Minden napra egy film

Minden napra egy film

Utolsó lélegzet

2026. április 23. - BBerni86

Van a filmben egy hasonlat és azt kell mondanom, az tetszett benne legjobban. A búvárok munkáját az asztronautákéhoz hasonlítja és szépen rá van utalva, hogy a tenger mélyén mennyire hasonló a helyzetük, mint az űr sötétjében.

Azért, megjegyezném, hiába imádtam ezt a képet és gondolatsort, azért sokkal több esély van arra, hogy a vízben rekedteknek segítsenek valamiképpen, mint akinek az űrben lesz baja. Hány filmet láttam már, amiket szerettem is, és amiből azt láttam, ha az űrben lesz bajod, magadnak kell megoldani vagy annyi? Apollo 13. A marsi. (Tudom, nálunk Mentőexpedíció, de én először olvastam és a könyv címén ugrik be még mindig.) Vagy volt az a Bullock - Clooney-film is, amit Clooney karaktere túl sem élt, mert az űrben nincs külső segítség, csak maguk.000lastbreath.jpg

Az Utolsó lélegzet olyan búvárok történetét meséli el, akik víz alatti kábeleket cserélnek és javítanak. A történet szereplői azonban bajban kerülnek már az első merülésnél. viharos idő van, a hajó elsodródik, az oxigén elfogy. David vissza tud menni a búvárharangba, de Chris elsodródik és elfogy a levegő. Azt a tanácsot kapja, jusson vissza az oszlop tetejére és érte mennek.

A film második fele, ahogy segíteni próbálnak neki. A hajónka vissza kell tudni menni, megtalálni a lenti búvárokat. Majd ki kell menni Chrisért. Aki küzdött, visszament, kikötötte magát. Majd pörög nekünk az óra, hány perce nincs oxigénje és mondhatjuk, halott.

A keret az, ami érdekes. Milyen az ilyen búvárok élete, milyen munkakörülmények és eljárások vannak. De ténylegesen a film akciója, az szinte nulla. A hajó rendszereit igyekeznek újraindítani, a két búvár meg majdnem idegbajt kap, mire mehetnek a társukért. Messze nem egy izgalmas sztori.

A látvány sem teszi emlékezetessé. Fent legalább vihar van, lent ebből semmit nem érzékelni. Mivel olyan mélyen vannak, fény sincs, csak a nagy sötét.

A színészek a történet kisszerűségéhez képest viszont meglepően ismerősek vagy ismertek. Az egy dolog, hogy a legtapasztaltabb búvár, a mentés egyik embere Woody Harrelson. De nem ő az egyetlen ismerős arc a történetben. Akár sorozatból, mint a The Witcher egyik varázslónője, akár Marvel moziból a gyűrűs kung-fus, de fel lehet ismerni a színészeket. Mondjuk, nagy játékot nem várt a film tőlük, ez is igaz.

A kritikái különben kicsit a közepes felett vannak. Nálam maradna a közepes. Hiába érdekes a közeg, maga a mutatott cselekmény és életmentés viszont nem túl érdekes vagy látványos.

The Gold

2. évad

Az első évad nagyon kellemes meglepetés volt és még örültem is neki, hogy lett 2. évad és nézhetem tovább, hogyan eredt a rendőrség a Brink's Mat tolvajok nyomába. Nagyon sok szereplő vissza is tért az évadra. Vagyis, jónak kellett volna lennie. Ehhez képest azon kaptam magam, hogy fanyalgok.

Az első, hogy egy egészen más bűnözőt kapunk. Azt megtudtuk az első évad végén, hogy az aranyat felezték. Most azt nézhettük meg, mi lett a többi pénzzel és azokkal, akik ezzel dolgoztak. Meg egy kis extra, mert John Palmer fel lett mentve, elsétálhatott. Most meg követhettük azt is, mihez kezdett a szabadságával. (Semmi jóra. Sikerült elérnie, hogy az angol rendőrök mániásan el akarják csípni és valamiért lecsukják.)

Az első évadban lehetett bírni a bűnözőket, de a rendőröket is. Nem volt egyik oldal sem elvetemült és bár ok, tolvajok voltak, volt bennük ötlet és összetartottak. A tervük is jó volt, hogyan forgatják vissza úgy az aranyat, hogy ne kapják el őket. A másodikban viszont egy személy lesz, aki aztán pénzt mosat és drogüzlettel sokszorozza a tőkéjét. Sokkal mocskosabb műfaj és ha ő maga elég ártalmatlanul el is van, az egész rendszere sokkal sötétebb és bűnösebbnek láttam.

