NSZK indiánok. Csak jobban játszik. Nem véletlen, hogy a sorozatot és a két színészt is több mindenre jelölték. Azon meg magamban mosolyogtam jót, hogy Emily Blunt általam látott első filmjében Viktória királynőt játszotta, aki éppen megismerkedett a későbbi férjével. Tom Hughes pedig Albertként lett ismert, aki egy sorozatban játszotta a brit királyi családba beházasodó herceget.

A tavalyi év egyik legerősebb sorozata, de az is biztos, hogy nehezen teszem túl magam a történetén és a különféle szenvedésen benne.

Tény, vannak olyan filmek, amelyek egy másik film rajongóiról szólnak. A Star Warsnak tuti van ilyenje, és pl. az Agymenőkben is rengetegszer volt szó arról, hogy éppen melyik képregényfilmért vannak megveszve a srácok.

De most komolyan, az Arthur és a villangók rajongói? Van olyan? Értem, hogy Luc Besson nehezen enged el egy egykori sikert, de már a trilógián belül észre lehetett venni a zuhanást. És eszembe sem jutna még az elsőt sem klasszikusnak nevezni, pedig az volt a filmek között a legjobban sikerült.

Besson írta ezt is, és ha ezt nem tudnám, azt hinném, ez egyfajta paródia. De nem. Ezt komolyan gondolták, én meg még mindig emésztem, hogy lehetett ilyen agymenésük. A történet különben egyszerű: adott egy srác, aki nem csak 8, de 18 évesen is megszállott Arthur és a villangók rajongó. Pl. a 18. születésnapjára Arthurnak öltözik; a lány, akinek meg tetszik Alex, Holdviolának, ha jól rémlik a villangó hercegnő neve. A baráti kör azt a meglepetést találja ki, hogy elmennek a film forgatási helyszínére. Mert a történet ugyan az Államokban játszódott, de Franciaországban forgott. Sátrakkal nekiindulnak, de ott valami/valaki vadászni kezd rájuk. Lehet, hogy az a film nem is volt annyira fikció? Csak annyiban, hogy a villangók rendesek…

Az egész film ismeretében ezzel a megoldással jobban ki lettem volna békülve. De, amit ők találtak ki, hogy ki és miért vadászott a fiatalokra, az simán csak szánalmas. Különben sem tetszett a film, de a vége még húzott lefelé pár fokot rajta.

Maga a film olyan, mintha a hasonló slasher filmek paródiája lenne. Megvan az összes kötelező elem az esti sátorbéli összebújástól kezdve a leszakadó egyének gyors haláláig. Igen, ebben a filmben nem jó ötlet bemenni egyedül az erdőben, de még egy pajtában is gyorsan lecsap a kaszás – avagy a méhraj.

Horrornak szánták, de nem ijesztő. Sem a halálok, sem az, ahogy a srácok egyre inkább megrémülnek, ahogy felfogják, hogy egyre kevesebben vannak. Két oka is van ennek: látványnak nem tud meggyőző lenni, ahogy az a színészeknek sem ment. Látványosan eye candy volt a casting-elv: elég csak megnézni az Arthur-rajongó lányos arcát a nagy kék szemeivel, vagy a csapat menő lányának szinte semmi ruháit. Azért van kivétel is – Besson képes volt az egyik főszerepre beszervezni a saját lányát. Így már értem, miért pont ez a szereplő élte túl a filmet, pedig ő volt az egyik, akit nem bántam volna, ha elveszítünk menet közben.

Nem voltak szimpatikusak a filmbéli alakok sem. Eleve Alex mániája fura, arról nem is beszélve, hogy Samantha – őt játszotta az ifjabb Besson – már 8 évesen is a kezét akarta fogdosni, és kellett vagy 10 év a srácnak, hogy felfogja, Samantha nem csak a barátja akar lenni. Szintén paródiába illik, ahogy összejönnek a film egy pontján. A horror szabályok szerint nem utána kellene a gyilkosnak lecsapnia? Hogy idehozzam a Sikolyt, horrorban nem szabad szexelni, mert akkor lecsap a gyilkos. Úgy tűnik, az kivételt jelent, ha az író/producer az apád…

Nem tudom azt sem ötletesnek találni, ahogy egyes elemek az Arthur filmből itt vannak másként. Ahhoz túl olcsó, lepusztult, röhejes az egész.

Volt egyáltalán valami sikere Bessonnak az utóbbi években? Mert ez biztosan nem az.

Még nem teljes körben, de elkezdtem pótolgatni a lemaradt heti részeket. Sajnos, ritka, ahol valami új vagy jó dolog jött, inkább maradtak a megszokott formáknál.

