Akkor, szokás szerint: Pepe (s02e05). Egy cselekményszál köré húztak fel egy drámát. Vagyis, az étterembe betörnek, a szereplők túszul esnek, és közben a Gábor – Fanni közti helyzet éleződik. Rágják ugyanazt a csontot, amit múltkor is. De ezt már ragoztam eleget. Hogy nem bírom a cukrászt és néma rajongását, hogy szerintem nincs kémia a Gábor – Fanni duó között.

Jobb volt a szerencsétlen rabló története, helyenként még mosolygós jelenetet is sikerült összerakni. Ahogy a rendőrök veszekedtek, mondjuk azon, ki vezet.

Annyira szeretném szeretni ezt a sorozatot, Simon Kornélt és többeket is bírok a stábban, de valahogy mindig inkább azt érzem ki belőle, ami nem működik. Éttermes sorozat, amiben alig főznek…

Még mindig nem jutottam döntésre a White House Plumbers (s01e03) kapcsán. Egyszerre irritál is, meg érdekel is, hova fognak innen kilyukadni.

A héten egy lehallgatást akartak összehozni, de a nagy nehezen bejuttatott mikrofonok közül egyetlen működött, amin egy titkárnő pletykált, vagyis nulla értéke volt. Így betöréssorozatba kezdtek, és a fejem fogtam, milyen szerencsétlenek. Valamit mindig elrontottak – egyszer még felszerelés nélkül is betörtek, aztán csodálkoztak, hogy a semmivel nem lehet a zárt ajtót kinyitni.

Olyan abszurd az egész, amit művelnek. Nem tudom, sírni vagy nevetni kellene rajta. Így érzek a szereplőkkel kapcsolatosan is.

A heti mélypont különben a bezárás volt a tárgyalóteremben és a kaland az alkoholos üveggel. Amiből érthetően utána már senkinek nem kellene inni…

A végére értem a 9-1-1 (s05e16-18) ötödik évadának, vagyis, lassan haladok vele.

A végéről a fő benyomásom az volt, hogy egy átívelő, kevésbé látványos szálat zártak. A segélyközpontban tűz volt, és Hen felfigyelt arra, hogy az egyik, számára a kezdetektől ellenszenves mentőssel valami nagyon nem stimmel. Aztán ebből jönnek majd mindenféle traumák, szakítások és megerősítések. Röviden: látvány helyett lelkizés. A tűz azért nem volt gyenge a 16. részben, és voltak érzelmi csúcspontok is, de aztán jöttek az érzelmek és következmények.

Jó a stáb, családi a hangulat és szerethető ez a csapat. Csak éppen, ezt a családi és magánéleti szappan vonalat már sokallom. Ezért szenvedek már a Chicago Fire-rel is. Ebben a sorozatban még több a mentés, döbbenetes eset és néznivaló – csak éppen pont nem az évadzárásban.

Zárás után egy kezdés is: Unicorn Warriors Eternal (s01e01-03) nyitány.

Hogy kerül egy steampunk Angliába egy elf, egy buddhista harcos szerzetes, meg egy árnyharcos leányzó? Merlinnel kiegészülve és egy modern robottal ők az Unikornis harcosai. És a kérdésre ad választ a sorozat kezdete.

Bemutatja a mitológiát, egy kicsit a szereplőkről és eljuttat ebbe a különös, más Londonba, ahol összekuszálódnak a dolgok. A harcosok nem pont azok, akiknek lenniük kellene, és ezzel a gonosz komoly esélyt kap ellenük. Vagyis, fantasy, humor és akció keveredhet némi érzelemmel. Eddig legalábbis ezt láttam benne.

A történet jópofa és eddig a humora is passzol. Sok minden látszólag nem illik bele, de a készítők mégis össze tudták csiszolni a részeket. A gonosz tervét, a nem megfelelő testbe érkező harcosokat, ahogy még magukat is keresik, miközben már fel kell venniük a harcot az ősellenséggel is. Közben meg ott van köröttük a steampunk London, olyan vicces jelenetekkel, mint a rendőrök, akik minden mutatványost és bűvészt lefognak őket kutatva, miközben tagadják a mágia létét.

Felnőtt mese és mindkét jelzőnek van jogosultsága. Mese, fantasy elemekkel, de komolyabb kérdéseket felvetve, mint egy gyerekmese. Erőszakosabb, de azért nem vérfolyam.

Még igen az elején vagyunk. Eddig nem rossz, majd kiderül, merre tudnak haladni az ébredéstől.

Értékeljem a szándékot, vagy csak simán olcsónak és hatásvadásznak lássam a filmet? Így utólag többet bele tudok látni, mint amikor néztem is. Akkor szenvedtem vele.

Pedig nem akar rosszat – a szülői szerepről mesél, és a gyerekek elengedéséről, ahogy felnőnek. Kicsit lopva a Disney Agymanók ötletét, de nem annyira, hogy nagyon feltűnő legyen. Mondjuk, élőszereplősen nem is lehetett olyanokat megmutatni, mint amiket a Pixar animált. Egy kislány mesevilágának alakulása közben látjuk, hogy változnak a kapcsolatai. Miközben a kisgyereknek még az apja a hőse, a kamaszodó felfedezi a másik nemet, és az apa szerepe egyre csökken. Ez mesében úgy néz ki, hogy a hercegnőt már nem az apja vonásait viselő herceg menti meg, hanem az aktuális ideál van a főszerepben. De a jó ötletek ott vannak körötte, és visszaköszönnek az Agymanók. Ahogy a mesevilág elfeledett részei felé haladnak, és látjuk, hogy a kisgyerekek meséi mennyivel egyszerűbbek, a figurák milyen drabálisak. Ahogy a régiek elhalványodnak, elfelejtődnek. Az anya alakja is így halványodott el, amiben még kicsit a gyászfeldolgozás is megvolt.