Az sem segített, hogy John Palmer mennyire le lett építve. Míg az első évadban egy jó családapa volt, aki egy biztos jövőért és bizonyítási vágyból cselekedett, de végig okosan ügyködött, most házasságtörő szélhámos lett, aki szintén belekeveredett a drogos világba és mintha az IQ-ja is nagyon komolyan leesett volna. Azt minimálisan sikerült felépíteni benne, hogy az apjától való elkülönülése miképpen hajszolta bele az egyre mélyebb örvénybe, de mindent arra sem lehet fogni. Ő nem volt rossz ember, de ebben az évadban egyre inkább az lett.000thegold2.jpg

Aztán, a másik fájó hiány. Amit Dominic Cooper tudott és képviselt az első évadban, azt most Tom Hughes kellett volna, hogy folytassa Logan Campbell szerepében. Csak éppen semmilyen szinten nem tudta hozni a kapott szintet. A szereplő kevésbé érdekes, és hiába mondogatják, hogy a maga területén mekkora koponya, ebben a filmben nem látszott meg. Egyedül azt lehet neki felírni, amikor lebukik és ahogy két nemzet között választva eldönti, kiknek vall, hol fogja folytatni. Meg is jegyzem, az Államokban. Azt jól csinálta és egyedül ott éreztem azt, hogy nem véletlenül csinálta jól évekig, amit. Ha már Hughes-t felhoztam, nem bírom nem megjegyezni, hogy mit műveltek a fejével. Ha nem lenne annyira jellegzetes a hangja és a tónus, ahogy beszél, nem ismerem meg. Alig hasonlított magára, pedig nem úgy nézett ki, mintha maszkban vagy protézissel játszana.

Panaszkodjam még kicsit? A nyomozás eddig sem a legjobb része volt, de most még unalmasabbra sikerült. Pár megszállott, akik már utazgatnak is és szépen türelmesen várják, hogy a bűnözők hibázzanak. Nem volt izgalmas a krimi. Kb. úgy nézett ki, hogy a rendőrök tudták kit keresnek, csak ki kellett várni, amíg be is tudták vinni. Hiába Bonneville újfent - most erről az oldalról sem jött le, hogy mennyire zseniális rendőr.

Nem volt, most sem látványsorozat. Járunk egzotikus szigeten is, de nem látszik annak. A történetnek és a színészeknek kellene eladnia, nem annak, amit nézünk.

Csak most nagyon nem érzem úgy, hogy ez sikerült volna. Az első évadot szerettem, ettől ez csak még nagyobb csalódásnak érződik.

Greenland: Az új menedék

Próbálhatok  kedves lenni, de kétlem, hogy meg tudom fejteni, miért készült el ez a film. Kb. minden hiányzott belőle, amiért érdemes lenne egy folytatást elkészíteni.

Az első rögtön az, hogy kellett volna egy jó ötlet, hogy vigye tovább a szereplők történetet. Nem kicsit éreztem röhejesnek, hogy az utolsó menedék megsemmisül és vissza kell mennie az embereknek, ahonnan elmenekültek.000greenland2.jpg Ami már csak azért is röhejes, mert eleve azért menekültek ide, mert csak itt lehetett túlélni. Akkor mégis, olyan sokan, hogy maradtak életben akár Franciaországban, akár Angliában?

Azzal se tudok mit kezdeni, mi lesz a család célja. Az elmélet az, hogy a kráter helyén egy új éden kezdődik. Így aztán oda tartanak, közben meg mindenféle veszélybe keverednek. Mert persze London és Anglia olyan, mintha nem teltek volna el évek, mindenki mindenki farkasa lenne és még mindig nagy a káosz. Ok, azért nem akar annyira negatív lenni a film, lesznek mindenfelé jó emberek, akik majd segítenek. Olyan szinten, hogy már azt is túlzásnak éreztem. Pl. a katonák, akik háborúznak a kráterért. Nem érteni, kinek meg minek. Meg az is, hogy néz ki, hogy az egyik helyen bombák robbannak meg halomra ölik egymást, pár méterrel odébb meg olyan, mint egy kisebb édenben?

Vagy, ott van Nathan betegsége. A menedékben még értettem, hogyan tartották életben. De aztán mi lett a cukorbetegséggel? Felszívódott? Mert rosszul se lett, megvolt szépen, és egy olyan helyen telepedtek le, ahol mindent nekik kell felépíteni a nulláról. De egyáltalán, egy ilyen világban olyan betegséggel nem lenne esélye, itt meg menet közben csodaérintésre felszívódott. Van egy regénysorozat, amiben szintén vége lett a civilizációnak. A főszereplő kisebb lánya cukorbeteg volt. Amint elfogyott a gyógyszer, ő nagyon fájdalmasan és sokkban halt meg. Igaz, az komolyan vehető volt, nem olyan mese, mint ez.

Látványra is legfeljebb közepes. Értem, évek teltek el és minden lerobbant, úgy is néz ki minden, mint ami már két világvégét is látott. A nagy csaták vagy pusztulások nincsenek képernyőn, a szereplőkre koncentrál a film.

Butler és Baccarin is visszajöttek a szerepre, de egyikük se lett izgalmasabb vagy érdekesebb szereplő az első rész után. Kb. azzal ki lehet meríteni mindent, hogy Allison jó ember, aki minél több embernek segítene. Jó anya, jó feleség. John meg halni is kész, hogy egészségben és biztonságban tudja a feleségét és a fiát. A nő az, aki másoknak is segítene, John pedig engedi, hogy a nő szava legyen ilyen kérdésekben erősebb. A gyerek, bár már kamasz, meg elég semmilyen még. Megy a szülei után.