A Chicago Fire (s11e18) ebben a részben azzal próbált új lenni, hogy 1 részre visszatért Matt Casey. Természetesen nem kevés glória jutott neki: még mindig ő a leggyorsabb beöltöző, komoly munkát bíztak rá országosan, és Sylvie is nem kicsit borult meg, hogy újra látja a férfit. Nem tudom, bennem felemás érzéseket keltett így egy részre viszontlátni, főleg, hogy annyi erőfeszítést tettek, hogy vágják a szálakat. Már Sylvie sem a barátnője, ha láthatóan mindkét oldalról vannak is érzelmek még.

Alakulóban van egy új románc, de ne legyen igazam, nem akarom elkiabálni. Nem leszek boldog, ha Severide boldog házas voltát ennek a szereplőnek a kapóssá tételével kompenzálják. Nem hiányzik egy szereplő, aki sorra jár majd minden nővel a környéken.

Talán látható, megint a magánélet volt az első, nem a mentés. És ezt tudnám folytatni, mert Gallo is szembe kellett nézzen némi múltbéli traumával. Mondjuk, övé volt a rész megható pillanata a családi raktárban.

A Chicago Med (s08e18) harcvonalat kezdett építeni. Jack ötletei egyre kevesebbeknek tetszenek, és a fizetőssé tétel is sok kedélyt fog borzolni. Vagyis, eldőlt – negatív szereplő lesz, aki ellen szervezkedni kell.

Különben megint Daniel szerelmi szálát hozták fel, amiből annyira elegem van már. Mennyire nem tud érdekelni, hogy a barátnője vesz lakást vagy nem…

Orvosi eset is volt, de szappanoperásan. Vagyis, olyan beteget kaptak, akinek a kezelése valamiképpen a saját helyzetükre is felelt. Pl. Dean teljesen kiakadt azon a betegén, aki egy egyszerűbb műtéttel elkerülhette volna a bénulást, de nem lehetett rávenni a kezelésre. Ő viszont azzal küzd, hogy transzplantációra lenne szüksége, műtetné magát, csak neki nem ennyire megoldható a problémája.

Még így is inkább ez, mint a Fire. Nagyon érik, hogy már csak ezt a Chicago sorozatot nézzem.

Az All American (s05e16) simán furcsán ment tovább. A nyitva hagyott kérdésekkel nem foglalkoztak, megint zsebre vágták, és egyéb szálakkal dolgoztak tovább.

Vagyis, hiába mondta Spencer, hogy beszélnie kellene Livvel, nem beszéltek. De még csak az sem derült ki, hogy maradt a barátnőjével, vagy szakítottak, vagy mi van. Helyette Jordannel arra szőttek tervet, hogyan mentsék meg a football programot. Mit ne mondjak, elég kiakasztó vonalat hoztak be. Olyanok, akik évekkel korábban voltak tehetségek, kapjanak második esélyt! Az komolyan reális, hogy 23-24 évesen kapnak egyetemi ösztöndíjat úgy, hogy még csak nem is jelentkeztek egyetemre?

Liv szálán az újságírói díj került megint terítékre, Leyla pedig a cége nevén gondolkozott.

Nézhető volt, abszolút new adult sorozat. JJ szálán még értelmes is volt, ahogy most szembe kellett néznie, hogy milyen képet alakított ki magáról, és milyen veszélyei vannak a féktelen orgiának. Plusz, arra is módot találtak, hogy egy szereplőt, aki olyan felesleges volt már ebben az évadban, időlegesen el tudjanak köszönni.

Most is ruhákban erős a sorozat, nagyon divatoznak. Lassan poénnak is találom, ahogy minden rész után látom, hogy kielemzik a lányok szettjeit vagy megkeresik, melyik ruha kinek a modellje és hol szerezhető meg.

Nem váltotta meg a világot a Young Sheldon (s06e17) sem.

Három szál volt: Missy a büntetése miatt nem nézhetett tévét. Georgie megint elgondolkodhatott azon, kivel képzeli az életét. Mary pedig dűlőre jutott a szomszéddal.

Az utóbbi kettő erőltetett, nem is akarok róla írni. Sheldon és Missy viszont helyesek voltak együtt, és az működött, hogy a húga milyen trükköket tanított a fiúnak, hogy megértse a nem szó szerinti tartalmakat a sorozatban. Azt kifejezetten bírtam, ahogy tényleg ikrekként viselkedtek a végén és kibeszélték a sorozatot. Abban benne volt az a humor és szerethetőség, ami az elején megfogott ebben a sorozatban. Amikor még nem dramedy irányba haladt.

(Azért merjek drukkolni, hogy ne esküvő legyen az évadzáróban? Bár úgysem hagyják ki…)

A Rabbit Hole (s01e05) ezen része egy újabb titok felfedésével telt.