Csak az egésznek a hangulata, a történet mesei fele gagyi. Maga a mesevilág – mű, erőltetett és giccses. Ilyenek a ruháik is – az apa – herceg még az Aladdin külcsínét idézi, az örök ellenfele is egy arab kufárra hajaz. A díszletek, házak és a tárgyaik is mind ócskák. Egész egyszerűen nem nézett ki jól.

És hiába van meg a párhuzam, hogy a valóságban és a mesében is elfogadja az apa/a herceg, hogy a lányának már nem ő hőse, ez a mesei réteg lehúzza. Ami nem lenne a történetben giccses, ezzel a tálalással azzá vált.

Gondban voltam a szomszéd, Clotilde kapcsán is. Nincs értelme, miért volt annyira rákattanva a főszereplőre. Egy helyes, életvidám és fiatal nő volt, annyival több mindent tudott volna kezdeni, mint türelmesen várjon, amíg a szomszéd apukának leesik, hogy itt van ő, és szinte sóvárog érte, hogy legyen valami közös programjuk. De miért? Annyit tudhatott csak róla, hogy jó apa. Ahogy elnéztem, a jövőjükben közös gyerek volt, így ezzel nem sokra ment. De értem, ez is része volt a történet azon részének, hogy az apa elengedje a lányát. Addig Sofia kitöltött mindent, ahogy őt elengedi, új embereket – konkrétan Clotilde-ot is – be tudta engedni az életébe. Nem véletlenül volt a mesevilágban Clotilde az ajtós lány, és derült ki, mi mindenre nem jó egy ajtó.

A történet tehát lehetne tartalmas és aranyos, de a kisgyerekeknek való mesevilág és olcsó poénok nagyon lehúzzák. A látvány sem tetszett, ott is az olcsó és a mű, gagyi szavak, amelyeket ismételgetni tudok. Maradt a szereposztás.

Omar Sy már nagy rutinnal játssza ezt a szereplőtípust. Csúnyán mondva neki egyszerű szerep kell, mert tisztán jót vagy rosszat tud, csak többet ne kelljen megmutatnia. Itt ennyi volt a feladat, meg is oldotta, ha Aladdinnak nem is őt válogatnám be egy darabba. Berenice Bejo tündéri, és nagyon szerethető. Túlzottan is, nem véletlenül nem értem, hogy Clotilde számára miért ez az özvegy férfi volt az egyetlen opció. Túl jó volt ő ide. Ők ketten elég ismertek is, hogy eladják velük a filmet. Más nekem nem volt ismerős, de a mesevilágban annyi szereplő tűnt fel, hogy elképzelhetőnek tartom, hogy onnan lehetett volna még ismerőst találni. De nem is kerestem.

Talán az lesz a végszó, hogy túl van tolva. Az a báj, amit sok francia filmben megvan, amiért megszerettem a filmjeiket, itt rossz arányban fordul elő. Annyival túlmennek rajta, hogy az már zavaró és túl édes, túl giccses – nem esik jól.

Mivel új sorozatokat keresek heti nézősbe, és nem rég kezdődött el ennek a sorozatnak a 2. évada, gondoltam, gyorsan behozom magam és meglátjuk, fogom-e folytatni.

Most pedig az a bajom, hogy ez nem az a sorozat, amit jó hetente nézni. Tele van rejtéllyel, nyitott kérdéssel és annyira válaszokat akartam kapni, hogy ha elképzelem, hogy ezt az évadot is hetiben néztem volna… Nem szívesen vártam volna mindig 1-1 hetet a válaszokra. Amelyekből megjegyzem, kevés van, pedig már 10 részen – az első évadon túl vagyok. Hallottam ezt az új Lostnak is emlegetni. Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy abból 1 évadot se néztem végig. A From izgalmasabb, véresebb és elég nagy a rejtély a helyszínről ebben is, ebben egyeznek. (Tabitha fel is vetette, hogy ez nem-e a purgatórium, mi van, ha meghaltak az autóbalesetben? El is vetették, nesze neked, Lost.)

Jó a történet, már a nyitány nagyon hangulatos. Egy család – szülők és két gyerek – csöppennek bele egy lepusztult kisváros ijesztő mindennapjaiba. Mert aki ide kerül, nem mehet el. Nincs kiút, mindig visszaérnek a kisvárosba. Este meg szörnyek jönnek, akik megölik és eszik, aki a kezeik közé kerül. Az is egy jó kérdés, ezek a lények mik. Ahogy az első gyilkosságot láttuk, vámpírra szavaztam volna. De nem azok, és minél több szabályt tudunk meg a szereplőkkel, annál zavarba ejtőbbek. Ötleteltem már, de mindent elvetek. Nem szellemek. Nem egy őrült szekta, valami természetfeletti van bennük. Ez is egyike a rejtélyeknek.

Látjuk, ahogy a most jöttek próbálnak nyomozni. Honnan jön az áram? Lehetne-e rádiózni kifelé? A seriffnek is lesz egy terve – mi van az erdő mélyén? Többen próbálnak válaszokat találni, és vannak itt okos emberek. Lehet drukkolni a terveiknek, miközben a szörnyek egyre ravaszabbak és egyre többet elvesznek. Nincs biztonságban senki, már lepett meg, ki is a meggyilkoltak közé került. Így van nyomozós hangulat, van horror és mellette jutnak a személyes történetek is. Szülő és gyerek kapcsolatok, házaspár közti viszony, megélt és csak plátói szerelmek. Egy-egy részben csöpögtetnek el egy-egy dolgot a múltjukból, így hozva közelebb egy-egy szereplőt.