Abban az időben, amikor posztapokaliptikus filmben, ahol a kamasz fiú és a szülője igyekeznek túlélő a tönkrement világban, ennek a filmnek a 28 évvel később a vetélytársa. Talán mondanom se kell, hogy melyik és mennyivel jobb. Akinek súgni kellene, nem a Greenland 2. az, amit újra is néznék.

Háború mindenki ellen

Erről nem fogok sokat írni, mert nekem kicsit olyan volt, mintha kínaiul lett volna. Még csak azt sem tudtam eldönteni, hogy komolyan kellene venni a cselekményt vagy inkább paródiaként kezeljem. De azt sem, hogy a főszereplők jó vagy rossz karakterek.000haboru.jpg

Ami biztos, hogy rendőrök. Közbe nyomoznak is, meg mindenféle ügyekbe keverednek. De azokat értelmesen már elmesélni se tudnám. Ahogy írtam, még csak azt sem leszűrni, hogy ők a jófiúk, vagy éppen korruptak. Nem olyan vészesen, de annyira igen, hogy tisztának ne lehessen nevezni őket.

Erre rájön, hogy a viselkedésük is brutális. Simán megírták a filmben, hogy Bob a feleségével komoly és már szinte filozófiai vitákat folytat, máskor meg olyan, mintha nem is ép ember lenne, hanem szellemileg fogyatékos. De a másik rendőr, Terry se jobb. Ő meg szerencsétlen, de elég nagy betűkkel. Igaz, neki legalább jó a szíve. Befogad mindenkit, akinek segítségre van szüksége. Legyen az egy meggyilkolt férfi barátnője vagy egy gyerek.

Durva a nyelvezet is. Ahogy Bob kapcsán már írtam, néha egészen skizofrének a szereplők és ez a beszédükben is meglátszik. Egyszer valami elvont diplomásnak érződik, máskor meg azt sem nézem ki belőle, hogy az általános iskolán sikerült végigmennie. De összességében nem esett jól hallgatni a párbeszédeket.

A besorolása alapján fekete komédia és buddy movie, de csak az utóbbi írom alá. Az egyértelmű, hogy Bob és Terry mennyire egy csapatot alkotnak és a munkán túl is legjobb barátok. Elég más személyiségek is, hogy Bob oltogathassa a másikat. Fura is, hogy Pena az alfahímet játssza, míg Skarsgard fölé magasodik, miközben meg olyan szerencsétlennek is hat.

De, elkalandoztam. Az alapgondolat az volt, hogy komédia. Nevetni kellene tudni rajta, de még csak mosolygásra se volt késztetésem, amíg néztem. Legtöbbször inkább furcsának találtam és nem értettem, minek vannak benne egyes jelenetek.

Azt túlzás lenne állítani, hogy jó kritikái vannak, de jobbak, mint amire nálam jutott a film. Én szenvedtem rajta és nem tudtam mit kezdeni vele. A színészek miatt megnéztem, de bár ne tettem volna. A legemlékezetesebb meg Tessa Thompson haja marad, még ilyen frizurával nem láttam. Fura volt az is.

Sorozatnéző

RJ Decker, Invincible, Matlock, Georgie & Mandy, Elsbeth, A mi kis falunk, The Pitt

Gyors összefoglaló jön, mert ahogy nézem, semmi nem váltotta meg a világot a héten. Mondjuk, az R.J. Decker000decker15.jpg (s01e05), ha nem is nőtt a szívemhez, de ilyen formában ki leszek vele békülve. Decker megszállottan nyomoz, az igazság érdekli. Most éppen egy házaspárt zsaroltak meg és a zsaroló nyomába ered, és a múltbéli titkok rejtették a választ. Most nem kellett Ortiz karakterének besegíteni, így jobban is tetszett. Kis magánélet, de alapvetően nyomoztak. Nem okos krimi, mert pl. az kívülről teljesen nyilvánvaló, hogy a férfi rejteget valamit. Ahogy névtelen akart maradni, ahogy kiakadt a rendőrség említésétől is. Deckernek nehezebben esett le, de lezongorázták szépen. A fagyis állással megkínálás meg jó poén volt.

 

Egy nagy csata volt az Invincible (s04e07), némi visszatekintéssel, hogy a régens miért ilyen megszállott. Különösebben nincs mit hozzátenni - véres összecsapás és egy nép lehetetlen fokú kegyetlensége. Pl. a temetés egy egymás közti tömegmészárlásba fullad, mert így tisztítják meg a népet. Csak a legerősebb marad életben. Brutális, röviden. Nagy verekedés volt, ez a legfőbb jellemző most.

 

Szokás szerint az ügy és az egyéni nyomozás keveredik a Matlock (s02e14) kapcsán. Olympia egy fiatalembernek segített, aki azt a gázolót akarta megbüntetni, aki miatt halott az apja. Nem volt túl izgalmas, de legalább láttunk tárgyalótermet belülről. Különben  meg Bates kapott megint lehetőséget - még mindig a gyászfeldolgozás és a különböző szakaszok, ha a leglátványosabb Edwin kirohanása is volt. Humornak meg szerintem a tetoválást szánták. És még sikerült azt is aranyos irányba elvinni. magához képest nem rossz, de még mindig a gyengébb sorozatok közé teszem.