Vagyis, kiderült, hogy még a csapattagok (konkrétan apa és fia) sem osztanak meg mindent egymással. Amiből persze baj is van. John nagyon be akarta vonni a csapatát, az apja nagyon nem akarta engedni neki. Arra persze egy egész részt kellett várni, hogy kiderüljön, miért.

Ahogy arra is kaptunk egy kis magyarázatot, miért mondta John barátja a halála előtt, amit.

Közben pedig a hajsza folytatódott, Crowley nagyon a nyomukban van, és próbáltak rájönni, hogyan talál mindig rájuk. Vagyis, az utóbbi pár részben megszokott macska – egér játszma folytatódott.

Akciósorozatnak továbbra is ok, nézeti magát, a szereposztást most is bírom. Csak a meglepetés, az okosság, az hibádzik most is.

Fogtam a fejem a Schmigadoon (s02e04) epizód miatt is.

Eddig olyan szépen belőttem, hogy melyik musicalre épülnek a dalok vagy a szituáció. Az utóbbival még nagyjából meg is vagyok. Maradtunk a Sweeney Todd vonalon, főszereplő párunk boldoggá igyekszik tenni mindenkit, hogy hazamehessenek. Így lesz, akiket összehoznak – bár nem az volt az eredeti szándék, így jött megint Hair. Ez után másnak is párt találnának, és akaratlanul beindítanak egy szörnyűséget. Ott volt az egyetlen dal, amit felismertem. Sweeney Todd, természetesen – az árvaházvezetőnő és a hentes duettje arról, hogy mit fognak árulni.

De különben, a többi dalban mit kellett volna meghallani? Vidámabbak, egy más korszakot idéznek. De zavar ez, jobban, mint kellene.

Pedig különben vicces, és bejön az a fajta fekete humor, amin kifejezetten jól szórakozom. Hát, amikor gyilkos párosunk éppen vidáman dalolászik arról, hogy az árvákat levágják és állati húsként eladják a boltban, Josh és párja meg csak a nagy vidámságot látják az ablakból és örülnek maguknak, micsoda happy end ez – mi meg látjuk a narrátor különben leírhatatlan arckifejezését, azt a jelenetet vagy négyszer megnéztem. Annyira beteg az egész. Hát igen, a Sweeney Todd nem volt komikus, itt sikerül lassan azzá tenni, pedig árvákat vágni iszonytatóbb, mint a borbélyhoz betérteket.

Jó a kosztüm, jól énekelnek, és annyira feelgood, már ha valakit a fentihez hasonló poénok nem zavarnak. De most már várom, mi sül ki ebből.

A galaxis őrzői (s03e19-20), de azt is írhatnám, hogy leszámolás a Kígyóval. Vagyis, agy újabb minitörténet a nagy évadon belül.

Kiderült, ki okozza a galaxisban a problémákat, és a csapat ment leszámolni vele némi asgardi segítséggel. Loki jópofa jeleneteket kapott, itt sokkal jobban rámennek a ravasz Loki – egyszerű Thor vonalra, mint a filmekben. A gonosz meg új karakter volt, se Marveltől, se skandináv mitológiából nem ismerős a Kígyó. Volt egyáltalán Odinnak fivére az eredetiben?

Pláne, hogy kígyó. Arról Loki gyermekei jutnak eszembe, akik majd a Ragnarök idején az asgardi istenek ellen küzdenek. A kígyó Thor egyik nagy ellenfele. Rendben, azért ez a Kígyó nem fizikailag maga a kígyó, az ereje ölt ezen formában testet. De akkor is. Jól nézett ki, meglepő volt, és tudom, hogy Marvel nem egyenlő a mitológiával, mégis, rágódom még kicsit ezen.

Cserébe volt humor – a robot Rocket volt a kedvencem, pláne, ahogy az eredeti reagált rá. Azon jót vigyorogtam. De jól húztak végig a részeken egy-egy ötletet: pl. ahogy Űrlord nevét képtelenek megnevezni, és Űrsrácként emlegetik, ő meg ezen teljesen kiakad.

A rajz, akció teljesen az a szint, amit a sorozat eddig is hozott. A robotok robot alakja különben szép és letisztult, tetszett.

Már csak pár rész van vissza, érdekel is, hogy abban 1 vagy 2 történetszál fog beleférni. Majd elmesélem.

Whitney Houston – ő is az a kategória, akit túl gyerek voltam még a maga korában értékelni. A Több mint testőrt persze láttam, de a szerelmes történetek soha nem voltak a kedvenceim, és akkor még kicsi is voltam hozzá. Ahogy belegondolok, egy olyan dalt tudok mondani tőle, amit ismertem és szerettem is a maga korában: az Egyiptom hercegének egyik betétdalát ő énekelte Mariah Carey-vel.