Úgy sikerült látványosnak lennie, hogy igazából nem is tudok látványelemet mondani benne. A szörnyek teljesen emberiek, a legelső snitten látszott csak, hogy azért van egy más arcuk is. Csak az őrült mosolyuk, ami megkülönbözteti őket mindenki mástól. Joker mosoly a javából. A kisvárosban pár ház van, és jól le van pusztulva minden. Lehet, inkább azt kellene írnom, hogy az atmoszférát találták el nagyon.

Sok a szimpatikus szereplő benne. Minél többet tudunk róluk, a veszteségeikről, annál közelebb kerülnek. Mert ők, akik még itt vannak, a harcosok. Rémes helyzetben vannak, remény egyre kevesebb és tényleg csak kérdés jön kérdésre, de kitartanak és küzdenek. Van egy-egy vezéregyéniség, aki összefogja őket – de ők a kiemelt szereplők, és könnyű is olyan alakokkal együtt érezni, akik ennyit tesznek, akik a bátrak és az okosak.

A casting nem sztárparádé, de nem is kellett. Inkább jól bevált mellékszereplők kaptak nagyobb esélyt ebben a sorozatban, és eddig szépen éltek is vele. Van itt Lost-színész, de a Tudorokból és a Once upon a time szereplői közül is léptek előre kis mellékszereplőből kiemelt, állandó szereplővé ebben a sorozatban.

Tudom, hogy sok múlik majd azon, mennyire tetszenek a válaszok és hova fut ki a történet. Most még nagyon élvezem: tempós, ötletes, horroros, rejtélyes és a kedvenc szereplőim (Jade és Jim, de Ellis és Fatima is a szívemhez nőttek) még élnek. Ha nem jön be a megoldás, az biztos lerontja, de mielőtt a vége miatt előre keseregnék, inkább élvezzük az oda vezető utat!

Nagyon röviden: keresztbe álltak tőle a szemeim. Bajom volt a történettel, akciófilmnek se nagyon tudtam nézni. Mi akart ez lenni?

Már az alapkoncepcióval gondom van. Olyan filmet már láttam, amelyben feltalálták az időutazást, aztán volt, aki a dinoszauruszoknál kötött ki. Vannak vele fenntartásaim, de ok. Most viszont azt kellene befogadni, hogy az emberre teljesen hasonlító, csak fejlettebb kultúra létezett 65 milliárd éve, és a szereplők éppen akkor zuhantak a Földre, amikor a dinók végzete már csak egy pillanatnyira volt a meteor miatt. Ami az űrhajó lezuhanását is okozta, teszem hozzá. Ok, de akkor nem kellett volna jobban elkülöníteni ezt a fajt? Annyira emberiek a szereplők, hogy egy ponton már azon agyaltam, a végére kiderül, hogy úgy került ember a Földre, hogy valamelyik hibernáló kabinban éltek még páran, aztán mire a főszereplők elmennek, vagy majd jóval később, nyílik a kabin és hoppá – ember lép a bolygóra! Csak neki már nem lesz eszköze felszólni, hogy kellene a kimentés.

Aztán, a film története már szinte a butaságig egyszerű. A két túlélő menetel a mentőkabin felé, amivel el tudják hagyni a bolygót. A dinók meg persze szívesen megennék őket, ha már összefutottak. Sima szörny elől menekülős film, annyi kitétellel, hogy a szörnyek dinók.

Megvannak azok a gagyi elemek is, amelyeken még vihogni is fáradt vagyok. Vagyis, azt még lenyelem, hogy a T-Rex bosszút fogad, és az emberek nyomába veti magát. Noha annyira kicsik hozzá képest, hogy fogpiszkálóknak se lennének elegen, nemhogy vacsorának. De itt simán van olyan, hogy Mills, aki elég rondán meg is sérült pont a lábán, lefutja a T-Rexet. Már azt is nehezen vette be a gyomrom, hogy olyan szuper fegyvere volt, hogy mindent le tudott szedni vele, de lefutni a T-Rexet? Mégis, mennyivel tesz meg nagyobb távot egy dinó egyetlen lépéssel? Kb. úgy kellett volna kinéznie, hogy Mills rohan, mint egy eszelős, a T-Rex meg lép egyet vagy kettőt, és Mills kilapul. Ok, akkor miről szólna a film, igaz? Tudom, és mégis ez nagyon húzza az agyam. Lefutotta…

Egy ponton unalmasnak is találtam, hogy annyi az egész film, hogy különféle dinók elől menekülnek. Ha az egyiket átverik, lelövik, elrejtőznek előle, szinte azonnal jön a következő. Különben a legismertebb fajokat használják, mint a Jurassic Park állatai. Talán csak az a hosszú farkú a kivétel, amely egyszer megragadta Koát. Azt a fajt nem ismertem meg, kicsit talán raptorra hajaz, de más a testfelépítése és ahogy a farkát használja…

Ok, egy ponton próbálkoztak mással. Mills azért vállalta ezt a hosszú, jó 2 évig tartó utat pilótaként, hogy a lánya orvosi kezelésére pénzt keressen. Menet közben tudjuk meg, mi történt a gyerekével, illetve ez magyarázza azt is, miért vigyáz annyira Koára. Ha a lány nincs, ő simán fejbe lövi magát, és nem kér kimentést. Mondjuk, ebben a környezetben banálisnak is hatott, ahogy az egyik fél elvesztette a gyerekét, a másik a szüleit, és ketten együtt összefognak a túlélésért. Azt meg hagyjuk is, hogy még csak nem is egy nyelvet beszéltek.