 

Amit már el is felejtettem. A Georgie&Mandy (s02e16) visszanyúlt oda, hogy miért nincs állása a nőnek, mit zavart fel az Isten nemével kapcsolatos kijelentése a vallásos Texasban és hogyan próbálják menteni a menthetőt. Másik szálon meg Mandy öccsének eltartása miatt csatároztak a szülők. És ugyanaz, ami eddig is. Annyira nem tud vicces lenni ez a sorozat. Próbálkoznak, de annyira erőltetett és csak nagyon ritkán sikerül valami aranyosan vagy humorosat beletenni.

 

Szeretem, jópofa, de tipikus Elsbeth (s03e16) rész volt. Most egy író ölt, mert nem tetszett neki a művet ért kritika. Aztán meg írt egy könyvet a meggyilkolt barát emlékére. Elsbeth meg a bemutatón felfigyelt pár nem passzos részletre és elérte, hogy nyomozhasson. Ismerős vendégszínész a gyilkos szerepébe, a szokásos színkavalkád a ruhákban és a kotnyeles kis kérdések. Tudta, amit ez a sorozat tud, de olyasmi nem volt benne, amiért kiemelném ezt a részt a sok közül.

 

Nem is tudom, mit írjak már erről, annyira sablon. A mi kis falunk (s10e07) azt hozza, amit tud. Saci kirúgása, a 000a_mi_kisfoldes.jpgnégylevelű lóhere körüli felhajtás és az új kocsmáros volt a heti részben. A lopós libán semmilyen értelemben nem tudtam nevetni, de írtak egy jó jelenetet arra, hogy bolondnak is lehet szerencséje. A kocsmás részek sikerültek talán legjobban - végig vártam, mikor robban az új kocsmáros és a végére jött is a keménykedés. Földes Eszter játssza különben Elzát és olyan ismerős volt a hangja, nagyon gondolkodtam honnan. Rákerestem, de jobb lett volna, ha nem tudom. Ő 'váltotta' Tompos Kátyát a Valami Amerikában - bár tudnám feledni, ahogy énekelt benne... Itt nem énekel, parancsolgatni viszont határozottan tudott.

 

Évadzáró és mit ne mondjak, kevésbé éreztem annak. The Pitt (s02e15) befejezés és Robbie még csak haza se ment. Mondjuk, aranyos volt a babával, és mintha magának is mondta volna a vigasztaló szavakat a végén. Ügyekben csendesebb rész volt, már nagyon készült mindenki haza, de egy-egy gyors eset azért még beesett itt 000pitte2.jpgis, ott is. Az éjszakás is több szerepet kaptak. Jó az egész és a végére egy olyan hangulati váltás is belefért, amit még dolgozok is fel. Itt mindig akkora volt a pörgés, hogy nem értek rá lelkizni. Most kicsit jobban, nagyon fáradtan és fél lábbal már otthon. Meglepő, de máshol voltak a nagy pillanatok. Frank és Robbie nagyon merevre és sebzettre sikerült, noha egy egész évadot várattak erre a beszélgetésre. Az éjszakás főorvos viszont megríkatta a dokit és annak a beszédnek volt is ereje. Szóval, ez orvosi esetekben lassabb, jobban magukra figyelő rész volt. Csendesedés. Érthető, zárás és mennek haza. Jó évad is volt ez, de simán elmondható, hogy hagytak annyi kérdést, hogy megnézném, mi lesz velük később.

Az oxfordi évem

Ha gyorsan jellemezni akarnám vagy hasonlítgatni, akkor elég hamar kikötök a Mielőtt megismertelek mellett. Mindkettőben van egy élénk, szerethető lány, aki küzd azzal, hol a helye a világban. Pontosabban, sejteni véli, de nem lesz igaza. Meg lesz egy srác, aki a sír széléről utat mutat neki, és szerelemmel összetöri a szívét.

Ok, már a nyitányban lelövöm a poént. De a helyzet az, hogy regényből lett. Nálunk is kiadták, még jóval a filmesítés000az-oxfordi-evem.jpg előtt. Olvastam is, így én tudtam, mire számítsak a filmben. Azzal meg is leptek különben, hogy mennyire eltolták a hangsúlyokat. Az oxfordi évem romantikus film, aminek éppen csak a  legvégébe csúszik bele, hogy Jamie halálos betegséggel küzd és nem nyerheti meg a csatát. Addig teljesen hanyagolják azt a vonalat, és ha nem tudtam volna, mire figyeljek, az utalásokat se vettem volna észre. Pl. hogy Jamie milyen értékeket vall, hogyan beszél az életről. Az mind más hangsúlyt kap, ha eleve úgy nézem, hogy tudom, neki csak hónapjai vannak.

De a lényeg, hogy a film nem erre tette a hangsúlyt. Azt látjuk, ahogy Anna beilleszkedik az egyetemen és egyre közelebb kerül az angol irodalom tanárához. Az különben meglepő is, hogy mindenki milyen könnyen veszi, amikor kapcsolatba kezdenek. Pedig Jamie osztályozza - ha nem is ő a professzor, de ő az óraadó és neki írják a dolgozatokat, ő osztályoz és még sorolhatnám. Itt meg kb. olyan, mintha évfolyamtársak lennének, és nem lenne közöttük alá-fölé rendeltségi viszony.