Így most felfedezhettem, ki volt ő és milyen zenei örökséget hagyott hátra. Fáj is a szívem, hogy még egy tehetséges zenész, aki túl korán ment el. A zenéjét hallgathatjuk, hozzám hasonlóan most is fel lehet fedezni a dalait. (Idén regény is jön ki az életéről, jegyzem meg.)

A film az életét követi, és természetesen ott van benne a karrierje is, de nem azt érzem benne a fókusznak. Az ifjú éveiből az van kiemelve, hogy a legjobb barátnője eredetileg nem csak a barátnője volt. Hogy mit küzdött, hogy saját családja legyen és mennyi mindent megbocsátott Bobby-nak, aki azt nagyon nem érdemelte meg. Aztán ott van az apja, aki a film legkegyetlenebb jelenetét kapta. Amikor haldoklott, és akkor is pénzt követelt a lányától, akit tulajdonképpen csődbe vitt… Na, akkor nyerte el a film legellenszenvesebb alakja címet, pedig Bobby se volt semmi azzal, amikor egyszerre kérte meg Whitney kezét és közölte, hogy az előző barátnője terhes. Majd jött a küzdelem a függőséggel. Közben születnek a dalok is, ott vannak a legismertebb fellépések.

Ettől klipszerű is a film, de az jól állt neki. Kora egyik legnagyobb énekeséről fura is lenne filmet készíteni zene nélkül. Ki van domborítva, hogy Whitney Houston nem csak egy slágergyáros volt, hanem egy nagyon képzett énekesnő is, aki minőséget tett le az asztalra. Közben meg érdeklődve néztem azt is, hogy milyen PR ment körötte. Amerika hercegnőjeként lett eladva, kellett a külseje is, nem csak a hangja. Hogy miért volt akkora szám, hogy a focidöntőn melegítőben ment ki elénekelni a nemzeti himnuszt. Hogy mennyire káprázat csak a szórakoztató ipar, hogy mennyire megvan, mit lehet eladni, és mögötte az ember mennyire el tud veszni.

Látszanak a beletett milliók a filmen. Kicsit szórakoztam azzal, hogy videókat nézzek az eredetiről, és ahogy a filmben megjelent. Igyekeztek másolni. Szép ruhák, látványos helyszínek.

Azzal vádolható, hogy kipipálja az életrajz fontos elemeit és nem merül el semmiben. Felületesen mutatja a házassága végét, vagy éppen a droggal való küzdelmét. Az, amitől emberi és mélyebb lehetne, nincs a filmen. Sejtem, hogy aki meg ismerte is az énekesnő munkásságát és életét, nekik ez így nagyon sovány volt. Mivel én az alapokat se tudtam, engem le tudott kötni. Követni is tudtam, csak a végén kellett összeraknom, hogy a fellépés előttről hogyan jutottunk oda, hogy meghalt.

Naomi Ackie szimpatikusan játszotta, egy dolog kifejezetten tetszett benne. Ahogy a színpadi díva, a fekete amerikai hercegnő és a lány/nő az egész mögött elkülönült. Még Stanley Tucci karaktere volt szimpatikus. A kedvenc részeim voltak, amikor Davis és Houston együtt keresték a következő slágert.

Nem is akarok záró gondolatot. Lehet, keresek ide egy klipet a filmből.

Azt még én is tudom, hogy ez a sorozat sokak idegeit borzolta. Mivel nekem ez az egész Jimmy történet kimaradt, előítéleteim nem voltak. Azt tudtam, hogy pl. anyám is szerette a zenéjét, halványan arra is emlékszem, anyu is döbbenten hallotta, amikor meghalt, de ennyi. A zenéjét nem szerettem, most sem, de nem voltam se rajongó, se utáló. Akármelyikhez kicsi voltam.

Azt viszont hamar levontam következtetésnek, hogy a sorozat készítői a szereplőket nem kicsit szépítették. Az X-Faktorban Krisztiánt láttam, Jimmy arca meg közismert. Lényegesen csúnyább emberek, mint amilyen színészek játsszák őket. Csak az a hajkorona, azt megtartották a sorozatban is.

Lehetne is merengeni azon, hogy mennyire jelennek meg a külsőségek. Szórakoztató sorozat, érthető is, hogy ismert és/vagy szép emberekkel játszatták a szerepeket. Kétlem, hogy én is leültem volna elé, ha Olasz Renátó vagy Nagy Ervin helyett egy olyan színész benne a főszereplő, akire annyira rossz ránézni, mint Jimmyre volt. Abban meg visszafogottnak érzem, hogy éltek. Amilyen pletykákat emlegetnek a sorozatban is, micsoda pénzszórással rendezték be a házukat, nem is lett olyan giccs gyűjtemény a Zámbó-ház a sorozatban. Viszont, az a különbség megvolt, hogy milyen panelből indultak, és milyen házban éltek a végére.