Bevallom, én egy ponton el is aludtam rajta. Ebből lehet sejteni, mennyire találtam izgalmasnak. Pedig külcsínre nem rossz, a dinók remekül néznek ki. Látszik a beletett pénz, és hogy már volt pár Jurassic World film, amiben lehetett csiszolni ezen állatok ábrázolását. Az a kicsi, amelyiket a sárból kihúzzák, nagyon cukira sikerült. Mondjuk, jól meg is mutatták vele, hogy mire megy a helyességével ebben a környezetben – dinó dinónak farkasa.

Eladhatná a főszereplő is – Adam Driver kapta Mills szerepét. A gyerekéért küzdő és gyászoló apát profin hozza, akcióhősnek, aki neki ugrik a T-Rexnek, már nehezebben fogadtam el. A kislány Ariana Greenblatt, a másik meg Chloe Coleman. Mindketten nagyon foglalkoztatott gyerekszínészek – ha újabban valamelyik filmbe félvér kislány kell, szinte mindig Coleman-t láttam feltűnni. Itt Greenblatt kapta a nagyobb szerepet, és talán a hálásabbat is: mivel ő az, akinek a nyelvét nem érti a néző sem, neki jutottak a nagyobb gesztusok és a testnyelv. Coleman kp. annyi teret kapott, hogy kedves és cuki legyen, hogy értsük, az apja miért küzdött érte annyira.

Félelmetes, értelmes – ilyesmi nagyon nem lett, bárminek is reklámozták. Ez látványmozi, amit a dinók adnak el, de a történet nem éri meg azt a kb. másfél órát, ameddig tartott a film.

Mindig megfogadom, hogy rövidebb leszek a sorozatrészekkel, aztán sose jön össze. Akkor, újabb kísérlet.

Az All American (s05e18-19) tipikus részeket hozott, most is.

Olyan szálakat ragoznak tovább, amelyek már kezdenek unalmasak is lenni: megint előszedték JJ ügyét, akivel nagyon lelkizni akartak. A másik meg Spencer szerelmi élete, és megint ment a játszma. Mit érez igazán Liv iránt és viszont? Röviden – folytatódik tovább a libikóka. Még mindig sokkal szívesebben nézem a Jordan – Layla párost, akik jelenleg a sorozat fix párja és aranyosak is együtt.

Megint meg lehet nézni, ki hogyan öltözködik. Ezt is sokat ismétlem, de ez már eye candy sorozat és gazdagokat mutat, elég csak a ruháikra ránézni.

Emlékezetes jelenet… igazából kiemelkedő nem volt. Mindenki pont azt hozza, amit eddig is és tipikus jeleneteket is adnak nekik.

A Young Sheldon (s06e18-19) egyik részében Georgie és a lánykérés volt megint a téma, a másikban Sheldon ijedt meg attól, hogy lemarad a diplomaszerzési versenyben és új mentort keresett magának. A másodikban legalább volt mosolygós rész is, a házasodó téma nagyon hidegen hagy.

Már kezdik témává emelni, hogy a kamaszok is megállíthatatlanul nőnek. Ideje volt – az egész évad alatt azt írtam, hogy már nem tűnik gyereknek egyik iker sem. Jó lesz, ha a sorozatban is lépnek valamit az ügyben.

Vagyis, humor most se nagyon volt, és lényegében a cselekmény se haladt. Emlékezetes jelenet max annyi, amikor megállapították, hogy a Star Trekben izgalmasabb űrlényeket keresni.

A mi kis falunk (s07e17) most a másik szálra koncentrált: Anikó megkezdte a beilleszkedését a polgármesteri hivatalban. Mellette szervezni kellett egy szoboravatási ünnepélyt, és Janó igyekezett visszaszerezni a véletlenül püspökségre beküldött fotókat.

A szoboravatós részben voltak vicces ötletek, ha egy része erőltetett is. Ahogy eltérítették az asszonykórust és a sofőrt lecserélték, túlzás. Azon viszont jót vigyorogtam, ahogy az öreglányok befogták Lacit és rajta vigyorgott aztán mindenki.

A recept ugyanaz – sok szereplő, több történetből áll össze az epizód és alsóbb humor.

A Chicago Fire (s11e19) pár mondattal lerendezem: teljesen a szokott recept. Nem látványos mentés, magánéleti szappan. Most Gallo a középpontban, aki a nagynénjével rendezi a kapcsolatát. Humornak Sylvie szerencsétlen bűvészkedését szánták, de nem volt vicce.

A 9-1-1 (s05e13-15) a túlságosan magánéletes rész után visszatalált magához. Főleg a Chicago Fire mellé téve látványos, hogy ebben még próbálkoznak látványosabb, érdekesebb esetekkel is, miközben ebben is megy a magánéleti szappan. Hiszen Maddie még mindig igyekszik visszatalálni a családjához, és van terápia, van elgondolkozás a jövőről és hasonlók.

De, ami emlékezetes benne és ami eladja, azok a mentések. A pasi, akit beszőttek a pókok. A nő, akibe beleállt a stop tábla és még lehetne sorolni. Nem is annyira a mentés maga, hanem ezek az agyament esetek, ezekért nézem. Most volt is belőlük.