Nem vették nagyon komédiára, de nem is nyálas romantikus a film. Bőven hagytak teret annak, hogy ki ez a két ember, mit adnak egymásnak és milyen jól megvannak együtt. Anna lesz az, aki kezdettől el tudja fogadni Jamie döntéseit, mert ő annyira érti, ki ő, mit és miért akar.

Ettől még áll, hogy a film vége tragikus. Pedig nem annak ábrázolják, gyorsan és hirtelen történik, a filmben nincs benne az a haldoklási szakasz, mint a regényben. Eltöltenek egy szép napot és estét és egyszerűen reggel már nem tér magához. A kórházban meg Anna karjai között szép csendben elmegy és ennyi. Fogalmam sincs, hogy csinálták, de nem szomorú a filmben. Inkább csak kívülről tettem bele, hogy én sajnáltam a fiatalembert. Mindene megvolt, értékes ember volt, és ennyi jutott neki. De úgy élt, úgy is ment el, ahogy ő akarta.

Ami viszont nem működött benne, azok a komikus mellékszereplők. Lesz egy kötelező meleg barát, aggódó apa és társaik. Elvesznek a filmben és főleg a humorosnak szánt alakok nem működnek. A meleg barát megjegyzései nem ülnek, nem tesz hozzá semmit. De az egész filmre igaz, hogy a páros van a középpontban és talán csak Jamie szüleit leszámítva a többiek tiszta feleslegesek mellettük.

Nem látványfilm. A helyszín azért némi pluszt ad neki, de a tervezett nyaralás sem valósul meg, csak beszélnek róla. Marad Oxford a helyszín és Jamie családjának vidéki kastélya. Romantikus dráma, így akció vagy CGI vagy akármi más sincs benne. A szereplőknek és a történetnek kell eladni.

A casting meg Netflix tipikus. A hősnő és Jamie szüleit ismertebb színészek alakítják, míg Jamie meg egy Netflixen ismertté lett színész lett. Bridgerton-színész és többet nem is mondok. (Igen, azt itt is belevették, hogy Anna latin-amerikai és kubai gyökerekkel rendelkezik, és lesz is, aki neki megy azzal, hogy a rasszos kvóta miatt vették fel az egyetemre. Az is olyan netflixes.) Nem igazán alakításokról emlékezetes film, mert mire a drámához érünk, már szinte vége is a filmnek.

Egyszer különben jól nézeti magát. Ilyenkor azért kicsit sajnálom, hogy amnéziásan nem tudom nézni. Van egy olyan tippem, hogy ez más élmény lenne, ha nem tudtam volna előre, mi lesz és miért. Így viszont csak követtem, amiről tudtam, hogy jönni fog a cselekményben.

Scarpetta

1. évad

Kész csoda, hogy eddig nem volt filmesítve - vagy sorozatként feldolgozva - a Scarpetta-sorozat. Igaz, nem nálunk, hiszen bár sok rész megjelent magyarul is, azért nem mondanám, hogy hype lenne körötte. Kint sokkal jobban mennek a könyvek, iszonyat sok része létezik is. Lehet, nálunk a sorozat miatt kap majd még egy löketet?

Mondjuk, amiről nekem megjegyzendő, az a nagyon komoly stáblista. Az egy dolog, hogy Nicole Kidman lett Scarpetta. MIntha rá lenne írva - hideg, okos szőke szépség. Simon Baker játssza a férjét, az FBI ügynök Benton Wesley-t. A töröttsége és démonai jól megjelennek, azt kevésbé sikerült visszaadnia magának a történetnek, hogy Wesley mennyire jó ügynök. A személyes kedvenceim különben Scarpetta nővére és nyomozótársa lettek - akik házaspár különben a sorozatban. Jamie Lee Curtis és Bobby Cannavale parádés előadásában. Ha kedvenc alakítást szavaznék meg, akkor Curtis nyerne, nem is kérdés. Pedig Dorothy messze nem egy szimpatikus, vagy olyan karakter, akiket bírni szoktam.000scarpetta.jpg

A fiatal énjük között is vannak ismerősök, de az a kisebb ismertségű gárda. Nem csak A mentalistából hoztak át mást is Bakeren kívül, de fel lehet idézni egy-egy arccal a Weedset vagy a Salemet is. Vagy A búra alattot. Hogy csak pár címet dobjak be.

Eléggé lekövették különben a könyveket, talán csak egy választás van, amiben a divatot érzem és a Bridgerton-hatást. Lucy az eredetiben Scarpetta lánya is lehetne, annyira hasonlítanak. Szőke, hideg szépségek. A sorozatban viszont félvér származást adtak neki. DeBose jól játssza, talán az eredetihez képest még visszafogott is. 

A történet különben fontosabb kellene legyen, mint a szereposztás. De nekem az maradt meg leginkább, hogy mennyire telepakolták a stábot ismert arcokkal. A történet félig krimi, félig magánéleti drámázás. Scarpetta és Benton visszamennek dolgozni, hogy támogassák a megözvegyült Lucy-t. De rögtön az első eset felkavar kimondatlan titkokat és a múltat - kapcsolódik Kay első nagy esetéhez, amivel nevet szerzett magának. És miközben a jelenben nyomoznak, a múltat is látjuk. A végére érnek össze, miért annyira személyes ez az ügy és mi Kay sötét titka.

