Vaktában nyomtam rá, először le sem esett, hogy ismerek ilyen nevű fikciós karaktert. Aztán jött a bevezető, hogy ez az a film, ami Andy kedvence volt a Toy Story első részében. Akkor leesett és nem sokon múlt, hogy ki is kapcsoljam a mesét. Én mindig jobban bírtam a seriffet, mint az űrhajóst. De végül megnéztem, és most nem tudom.

Sok elem volt benne, ami kifejezetten tetszett. Az, hogy a fénysebesség elérése közbeni kísérletek miképpen vették el Buzz idejét – hogy míg neki pár óra telik el, a hátrahagyottaknak évek. Az a snitt, ahogy az egyetlen barátja egy életet megél, megöregszik és meghal, míg Buzz egyre hajszolja a bolygóról kiragadó sebességet, azért önmagában megérte megnézni. Abban tömören benne van, hogy mi a Pixar varázs. Kb. olyan érzés volt, mint a Fel! elején a házaspár története.

A másik, Sox, a robot macska. Ő egyike a Pixar cuki állatainak, és nem egy kedvenc jelenetem az övé volt. Amikor bejelenti, hogy kitalálta, hogy oldja meg az üzemanyag gondját? Azon még vigyorogtam is. Még úgy is helyes állat volt, hogy egy jövőbeli verzióban megmutatták, milyen lenne sérülten, lerobbanáshoz közel. Amikor már jobban látszik, hogy nem élő, hanem robot.

Viszont, a történet vált, és onnantól kezdve már nem volt kényelmes nézni. Buzz a sikeres próba után egy olyan világba ér vissza, ahol egy robotokat vezérlő zsarnok uralkodik. A helyi erőkkel szövetkezve vele harcolnak és meglepetésnek van szánva, amikor kiderül, hogy ki is ő és mit akar itt. A Disney bevett módszere, hogy a főszereplőt a saját ellenpárjával harcoltatja – Strange az elveket megtagadó mágussal, Thor Odin elsőszülöttjével és még hozhatnám a Marvel példákat. Itt ezt új szintre emelték, és Buzz küzdhet – nem mondom meg, kivel.

A vége is olyan műkedélyes, ami akkor sem esett jól, ha ez egy mese. Buzz megtanulja a leckét, és élni kezd, nem hajszolni valamit, amit már senki sem akar. Mondjuk, ez nem lepett meg túlzottan: mire megtalálta a hazavezető utat és kész az eszköz, már egy itt született és nevelkedett generáció van, nekik nem jelentene semmit felszállni és elrepülni az űrbe. Nekik ez az otthon. Buzz meg talál barátokat, lesz állása és kalandjai – ahogy mondom, túl rózsaszín. Meg alkalmas lenne egy sorozat nyitányának is. A végén megalakuló csapat űrkalandjai simán futhatnának, bár remélem, hogy ez nincs tervben.

Pixar, talán mondanom se kell, hogy mennyire néz ki jól a mese. Nem csak azt oldották meg, hogy hihető legyen, hogy erről az alakról mintázták a Toy Story játékfiguráját, de itt van minden kis elem. A felszerelés, az arca, és körötte az űr. A veszélyes élővilágú bolygó és teremtményei.

Még humora is van, és nem csak a gyerekeknek viccesen. Lehet érezni, melyik poén kinek van szánva. De ezzel nincs is gond, azt mindig a Pixar javára írtam, hogy felnőtteknek és gyerekeknek is írnak, nem lebutított meséket kínálnak. Csak a mese első fele, amíg az új ellenfél nem jön, kifejezetten jól is sikerült sci-fi volt. Utána inkább kaland, az már kevésbé kötött le.

Pixar, Disney és övék a Marvel. Így talán nem meglepő az sem, hogy milyen nevek vannak az eredeti szinkronlistán. Csak kettőt emelek ki: Buzz hangja Chris Evans (vagyis, Amerika Kapitány), a főellenség meg James Brolin hangján szól. Ugyan Marvel-filmje még nincs, de egy hosszú és sikeres pályafutása több díjjal igen. Jó, még egy. Taika Waititi – aki a kedvenc Thor-filmem rendezte, és a kőlényt el is játszotta benne. (A magyar szinkront passzolom, még trailerben se hallottam, angolul néztem.)

Láttam már nem egy mesét, ami nem tudta ugyanezt. Látványra meg tényleg odatették magukat. Tényleg csak az a baj, hogy ez a stúdió túl sok nagy és szívvel teli mesét hozott már. Nálam a L’ecsó a nagy kedvenc, és mélységben ez azért messze van attól a szinttől. De szórakoztató, és itt a pont.

Már jelzőt is nehezen találok arra, hogy milyen benyomást tett rám ez a sorozat. A főszereplő ikrek olyan szinten mentek az agyamra, hogy néha nem is tudtam, hogy sokkal rosszabbat kívánjak nekik, sajnáljam őket, vagy minek is kellene történnie.