Arról anyámat kellene megkérdezni, hogy a show része mennyire fedi az eredetit. Egy klipet se láttam tőle, ahogy koncerten se jártam. Fogalmam sincs, mennyire vették le a koreográfiát, a mozgását, akármi ilyesmit. Annyit tudok mondani, amit én ismertem, a haját, az megvolt.

Milyen a zene? Az már egy jó ötlet volt, hogy Peter Sramek énekel. Bevallottan Jimmy tisztelője, a saját dalait is a zenész stílusában énekeli. Plusz, kellemes a hangja attól függetlenül, hogy ez a zene valakinek bejön vagy sem.

A színészek – sztárszereposztással forgattak, és nem viccelték el a színészek. Még kisebb szerepekben is országosan ismert arcok vannak, és ez bevonzza a nézőt. Én is megnézek egy filmet azért, mert olyasvalaki játszik benne, akit bírok. Az olyasmit meg mindig is bírtam, amikor más sorozatban együtt játszók kerülnek más környezetbe, más sorozatban. Még, ha közös jelenetük nincs is, mint ahogy itt is történt. Aranyélet – Olasz Renátó és Döbrösi Laura ott testvérek voltak, itt más idősíkon szerepelnek. De itt van az apjukat játszó Thuróczy, vagy a maffiás keresztapa Anger Zsolt. De a durva az, hogy olyan neveket is megnyertek, mint az újságírót játszó Alföldi Róbert. Egy vagyon mehetett el a színészek fizetésére is.

Írjak valamit a sorozat történetéről is? Nem véletlenül kerülgetem. Szórakoztató, olyan, mint egy bulvármagazint lapozgatni. Minden mögött mocskos ügy van. Szex, kétes üzletek, megcsalás és még sorolhatnám. Mennyire igaz? Azt vajon ki tudja? Nem dokumentumfilm, nem is kell szentírásnak venni, amit mutatnak benne.

Ami biztos, hogy Jimmy iszonyatos nagy – inkább nem írom ki, mi – benne. Egoista, erőszakos, hazudozó, szélsőségekre hajlamos. Fel nem tudtam fogni, hogy mivel váltott ki olyan elvakult rajongást maga körül. Mindenkinek körötte kellett forognia, és senki más nem érdekelte, csak maga. Még antihősnek se tudom mondani, csak egy tehetséges, de tönkrement és emberileg nulla embernek. Azt számolgattam, kinek mikor kellett volna otthagynia. A feleségei, a szeretője, de még a testőre is. Mi tartotta ezeket az embereket mellette? Fel nem tudom fogni. Amikor Alföldi karaktere arról beszél, hogy a ’jó asszony mindent megbocsájt’ mennyire rossz példát közvetít? Komolyan bólogattam. És hiába mondja el a feleség, hogy miért jelent ez mégis sokat, csak azt szűrtem le belőle, hogy egyesek mennyire képtelenek egy bántalmazó kapcsolatból kilépni. Egy ponton már csak az érdekelt, mennyivel van még lejjebb. Jimmy egy rémes embernek van bemutatva.

De, amiért az egészet végignéztem, azok az egyéb dolgok benne. Pl. a magas és a populáris kultúra ellentéte. Brutális, ahogy megfogták, hogy Jimmy mennyire kitaszított volt a zenés körökben is. Nem mintha én egy lapra tenném Presserrel vagy a többiekkel, akikkel itt barátkozni próbált, de magát a jelenséget művészettel kapcsolatban mindenhol fel lehet hozni. Mi az, ami értékesnek számít, mi az, ami csak a tömegek ópiuma? Mi marad fenn, mi jelent majd valamit 100 vagy még több évvel később?

Az, amit a társadalomról és a szocializmusról meg a rendszerváltásról beletettek a háttérben. Ugyan A besúgó akart inkább erről szólni, de helyenként ennek a sorozatnak jobban ment annak a korszaknak a bemutatása. Amit a Hanglemezgyártó vezetéséről megmutatnak? Olyan könnyű mára is átértelmezni. De szó van arról is, hogy a rendszerváltás milyen ügyeskedésekhez volt jó. Annyi minden akadt benne, ami túlmutatott azon, hogy Imi, akiből Jimmy lett, milyen ember és sztár volt.

Azt se gondoltam volna, hogy ezt fogom leírni, de nem volt ez rossz sorozat. Igaz, nekem a fejlövést leszámítva új volt az egész, és nem voltak előzetes érzelmi kötődéseim. Azt aláírom, hogy nem Jimmy elvakult rajongói lehettek a célközönség.