Igazából korrekt, nem lehetne rá panaszkodni, de azért nem az a krimi, amit egy hónap múlva is el tudok mesélni minden csavarral együtt. Az érdekes benne, ahogy a múlt ás a jelen keveredni kezd. Az, hogy ki milyen traumát hoz magával, mert az is van bőven. Ahogy Lucy megvillantja, miért és mivel szerzett vagyont már egyetemista korában. Csak valahogy mégsem igazán átütő az eset, kriminek csak átlagos.

A látvány is krimis. Mivel Scarpetta halottkém, több orvosi jelenet elfért volna benne, de a regényeket ismerve nem lepett meg, hogy azzal nem lettünk elkényeztetve. Inkább nyomoz Marinóval, mint boncol. Úgyhogy marad hagyományos krimi kevés boncolással és orvosi résszel benne.

Eléggé pörög, bár nem egy túl gyors sorozat. A játékidőt kitöltik, talán lehetett volna kicsit feszesebb, de azt nem fogom sajnálni, hogy ezeket a színészeket valamivel többet láttam.

Még nem láttam, lesz-e folytatás. Akár lehetne is, és a vége is megengedné. Könyves alapanyag még bőven lenne hozzá.

Lili és a kenguru

Az eredeti címe csak Kenguru volt. Azt sem érzem passzosnak, de jó szokásomhoz híven még mindig inkább kijövök azzal, mint amit a magyar keresztségben kapott. Megint csak azt érezhettem, hogy olyan adott neki címet, aki nem látta a filmet. Mert ha igen, akkor Chris és a kenguruk lenne a címe.000lili.jpg

Magyarázom is. A történet két oldalról indít. Az egyik valóban Lili szála, akinek meghalt az apja. Aki abba kapaszkodik, ami a férfinak is fontos volt. Állat-, és főleg a kenguruk védelme. Másik szálon Christ ismerhetjük meg, aki ki akar törni, híres lenne. De balul sül el az ismertté válásra tett kísérlet. Élő adásban segít vissza a mélyvízbe egy kiúszott kölyök delfint, amely pár nappal később holtan sodródik ki a partra. Mint kiderül, azért úszott ki, mert beteg volt, és Chris az állatvédelem kérése ellenére vitte ki a mélybe. Így aztán a meteorológus hirtelen közellenség lesz. Nagyon messze talál új állást, de menet közben elüt egy kengurut, a kocsija tönkre megy. A kenguru erszényéban azonban a kicsi kenguru még életben van és az itt lakó Lily el is hiteti vele, hogy már az ő felelőssége. Így Chris az eldugott környéken ragad, és mire észbe kap, már árva kengurukat és sérülteket istápol. Míg a netes ismertség miatt nem kap még egy esélyt a tévénél és meg nem kísértik a korábbi álmai...

Látható, nem igaz? Chris az emberi főszereplő. Ő az, akinek megváltozik az élete. Ő az, aki létrehozza a kenguru menedéket és akinek a története miatt ki lehet tenni a filmre, hogy igaz történet alapján. Lily kiemelt mellékszereplő, sokat szerepel és sok minden nélküle nem is történt volna Chris életében. De akkor sem róla és a kengururól szól a film. Pláne, hogy nagyon hamar lesznek többen és nem csak kölykök.

Komédia, mert a fő téma az lesz, hogy a nagyvárosi, szépfiú Chris hogyan válik vadonlakóvá és állatbaráttá. Ő pl. észre sem veszi, hogy a helyi gyerekek videó feltöltésre kerülnek és netes sztár lett a kenguru-védencekkel együtt. Láthatjuk, ahogy küzd a higéniával, vagy éppen egy sérült kenguru üti ki, meg sok hasonló. 000lili2.jpg

Családi film is, mert Chris pozitív irányba fejlődik, sokkal jobb ember lesz a film végére. Teljesen átértékeli, mi a fontos számára és változtatni fog az életén. És ehhez még csak szerelem sem kell, nincs ilyen szál a filmben. Ok, arra egyetlen utalás van, hogy korábbi főnöke, Liz nem csak a főnöke volt, vagy tetszett neki a nő, de az egy megjegyzésben ki is merül. Itt Lily gyógyul ki a gyászból, Chris meg tényleg állatvédő lesz.

Ausztrál, tévés film és ez sok mindenen látszik is. A helyszín, a szereplők. Elvétve sem lehet benne ismerőst találni, noha Chris az országos tévéből keveredik le vidékre. Nem is hiányoztak. Magunk közt szólva a kenguruk benne a sztárok és a cukik, ha emberek története is van mellettük.