A Silo (s01e03) hozta a szokott szintet. Növeli a rejtélyt, Juliette el is szánja magát a nyomozásra. Mellette a polgármester körbesétált, így magát a silót is jobban megismertük. Roppant látványos, ahogy az egyes szintek hatalmas tereket befognak, és mi zajlik rajtuk.

Emlékezetes rész a generátor javítása volt. Azt nagyon elkapták, ahogy a szerelők stresszben és nagyon sietve dolgoznak, miközben mindenki retteg, hogy többé nem lesz áram.

Ebben most úgy tűnik, összeállnak a dolgok. Jó a történet – úgy is, hogy a regényből tudom, mi lesz -, jó a stáb és kellően látványos is.

Mivel új sorozatokat is keresek, kipróbáltam a White House Plumbers (s01e01-02) első részeit is. És nem tudom. Az első után azt mondtam, ebből többet nem akarok látni. Aztán megnéztem a másodikat, és elbizonytalanodtam. Nem tetszik azzal sem, de elgondolkodtam, milyennek kellene látnom. Paródiának tűnik, de lehet, inkább szatíra. Nehéz elhinni, hogy az élet ilyen helyzeteket produkál. Túl sűrűn abszurd ez a sorozat: amikor az FBI ügynök bekapcsolja Hitler beszédét vacsora mellé zenének, vagy amikor megjelennek a hazafinak mondott segítők, akik kubaiak és még angolul sem tudnak rendesen.

Viszont, brutálisan erős a szereposztás. Kis mellékszerepben is találni mozisztárt. A főszerepeket Woody Harrelson és Justin Theroux játsszák, mindketten nagyot mennek. Mindkét színészt bírom, és itt annyira ellenszenvesek a figuráik, hogy az agyamra mennek. Judy Greert meg se ismertem, Lena Headey karakterét még próbálom besorolni. Domhnall Gleeson meg olyan főnököt játszik, akitől az ég mentsen meg – nem ad parancsot, nem ad semmit, de elvárja, hogy legyen meg a dolog. Mossa kezeit.

Egy részt még megnézek, aztán eldöntöm. Legalább érteni akarom, mégis, mi ebben a sorozatban a pláne. Ők azok, akik miatt megbukott Nixon? Kretének, kinézném belőlük.

Ok, Jaimie Alexander nem szimpatikus nekem. Rühelltem a sorozatában is, azon kevés széria között van, amit nagyon könnyen kaszáltam még az első évad végét sem várva meg. Nem bírtam a Marvel univerzumban, nem mintha sok szerepe lett volna benne. De sajnos, ebben a filmben nem ő a legnagyobb probléma.

Az alaptörténet nem lenne rossz: a váláson gondolkodó pár megáll a benzinkúton, a nő eltűnik. A rendőrség gyanakszik, a férj nem bír nyugton maradni. Mi történt? Ezzel lehetne dolgozni. Csak éppen olyan irányba viszik el, ami több szinten fájdalmas. A férj nem volt katona, nem nyomozó, sőt, kifejezetten nyugodt és megértő embernek van leírva. Ingatlanos, mellesleg. Ehhez képest átmegy szupernyomozóba és akcióhősbe. Miközben a rendőrség nem jut egyről a kettőre, ő mindent kiderít és egymaga leszámol egy drogos bandával is. Mégis, hogyan? Ok, a szerelem szárnyakat ad, de megtanít lőni és verekedni is?

Ostoba az indok is, amiért és ahogyan a nőt elrabolják. Annyira buta bűnözők vannak ebben a filmben, hogy érthetetlen, miért nem buktak le eddig. Mondjuk, valamit tenni kellett bele, hogy legalább távolról hihető legyen, hogy Will így megmentheti a nejét. Azért nem egy komoly emberrabló bandával kellett szembenéznie, hanem a kerti sufniban drogot előállító bandával. Így sem tetszett, de lehetett volna a rosszaságát még fokozni.

Amit különben a feleség személye nagyon igyekezett elérni. Nem lett szimpatikus, és még betegnek is van beállítva. Jó dolgában azt sem tudja, mit csináljon. Nincs megnevezve, de eléggé rá van utalva, hogy valami pszichés betegsége van. Olyan depresszió féle, mert amikor elkapja, akkor nem tetszik neki semmi, tönkreteszi a kapcsolatait és keres valamit, de maga sem tudja mit. Nehezen is döntöm el, hogy valami baja van, vagy csak unatkozott. Hihetetlen is, hogy a férje mindent elnéz neki. A nő csalta meg, néz keresztül rajta, és még a férfi könyörög, hogy adjanak a házasságuknak még egy esélyt. Siralmas. Amíg úgy tűnt, hogy megölték és elásták a sufni mögé, még jobban is tetszett a vége, minthogy ez legyen a házasság megmentője. Mert, ha legközelebb unatkozni kezd, majd eszébe jut, hogy lehetne rosszabb arra várva, hogy a drogárusok agyonlőjék a kerti sufniban?

Alexander szerintem különben nem egy jó színésznő, de itt meg sem erőlteti magát. Mondjuk, ilyen nyúlfarknyi szerepben nagyon nem is tudott volna mit játszani. Gerald Butler meg hozza azt az akcióhőst, amit már sok filmben eljátszott. Csak éppen, amíg az elnök testőréről hajlandó vagyok elhinni, hogy simán lelövi a bűnözőket, azért egy ingatlanostól nagyon fura a mesterlövész szinten való lövöldözés és osonás.