A leselkedésnek megvan a maga piszkos izgalma. Építenek is rá regényeket, filmeket. Klasszikus a Hátsó ablak, amelyet már annyiféleképp meséltek újra. A Valaki figyel biztosan nem lesz klasszikus, de ez is egy leselkedős thriller. Nem vészesen rossz, de azért nem is egy igazán jó film.

A történet egyszerű: Julia a férjével költözik Bukarestbe, ahol az anyai ágon román Francis állást kapott. Ő sokat dolgozik, Julia nyelvet tanul és unatkozik. Hatalmas ablaka van, melyről a szomszéd épület hasonló ablakaira látni. Észreveszi, hogy az egyikből figyelik. Majd az utcán is követik – a rossz érzések fokozódnak, amikor kiderül, hogy sorozatgyilkos is garázdálkodik a környéken. A kérdés már csak az, hogy Julia képzelődik, vagy valódi veszélyben van?

Akkor működne, ha Julia karaktere eladná a filmet. Ha átéreznénk, hogy retteg. A film második felére némi akció is érkezik, de addig annak kell lekötnie, hogy a nő egyedül van, és folyton hátranéz, hogy ki van a nyomában. Maika Monroe azonban inkább eye candy szerepet tölt be, mint valóban eladja nekünk Julia alakját. Az a legjellemzőbb vonása, hogy kellemes a kinézete.

Nem segített neki a forgatókönyv sem, mert eléggé keveset tudunk meg róla. Kb. annyit, hogy a férjével jött ide. Mivel foglalkozott korábban? Ki ő? Csupa megválaszolatlan kérdés. Azért kétlem, hogy pont Romániában kapott volna Francis annyira jó állást, hogy könnyeden megengedhessék maguknak, hogy amíg a férfi dolgozik, a nő várost néz.

Kevés szereplő mozog körötte. Mondjuk, ennek az egyik oka, hogy nyelvileg is idegen környezetbe került. Szinte semmit nem ért meg, Francis fordít neki. Hogy is barátkozna, ha nyelvi korlátok vannak? Jellemző különben, hogy akivel kapcsolatba kerül, pont tud angolul. A szomszédban lakó nő is, meg a férfi is, akit a leskelődőnek gondol.

Vannak benne fura dolgok, és a vége is túl kényelmes. Arról már nem is beszélve, hogy egy kivérzett, átvágott torkú nő úgy fel tud állni a végén. Így lesz meg az igazságtétel a végére, de mennyire hihető, hogy képes volt talpra állni és nem összecsuklani?

Nem igazán volt mit nézni. Julia nincs bezárva a lakásba, de az egyetlen alkalom, amikor turista próbálna lenni, azzal zárul, hogy tiltott épületbe megy be, szerintem kormányhivatal vagy hasonló lehetett, és nem engedték fotózni vagy nézelődni. Különben annyira unalmas a környezete, hogy nem jelentett sokat, ha éppen utcai jelenet is volt.

A zsánerben ennél sokkal jobbak vannak, tipikusan az a film, ami a nagyon késő esti műsorsávban még elmegy, amikor az ember már félig alszik.

A heti mérleg eddig: két folytatás, egy zárás és egy évad nyitány. Kezdjük is!

A mi kis falunk (s07e10), ami kapcsán mindig csak ismételni tudom magam. Könnyed, van humora és jó színészei, de butább annál, hogy igazán tudjam szeretni.

A héten megint többek kis, helyenként mókás kalandjait közvetítették. Volt itt házassági tanácsadás is, meg a szeretett férfi figyelmének megtartására irányuló kísérlet is. Egyik sem éppen az emlékezetes poénok sorát növelte. Viszont, a harmadik – és meglepő, ebben voltak a falu suttyói – egész viccesre sikerült. Az esküvőre hivatalos Piroska haját kellett gyorsan rendbe tenni, és az egyik falusiról kiderült, hogy korábban mesterfodrász mellett volt gyakornok. Indult is a biznisz, és még szerettem is a végeredményt. Az egyetlen gond a vége volt: avagy a polgármester lecsapott. Mondhatnám, hogy tipikus – de akkor is! Az iparűzési adót nem zsebre kell fizetni…

Kár is a végéért, addig ez volt az egyik kedvenc ötletem az évadban. Rá is férne a helyiekre, hogy legyen egy jó kezű fodrászuk.

Sajnos, a The Good Doctor (s06e20) heti részében Shaun folytatta a nyomozást, hogy mi baja Glassman nek. Nem hiszem, hogy bárki örülni fog az eredménynek, de azzal majd a jövő héten szembesülünk. Most csak figyelte a doktort, és végig követte az aktuális esetét.