Ha már felhoztam a kengurukat, akikért simán megéri megnézni a filmet, én tanultam is ebből a történetből. Nálunk annyira egzotikus a kenguru, hogy teljesen ledöbbenten azon, ahogy ott olyanok, mint nálunk az őzek. Kicsit sem védettek és pl. a sofőrök miatt rengeteg elpusztul, a kölykök meg árván maradnak. Még valami, amit most tanultam: a kenguruk kiközösítik a falkából az árva kölyköket. Ha az anyjuk meghal, és pl. az anyát elütő sofőr nem tesz valamit a kicsiért, akkor annak vége. Amikor Chris először viszi a kölyköt orvoshoz, meg is mondják neki, ha nem gondozza, humánusabb lenne elaltatni.

De összességében ez egy korrekt családi, állatos film. Moziba biztosan nem ülnék be rá, de a tévé előtt egyszer simán elmegy. A családi filmekből sok mindent át tudott hozni, és nálunk azért nem mindennapos a kenguru, hogy ne tudnánk csak ámulni a kicsiken.

Detective Hole

1. évad

A legismertebb skandináv krimik és nyomozók. A top3-ban talán kettőben lennék biztos. Az egyik a Millennium-sorozat és benne Lisbeth, ő azért elég egyedi és feltűnő jelenség. Az eredeti sorozatrészekben olyan kemény történetekkel, hogy máig ahhoz mérem, milyen fekete tud lenni egy skandináv krimi.

Viszont, a másik helyre simán behoznám Harry Hole-t. (Még a Q ügyosztály, amit én tippelnék a legismertebbek közé, de lehet, hogy inkább Wallander nyerne.) Nálunk is nagy sikerrel megy a könyvsorozat, de ott volt a film is. Ha az nem is hozta a várakozásokat, de Nesbo is az egyik olyan szerző, akitől nem csak olvashatunk, de filmesítik 000hole.jpgis. És most megint aktuális, hiszen született egy új Hole-feldolgozás. Ezúttal Netflix-sorozat és szerintem jól is megy.

Az biztos, hogy elaprózva nem lett. Az első, hogy Nesbo írta meg ezt is. Érezni is rajta. Nem teljesen a könyv, de olyan jól van átdolgozva, hogy végig hű az eredetihez. Abszolút vállalható és élmény annak is, aki a regényeket szerette. Nálam azért nagy szó ez, mert éppen abból a részből készült, ami nekem a legkevésbé volt szimpatikus. Én sokkal szívesebben olvastam volna a Boszorkányszögben, ahogy a sorozatgyilkost keresik, nem Hole vendettáját Waaler ellen. Megjegyzem, meg tudták oldani, hogy ne legyen zavaró, hogy ez a Waaler és korrupció-vonal több kötetet is érint a könyvek közül.

Aztán, ami gyorsan feltűnt, hogy a zenére is lehet fülelni. Erős, hangulatos zenei háttere van a sorozatban. Nem is lepett meg, hogy a komponisták között ott van Nick Cave. Sorozatnál, pláne egy krimi esetében ritkán jegyzem meg, hogy mennyire jó zene ment mögötte, hogy illett a sorozathoz. De a Hole rendelkezik ezzel az erősséggel is. Nem csak daráltam, szívesen néztem, de ezt hallgatni is jó volt.

A casting Netflix-szint, annak jellemzőivel. Kiegészítve azzal, hogy számomra szimpatikus volt, hogy nem amerikai Hole-t csináltak. Sok az autentikus színész és igazából az ugrik ki, aki nem norvég - skandináv területen dolgozik. Főleg Kinnaman feltűnő így, övé az egyik főszerep. (Waaler volt.) A másik Stormare egy kisebb szerepben. Viszont, most megtudtam, hogy mindketten svéd gyökerekkel rendelkeznek, így azért ők sem annyira szembántóak a skandináv stábban.

Kinnaman nálam soha nem volt egy nagy színész. Az szokott a neve hallatán beugrani, ahogy az Öngyilkos osztagban szerencsétlenkedik. Waaler viszont jól állt neki - lehet, nem hősöket kellene játszania, hanem a rosszfiúkat. Az a hideg, gyilkos tekintet, az hitelesebb tőle.

Igaz, főleg Santelmann kellene, hogy kiemelődjön, mint az új Hole. Egészen más felfogás, mint amit Fassbender játszott a filmben. A mostani Hole jobban hozza a kötéljátékot - nagyon szét tud esni, de vannak olyan ügyek, amikor összeszedi magát és zseniális. Hole két arca, itt megkaptam. Meg is lepődtem, amikor rákerestem a színészre és rájöttem, hogy évadokig láttam a The Last Kingdomban, de össze nem kapcsoltam volna a nyomozót a viking harcossal. Mindegy is. Szerintem jó Hole lett - talán csak a sárm nem jött át. Hole még akkor is jó pasi, ha olyan gondjai vannak, amilyenek. Itt annyira nem lehetett érteni, mit esznek rajta többen is. Igaz, azt jobban is értékeltem, hogy azt meg tudták mutatni, miért remek rendőr.

Talán az is tetszett a sorozatban legjobban - ahogy az agyműködését leképezték. Ahogy meg tudták mutatni, hogy ő miből mire és hogyan jön rá. Az a fejbeni munka, ami őt kiemeli a megfigyelőképességén túl, itt tényleg pazar. Vizualizálva, nem túlmagyarázva, de átadva.