Olyan akciófilmnek, amihez kikapcsolom az agyam és csak nézem, nem elég látványos ez a film. De annyira hihetetlen a történet, hogy komolyan venni sem lehet. Valamelyik irányba el kellett volna vinni – reálisabb krimi vagy értelmetlen akció lehetett volna, de ez mintha a kettő között akarna lenni és az nem jó. Egyszer meg lehet nézni, ideig-óráig még szórakoztatónak is tűnik, de amint kicsit gondolkodunk rajta/vele vagy várunk valami igazán látványosat, elhasal.

Tényleg nem tudom, mi fájt benne a legjobban. Lisa szerencsétlen figurája, a bugyuta bűnügy, vagy a semmiből akcióhőssé váló főszereplő. Felejtsük is el hamar.

Röviden és tömören ez a szuperhősös sorozat, amit jelen pillanatban leginkább a tinikre szabottnak érzek és még szerethetően gagyi is.

Talán ezzel kezdem – rémesen néz ki ez a sorozat. Már a kosztümökkel gondom van. A legtöbb hős, pláne a tinik, olyan ruhákat kaptak, amit inkább egy Halloween buliban tudnék elképzelni, nem az éjszakában rémvadászatra. A főgonosz is különösen ocsmányul nézett ki, abban az értelemben, hogy igénytelen volt a kivitelezés. Annyira olcsónak és retrónak tűnik tőle a sorozat, pedig nem az. Ez PR döntés lehet, szándékosan ilyen. A legtöbb részével ki is vagyok békülve, de azért néha jobb lett volna, ha nem azon járt volna az agyam, hogy miért néz ez a sorozat így ki.

Mert maga a történet szórakoztató. A nagy ellenség legyőzve, nyugalom van. Courtney unatkozik, nem bír lenyugodni, és Stargirl uralja továbbra is az életét. Meg is bukik, és nyári iskolába kell mennie, ezzel meghiúsítva a családi nyaralást. Mivel felbukkan a Liga egy régi ellenfele, Mike magányos és része akar lenni a családi vállalkozásnak, és egy más dimenzióban egy halottnak hitt barát is feltűnik, mozgalmasra sikerül a nyár.

Építkezik a sorozat, és szépen húzza össze a szálakat. Ami több, külön esetnek tűnik, a végére minden össze lesz fűzve mindennel. Még azzal is játszanak kicsit, hogy nem minden rossz valójában gonosz is. Ilyen karakter Árnyék, aki állt már mindkét oldalon. Nem rossz ő, csak kapott egy olyan képességet, ami könnyen korrumpál és elvesztette azt, aki egyenesben tartotta. Neki azért jó a csapattal, Barbarával találkozni, mert visszakapja az iránytűjét, hogy hős lehessen és ne gonosztevő. Talán ebből látszik is, hogy ebben az évadban ő volt az egyik kedvencem. Bírom a képességét, stílusos a megjelenése – az öltönyös és titokzatos úriember, ő nem kapott gagyi jelmezt – és ő fejlődik. Azzal, hogy most segíteni jön, jót akar, elnyeri a második esélyt és élni is tudott vele.

Természetesen megy közben a sok tinis vonal. Courtney és Cameron között továbbra is megvan a vonzalom, és egy lökésnyire vannak attól, hogy barátokból többek legyenek. Csak – a fiú annak a fia, akié. Courtney többet tud, mint amit elmondhat. Vannak különben jelek, hogy a 3. évadra kénytelenek lesznek Cameront is beavatni, mert náluk a képesség családi örökség, és az évad igencsak úgy tűnt, hogy meg fog jelenni nála is. Ott van Mike figyeleméhsége, ahogy küzd az apja idejéért. Ott van Rick, aki annyival többre lenne hívatott, csak éppen a gyámja nyomorítaná, ahol csak tudja. Beth, aki igyekszik feldolgozni a szülei elhidegülését egymástól. Yolanda, akinek komoly bűntudata van egy halálos csapás miatt. És visszatér Cindy is, aki szintén egy olyan karakter, aki fejlődhet mindkét irányba – lehet szupergonosz belőle, de beilleszkedhet a másik csapathoz is.

Kellenek is az ilyen szereplők, hiszen a többség annyira fekete-fehér, hogy a színesebb egyéniségek dobnak az összképen.

Továbbra is akció és humor vegyítéséből születnek a részek. Tele vannak sok kis ötlettel, hogy mivel tegyék könnyedebbé a sorozatot. Még valami, amivel inkább a fiatalokat célozzák – van itt egy olyan szereplő, aki pl. arra használja a kapott erőt, hogy óriási hamburgert varázsoljon, meg hasonlók.

Volt olyan húzása az első évad sikerének, hogy minden szereplő jött vissza a 2. évadra is. Még azt is megoldották, hogy a börtönbe került korábbi rosszfiúk felbukkanjanak – szintén humorral operálva, mert azért szöknek meg a börtönből, hogy a lányuk meccsén drukkolhassanak. Ők is jó példái annak, hogy a nem fekete-fehér szereplők milyen könnyen váltanak oldalt a sorozatban. Korábban komoly ellenfél, most szinte vagy teljesen barát.

A DC sorozatoknak egyre inkább leáldozik, az Arrow univerzuma kifulladóban van. A Stargirl volt az egyik utolsó siker benne, ami a könnyedebb vonalon, fiatalosan még vonzott nézőket. Még egy évada lement, majd mesélek arról is.

Tény, az első rész sem tartozik a kedvenc Ryan Reynolds filmjeim közé, de azt még elnéztem. Ez a folytatás viszont – fájdalmas.