Mellette az egyes csapatoknak megvoltak a heti esetei: a fiatalember, akinek olyan bőrelváltozása volt, hogy a családja többi tagja a cirkuszban dolgozott, mint szörny. Ő más utat választott, és meg is osztotta a gyakornokokat, hogy jól vagy rosszul teszi ezt. Nem véletlen, hogy pont Jordan és Asher lett ráírva az esetre. Jordan mélyen egyet tud érteni a férfi hitével, Asher meg minden erejével támadta. Így az orvosi eseten túl valláson is vitatkozhattak. Kihozták belőle, hogy a magánéletüket miképpen kellene megbecsülni és belevágni valamibe, ez már kevésbé hiányzott. Olyan kényelmes, amikor pont olyan ügyet kapnak, ami rárímel a magánéletükre…

Ha ezt felhoztam, ott van Morgan gyerekvállalási ügye is. Annyira kiszámítható volt az is, hogy az lesz, ami ebben a részben történt. Már, amikor a hajléktalan anya meghalt. Volt pár meghatónak szánt jelenet menet közben, meg nagyjelenet a végére, ami a maga módján működött is, csak éppen nekem elvette az élét, hogy ez pont az, amit végig lehetett sejteni. Túl kiszámítható volt az egész.

Az évadzáró: The Nevers (s01e11-12). Fogom is miatta a fejem, attól tartok.

Mivel lehetett tudni, hogy nem lesz 2. évad, most sincs semmi hír róla, azt vártam, hogy kerek lezárást fogunk kapni. Ehhez képest ez annyira nyitott, hogy a fejem verem tőle a falba. Olyan, mint egy nagy történet első fejezete, ami csak felvezeti a továbbiakat.

Megtudtuk, mi volt az űrlény terve, az végbement, de az csak a kezdete annak, ami most az emberiségre és elsősorban a londoniakra vár. Vagyis, fogalmunk sincs róla, hogy az Érintettek hogyan készülnek fel, miképpen reagál most rájuk a társadalom, hogy többen is lesznek. Az még távolabbi, hogy a jövőben az űrlények ellen ez elég lesz, vagy így is elbukik az emberiség.

A személyes történetek ugyanerre kritikus ponton vannak félbehagyva: Penance és Amalia mondhatni összeveszve válnak el, a menedék romokban. Hugo Swann végre kezdett rájönni, hol a helye és hogyan lehet belőle jobb ember, erre megölik. Augie kapcsán el sem tudom dönteni, hogy most mi van. Ki ő és mi lesz vele? Tényleg csak megjátszotta magát, és van egy veszélyes oldala? Vagy nem, csak a nővére tudja ezt belőle kihozni? Passz.

Látványos, az űrlény is egész aranyos lett. Továbbra is áll, hogy nekem tetszik, ahogy a kosztümös külcsínt keverték modern eszközökkel. Szinte steampunk, ami nekem bejön.

A szereposztás is jó volt, sok karaktert, és színészt bírtam benne. James Nortonnak kifejezetten jól állt ez az aranyifjú, hedonista karakter, míg a többiek elsősorban a drámát szállították, az ő dolgain mosolyogni is lehetett. Komolyan fájlalom is, ha lesz 2. évad, amit nem hiszek, pont az ő karakterétől kellett most búcsút venni.

Sajnálom, ha tényleg ez a vége. Legalább egy film lehetne, hogy valami zárást kapjon.

És ami folytatódik: Pepe (s02e01).

Elnézem, de annyira erőltetettnek érzem. Már a keret, hogy miért ragad itt Gábor és miért a Pepe az egyetlen étterme. Erre rátéve évad témának, hogy Michelin csillagot akarnak szerezni. Ahol most állnak, egészen elképzelhetetlennek találom az ötletet. Pláne, ha Pepe megy ki felszolgálni a franciáknak… de az majd egy későbbi történet lesz.

Jelenleg ott tartunk, hogy az amerikai kudarc miatt Gábor maga alatt van, a többiek meg pénzes vendégeket igyekeznek szerezni, hogy jobb kedvre derítsék. Eredmény: naná, hogy egy maffiózó akad horogra, és máris egy rendőrségi akció közben kell helyt állniuk.

Még csak rosszul sincs megírva, működhetne ez, és a színészek nagyját is bírom. Nem is nagyon tudom, mi zavar ennyire. Tényleg csak az, hogy annyira nem természetesek az alaphelyzetek. Mű. A legjobb példa erre a cukrász megérkező volt férje. Az a nyakmerevítő trükk – és Laura be is dől neki. Annyira átlátszó, pláne, amikor szinte az édeshármast is bedobta…

Pedig most még a vágóképeket is cserélték, és jobbak a városképek. Mondjuk, ha most ezek lesznek az állandók, akkor egy ponton meg fogom unni, de most még újak.