Döbbenet, de a sorozatban még a Hole - Waaler játszma is tetszett. A sorozatgyilkos üldözése, a korrupciós eset, minden nagyon szépen összeállt. A nyomozás, a megérzések, az ügyek felépítése. Jó krimi, rövidítek.

A gyenge pont az, ami a könyvekben is. Rakel. 10 kötetet olvastam már el, és nekem semmi nem tudja megmagyarázni, miért pont ő kell Harrynek. A sorozat folyamán simán volt 3 olyan nő, aki szerintem jobb lenne mellette. De Hole számára a nő Rakel. Már itt is. Jó, Tjelta szerethetőbb itt, mint a karakter a könyvben, de így is ez a problémám. Egész egyszerűen nem bírom, kétszínűnek látom azt a nőt. (Igen, én vagyok az, aki örült, amikor a címbeli Kés abban a kötetben Rakel életét vette el.)

Elkalandoztam. A lényeg, hogy a sorozat jó lett. Most már csak drukkolok, hogy folytassák a sorozatot. Nagyon sok regény van még, amit filmesíthetnének.

Az isteni Sarah Bernhardt

Az egyik leghíresebb színésznő, valaha. Még ma is legendás, pedig ő még az előtt élt, hogy igazán megörökíthették volna, milyen volt. Van egy felvétel róla, ebben a filmben is említik. Vannak fotók. De az, hogy milyen volt a színpadon, hogyan játszott, az nem maradt ránk.

Viszont, az életét ismerjük. Formabontó volt az is. Ő egy olyan nő volt, aki férfiakat játszhatott, mert meggyőződése volt, hogy az összes nagy szerepet férfiaknak írták. Ha ő Hamlet akart lenni, akkor azt játszotta. Támogatta darabok 000az_isteni_sarah.jpgmegszületését, ebből a filmből pl. megtudtam, mekkora szerepe volt abban, hogy a Cyrano meg lett írva. Tömegek rajongtak érte, hírességek és nagy szerzők. Az életét pedig ugyanazzal a tűzzel élte - szeretők, lányanyaság, botrányok. De mindez ő volt. Szabad.

Ugyan van egy keret is, de nekem fontosabb volt a filmből az, hogy mitől volt Sarah Bernhardt jelenség. Mi volt az, amiért annyi embert meg tudott mozgatni. Mert az nagyon lejön belőle, hogy semmilyen formában nem tartotta be a szabályokat. És neki elnézték, noha ugyanezért más ment volna a pokolba vagy kitaszították volna. De a tehetség, amilyen szenvedéllyel játszott, szeretett, azért szerették.

Még ezzel együtt is, azért ma sem semmi, amit szerelmi téren összehoztak a történetben és gyanítom, hogy az életben sem lehetett nagyon másként. A szabad szerelem híve volt és a gyönyör számított, nem az, aki adja. Lehetett férfi vagy nő, nem az volt a lényeg. A húséget is egészen másképpen értelmezte. A szerelmet is.

Az az, ami ma is azért erős. Hogy miképpen élt, szeretett sokakat, miközben egy színésztársa volt, akit a szerelmének mondott és milyen formában voltak együtt. Az a keret. Hogyan szerettek, vesztek össze és idővel békültek ki. Mással házasodtak, viszonyaik voltak, mástól voltak a fiaik. Akkor mégis, hogy került ebbe a kapcsolatba bele a féltékenység és ármány? Nos, az is kiderül.

Aztán a keret is fokozza a zavart. Mert mi a keret? Az idős, a lábát vesztett színésznő Lucient és a fiát igyekszik békíteni azzal, hogy ellmeséli a maga szerelmi történetét Luciennel. És miért veszett össze apa és fia? Az idősebb nem bírta megemészteni, hogy a fia elszerette és feleségül vette Charlotte-ot. Én kb. a srácot tudtam sajnálni, aki elvette az apja egykori menyasszonyát, későbbi szeretőjét és erről még csak nem is tudott. (A végén kiírták, hogy később kibékültek, de csak az után, hogy Charlotte és Sasha elváltak.) Vagyis, maradhatunk annyiban, hogy ebben a filmben a botrányos az alap és ettől azok a sztorik, amik szappanoperában is cifrák lennének, itt gyakoriak.

A keret, ahogy összeáll a történet több síkból, a kosztümök és amit Kiberlain átad a színésznő vibrálásából, az adhatja el a filmet. Mert különben nem az a film, amit jól esik nézni. Össze kell rakni. Nagyon nem jóféle szerelmi t9rténet. Nem is szórakoztató, inkább csak érdekes tud lenni.

De az látszik, hogy igyekeztek életre kelteni a korszakot és a ruhák, jelmezek, helyszínek miatt is nézhető a film. A színészek annyira nem voltak szimpatikusak, de ezt szimplán betudom annak, hogy olyan kacifántos szerelmi sokszögekben léteztek, amelyeket én nem bírok.

De a lényeg nekem akkor is az maradt belőle, hogy Sarah Bernhardt nem mindennapi nő volt. Nagyon meghaladta a korát és már az is egy csoda, ahogy abban a korban, ilyen élettel és elvekkel ő akkora sztár volt. A fehér holló, és a tehetsége miatt lehetett az.

süti beállítások módosítása