Akció komédia, és nagyon más a humora, mint amit szívesen nézek. Az első, hogy Michael Bryce karakterét leépítették. Az még lehetne vicces, hogy szabadságolja magát, nem akar fegyvert fogni és a jövőbeli énjének hagy üzeneteket. De itt eljutnak oda, hogy Bryce már csak egy vicc mindenkinek, és többen is kifejtik, hogy szerencsétlen és balek. Reynolds annak is játssza, és nem tudtam mit kezdeni ezzel. Bryce jó testőr volt, most miért lett szerencsétlen? (Közben meg mindent megcsinál – agyonlő, lever, stb. mindenkit. Miért is balek akkor?)

Sok értelme nincs a történetnek, és a Kincaid házaspár ténykedése túl sok mindennel összeegyeztethetetlen. Nincsenek következmények, robbantásoknak, gyilkosságoknak és haláloknak semmi súlya. Még Bryce is tervez olyan akciót, amiben két ügynököt tulajdonképpen csalinak használ, és senkinek szeme se rebben, hogy figyelmeztetés nélkül halálba küldik őket. Még a bérgyilkosnál rendben, antihős jellembe belefér, de itt mindenki nagyon és túlzóan ebben az irányban mozog.

Mindent a szemnek, semmit az észnek elvet követnek. Alapjáraton nincs ezzel bajom, olyasmikről különben sincs semmi fogalmam, hogy pl. egy autós üldözésben mire képes egy kocsi, és mi az, amit csak filmen lehet megcsinálni. De ez áll lövöldözésekre, meg a hasonlókra is. Ha látványos és nem túlságosan mese, én elnézem. Itt viszont kb. az van, hogy Bryce és a két Kincaid egymagában seregeket intéz el. Értitek: két tucat ember lövi őket, még csak el se találják őket, ők viszont mindenkit leszednek. Túl sok hasonló jelenet van benne, ez már sok.

A főellenség. Nem is tudom, mivel jellemezzem. Amit és amiért csinál… Terence Hill – Bud Spencer filmben is láttam értelmesebbet, pedig ott sem éppen az eszükről híresek az ellenlábasok. Mondhatnám a James Bond gonoszokat is, de azért őket ennél jobban megírták az utóbbi filmekben. De már írtam, hogy az ügy különben sem erőssége a filmnek. Az Interpol is olyan feleslegesen és csak akciójeleneteket halmozni van benne…

Fáraszt a humora. Az egész gyerek-projekt a Kincaid házaspárnál nonszensz. Hogy a végére meg örökbe fogadják Bryce-t, arra szintén nem találok szavakat. A film egy jelentős része ilyen szempontból annyira kretén, hogy az engem felhúz, nem nevettet.

Két olyan poén volt benne, amin vigyorogtam. Ahogy a végén Bryce a tengerbe veti magát a hajóról, mintha öngyilkos akarna lenni. Az megfogta a filmtől a saját hangulatom is. A másik, amikor Darius ledöbben Bryce apját meglátva. Hát igen, Ryan Reynolds apját Morgan Freeman alakítja. Utána ugyan lesz magyarázat (nevelő apja, nem biológiai), de addig legalább úgy éreztem, adnak egy pofont a most divat történelmi romantikus filmeknek és sorozatoknak. Annyira felhúz az is, hogy egy olyan korban, amikor simán rabszolgákkal kereskedtek; olyan fehér volt Anglia lakossága, hogy fajrendelettel se lett volna különb; olyan történeteket forgatnak, ami tele van multikulti lakossággal és vegyes párokkal. Esetleg a XX. század elejétől, és nem Angliában, a franciáknál! Tudom, ez más téma, de ez az egyik legjobban agyamra menő trend – kösz Bridgerton!

Kis kitérővel akkor vissza ehhez a filmhez. Jött vissza minden fontos szereplő, és kaptunk pár extrát mellékszerepekben. Azt már írtam, hogy Reynolds hozzáértő balekot játszik, míg Samuel L. Jackson és Salma Hayek a szexi, hatékony bérgyilkos párost. Ugyan elvileg a nő szélhámos, de amilyen tempóban és vehemenciával gyilkol, betársulhatna a férje mellé is. Frank Grillo az ügynök, aki beszervezi/bezsarolja őket a nyomozásába, míg Antonio Banderas a tiszteletbeli görög(!), aki terrorral harcolna a gazdasági szankciók ellen. A testőrök sorát meg Freeman és Tom Hopper erősíti. (Mert természetesen Bryce azért lett testőr, hogy felérjen sztártestőr mostohájához…) Ők sincsenek jobban megírva, Hopper pl. teljesen üres lap, ő a jelenlegi sztártestőr és ennyi.

Nem egy kedvenc film alapanyag. És az a vigaszom is megvan, hogy nem csak nekem nem tetszik. Lehúzták a kritikák is, a bevételei is gyengék. Nem is értem, miért gondolkodnak egy harmadik részen is. Minek?

Úgy tűnik, hétvégén több kedvem van sorozatot nézni, mert újfent csak egy rövidebb lista esik hét közepére. Nézzük is hamar!

Kezdem nem tudni, jól esik-e nézni nekem Pepe (s02e04) és a családja kalandjait. Néha megvillan benne valami, máskor meg fogom a fejem, hogy lehet ilyesmit kitalálni. Pláne szerelmi téren – ott annyira esetlen a sorozat, hogy az egyre inkább zavar.