Majd meglátjuk, lehetne ez jó sorozat, remélem, sikerül hihetőbbre írni.

Ilyesmivel se sűrűn találkozom. Kezeket fel, ki emlékszik az Adidas vagy Puma című filmre? Én jelentkezem. Legjobban az maradt meg bennem, ahogy a végén az Aranycsapat kikap a németektől, és Adi örül, mert a srácok Adidas cipőben fociztak.

Így nem kicsit lepett meg, amikor találkoztam ezzel a sorozattal. (Bár elmenne egy nagyon hosszú filmnek is, nálunk két részben adták le.) Még a szereplőkre is ismerősek voltak, de valahogy mégsem stimmelt. Mindkét rész végét megnéztem, egyik sem az a nekünk hírhedt VB-döntő. Akkor mi ez? Az a film ennek a hosszabb változatnak a vágott verziója? Meg is néztem, hogy kiderítsem.

Ez hosszabb, dupla játékidővel nem mondtam sokat ennyivel. Ki van kerekítve minden történet, ami az emlegetett rövidebb verzióban éppen csak elhangzott és homályos is maradt. Itt van egy plusz keret is: a már nagyon öreg, egymással kb. 30 éve nem beszélő testvérek még mindig háborúznak egymással. Rudi azonban a rákkal viaskodik, nem kér kezelést, és tudni, hogy az év végét már nem éri meg. Adi meg gyötrődik, hogy felvegye-e a telefont. Közben meg visszapörög az idő, és megnézhetjük, a Dassler cipőgyár hogyan vált ketté és kezdődött a testvérháború.

Tragikus is, ahogy egy annyira összetartó páros a hatalom miatt ugrott egymás torkának. Pedig még a szakterületük se egyezett: Adi volt a cipész, aki kitalálta, hogy speciális sportcipőket kezdjenek el gyártani és megtervezte a cipőket. Rudi volt a marketinges és üzletember. Kiegészítették egymást, és keresett márkát csináltak a semmiből. Csak aztán… a film elmeséli, mi minden állt közéjük.

Családregényként is működik ez a hosszabb verzió, mert nem csak a szüleikből kapunk többet, de bekerültek a történetbe az elsőszülött fiaik is, akik vitték tovább az üzletet. Ugyan mindkét nagy öreg nehezen engedte el a gyeplőt, és nem feltétlenül örültek, hogy milyenné tették a fiaiakat, de mindkét ifjabb Dassler is cipőgyáros lett.

Közben meg jöttek a jelenetek is, amelyekre emlékeztem. Az a bizonyos VB döntő is benne volt, csak a sportháború is nagyobb szerepet tudott így kapni. Abban csak az volt benne, hogy harcoltak, a német csapat kinek a cipőjében focizzon a VB-n. Itt láttuk, ahogy az olimpián kezdték, még 33-ban, és ezért kellett a náci pártba is belépni. Majd léptek tovább, mert az egyéni sportolók eljutottak oda, hogy jutalékot akartak, hogy egy bizonyos cipőt hordjanak. A nagy nevekért vagyonokat fizettek, és hogyan fajultak el a dolgok, mire Pele csillaga kezdett nagyon magasra emelkedni. Ott újabb szintet léptek – jó példája annak, hogy mennyire tették tönkre a gyerekeiket.

A két fivér – Adi és Rudi nagyon különböző személyiségek, és ezt a színészek is vissza tudták adni. Friedel valósággal eltűnik Koffler árnyékában: az egyik a bulik lelke, nagy nőcsábász, a másik jobban érzi magát egyedül dolgozgatva. De igazából az volt legjobban megfogva, ahogy a testvéri közelség versengésbe és gyanakvásba csapott át. Ahogy a gesztusaik is változni kezdtek ezzel. A két színész viszi is a prímet, a mellékszereplők éppen csak villanni tudnak mellettük.

A külcsín is működött. A XX. század első fele ruhákban, autókban, életterekben. Nem dolgoztak sok helyszínen, a legtöbbször a családi otthonokban és a gyárban vagyunk, de tudtak nyitni másfelé, ahogy a cég is egyre jobban befutott.

Karriertörténetnek, családtörténetnek is működött. Amúgy is rá vagyok kattanva az olyan történetekre amelyekben valamit létrehoznak, és itt teljesen megvolt az élmény, ahogy sportcipőt készítettek és folyamatosan fejlesztették.

Most már csak annyi van vissza, hogy azt a bizonyos filmet visszakeressem. Legalább annyit, hogy ugyanez rövidítve, vagy azért ott más a szereposztás. Fent van Youtube-on, majd írom, mire jutottam.