Meg lehet nézni, mit ki nem hoznak a Fanni – Gábor történetből. Most még csak azt sem tudták, szakítottak-e vagy sem. Persze sokan újra össze akarták hozni őket, mások meg várták, mi lesz. Az már komolyan szánalmas, amit a cukrász művel. Vártam is, hogy a hentes majd beszól neki, de egyelőre még visszafogta magát.

A konyhai részek sem kötöttek le annyira, és valahogy magyar mentalitástól fura volt, amivel előálltak. Gábor kereste az étlapra a jellegzetes, csillagot érdemló fogást, és az lett belőle, hogy mentek az apjával receptet lopni az apácáktól. Avagy, pörkölt by Kollár. Viccesnek szánták, de a kétbalkezes receptlopás meg a futás az apácák elől valahogy nem nevettetett meg.

Amit a héten legtöbbre értékeltem, hogy kicsit másfelé is elnéztünk, és megmutatták, hogy Vince mit is csinál, és miben jó. Eddig csak lógott mellettük, most kapott egy kicsit nagyobb teret. Hálás rész volt, abban jobban benne volt a szív, mint az egyéb eseményekben.

És még mindig tartom, hogy a Gábort és Fannit játszó színészek között nulla a kémia.

Akkor, egy évadzáró. A második évad már berendelve, vagyis még nem ez a Rabbit Hole (s01e08) vége. Ha egy szót keresnék rá, az a kapkodós lenne. Ahogy eddig bonyolították, hogy Crowley milyen megfoghatatlan, most olyan egyszerűnek tűnt elkapni. Ugyan játszottak azzal, hogy valamit elhitettek a nézővel, veszélyérzetet generáltak, miközben John haladt a terve szerint, mégsem volt az igazi. Túl mű, túl gyors – kapkodós.

Azt nem is említve, hogy John és Hailey szerelme szála minimum felesleges. Eddig se tetszett, ahogy kerülgették egymást, ez a közösen folytatják dolog meg pláne nem tetszett. Amilyen fóbiás és gyanakvó John, annyira nem passzol, hogy ilyen könnyen beengedte a nőt.

Különben most is volt olyan érzetem, hogy a rosszfiúk történetét is simán nézném. Közülük nem is lett mindenki kiiktatva, úgyhogy valami még lehet is ebből.

Látvány, történetvezetés, színészek – sűrítve lenyomtak mindent ebben a részben, ami különben jellemezte a sorozatot is. Nézős, de nem annyira, hogy vissza is nézném a részeket.

Mivel sok sorozattól búcsúzunk, kezdem felmérni, mit nézzek hetente helyettük. Az első próbálkozás a Silo (s01e01-02), és ezt nézni is fogom.

Egy regény alapján készült, olvastam is, mi több, kedvet kaptam levenni a polcról is, és újra elolvasni. A sorozta ugyanis jól ötvöz krimit és posztapokaliptikus sztorit, ami megfogott. A siló ugyanis egy titokzatos, földalatti létesítmény, ami szigorú szabályok szerint működik, valamikor a jövőben. Nem lehet kimenni, csak egy kamerán keresztül látják, hogy közvetlenül előttük milyen a táj. A szabály szerint, aki akar, kimehet. Megkérik, törölje le a kijelzőt, aztán szabad a pálya. Messze senki nem jut, 3 perc az életben maradási rekord. Összeesnek, meghalnak.

A történet aztán több idősíkon bonyolódik: 2 éve a seriff felesége kiment, és a férfi máig nem érti, miért. A jelenben meghal egy informatikus, aki a kimenetele előtt még beszélt az asszonnyal. A párja, egy szerelő, Juliette állítja, hogy megölték. Majd Juliette és a seriff összedolgoznak – és a nyomozás nem csak a gyilkos után megy, hanem a válaszokért.

Mert a múlt nincs meg, semmit nem tudnak. Miért élnek a silóban? Miért nem mehetnek ki? Mi történt? Van egy nagy rejtély, és mondhatni egy összeesküvés, ami rejti a válaszokat.

Húz előre, hogy mi és miért történt. Meg az is, hogy a sorrendet összerakjuk, mert az első két részben alapvetően 3 idősíkot kever, amit még bolondítanak a szereplők visszaemlékezései. Még úgy is hangulatos és érzem a húzást, hogy én a regényekből ismerem a válaszokat.

Látványra is korrekt. Kicsit emlékeztet a Snowpiercer hátsó kocsijaira – föld alatt van, sötét van, zsúfoltság van. Viszont, vannak monumentális elemei: a hatalmas, csavaros lépcső. Az a lyuk, ahova a 2. rész végén Juliette lemászik. Hangulatos.

Költöttek a színészekre is. Sokakat felismerni, és pár nagyobb név is bekerült. Juliette Rebecca Ferguson lett, eddig jól is hozza a kemény szerelőt, aki gyászol. David Oyelowo Holston seriff – nem tud nem kibukni belőlem, hogy az ő esetében azért érzem azt is, hogy kellett egy színesbőrű főszereplő is. Ma már anélkül nincs sorozat és vegyes pár nélkül. Itt ezt vele pipálták. Tim Robbins is rendszeresen felbukkan benne. De George, az informatikus is ismerős – a Victoriában az egyik legszimpatikusabb karakter volt az övé, és itt is szimpatikus figurát kapott Ferdinand Kingsley.

Az különben érdekel is, meddig fog menni a sorozat. Csak addig, hogy Juliette is elindul, miután már rájött az igazságra? Vagy látjuk azt is, hogy mi fejlődik majd ki a tetteiből? Majd kiderül.