A történet fokozatosan bontja ki, mennyire beteg viszony van Leni és Gina között, és mindig kapunk valami többet, hogy mióta és miért megy így. Egyik nő pszichózisa nagyobb, mint a másiké. Hát igen, hajlok arra, hogy most ilyen szemmel nézzem. Kóros, amit bemutatnak.

Thrillernek indul – az egyik iker sikeres nagyvárosi író, a másik vidéki feleség. Amikor Leni, a jónak tarott szelíd testvér eltűnik, Gina hazautazik, hogy megkeresse. Hamar kiderül azonban, hogy sokkal több van a történetben, mint a testvérét kereső iker. Ugyanis a két lány sokáig közös identitással rendelkezett, és titkon osztoztak mindenen. Pl. Leni összejött a családi farmján dolgozó Jackkel kamaszként, és közben szerepet cseréltek Ginával, hogy ő is járhasson a fiúval. Ha Gina megpróbált valamit, hogy önálló legyen, és ne csak Leni párja, biztosan történt egy tragédia, ami ezt megtörte. Felnőttként meg évente cserélték az életüket és a férjüket. Kell is egy kis idő, hogy rájöjjünk, akit Ginának hívnak, melyik valójában. És mit tettek egymással.

Mert talán ez benne az egyik legbetegebb: direkt nem mondom meg, melyik lány, de szeretetnek és összetartozásnak nevezve úgy tönkretette a másikat, hogy nyomorult kész elmebeteg lett felnőtt korára, egész más pszichózissal, mint a testvére. De különben is – ahogy mindketten cserélgették a személyiségüket – aki képes erre, azzal valami nagyon nem stimmel.

Azt meg hagyjuk is, hogy a környezetükkel mit tett mindez. Őket nem is érdekelte, az önzés is simán felvehető a listájukra. Legyen az férj, a testvérük, a barátaik – mindenkin át bírtak gázolni. Az egyiknek volt egy személy, aki ez alól kivételt jelent, az is hozza majd a konfliktust az ikrek között, és azért kerülhet sor a kenyértörésre. Aminek a története a sorozat.

Az, ahogy folyamatosan derülne ki a mocskos titkok, ahogy folyamatosan át kell gondolni, melyik a jó és melyik a rossz iker, dinamikussá teszi a sorozatot. Érdekes, még az izgalmas jelző is illik rá. A történet kerek, jól össze van rakva, csak. Legalább egy olyan kiemelt szereplő kellett volna, akinek tud drukkolni az ember. Ok, az egyik iker betegebb és sötétebb, mint a másik, de ez nem jó – rossz felállás. A másiknak is megvannak a bűnei, amiért nem lehet felmenteni őt sem.

Nem véletlenül az volt a kedvenc részem, amikor az igazi Leni lelepleződik Jack előtt, aki megérti, hogy egész életükben, kamaszkora óta mit tett vele az ikerpár. Jól be is olvas a nejének, és legalább egy ponton megkapja Leni, amit érdemelt. Sokkal rosszabb is lehetett volna. (Az álszentséget meg hagyjuk is. Leni kiakad azon, hogy Jack a lányuktól is eltiltaná. De könyörgöm, az nem zavarta, hogy amikor Gina életét élte, 1 évig nem is látta a gyerekét?) Ezek a pillanatok estek legjobban, még nagyobb csapás is érhette volna – a másik lányt meg az élet büntette vissza, talán ő is járt rosszabbul. Ő nem elválik a szeretett férfitól, neki meghal a karjai között. Őt nem eltiltják a gyerekétől, ő elvetél. Talán ezért, őt meg is sajnáltam.

Jutalomjáték Michelle Monoghannek, noha azért a sorozat külcsíne segített neki. A két nő teljesen másképpen viselkedik, öltözködik. Így, amikor váltania kellett a két szerep között, nem csak személyt, külsőségeket is váltott. A haja befonva vagy kieresztve – visel sminket vagy sem. Farmer feleség vagy városi díva ruhatára. Talán Gina állt neki jobban, de jól megfogta azt is, hogy a csendesség milyen démoni mélységet takarhat el. Pedig én nem szívlelem a színésznőt, de ezt korrekten hozta.

A mellékszereplők között sok az ismert sorozatszínész, a lányok párjait játszó színészek is ilyenek. De annyira az ikrek uralják a történetet, hogy nekik nem sok esély jut labdába rúgni. Még Jonathan Tucker kapta a leginkább aktív szerepet köztük, bár kétségkívül gondban voltam azzal, hogy látványosan nem passzolnak a látott életkorok a történet szerintivel. Egy kivétellel. Sunjata a film szerint is idősebb az ikreknél, Gina pszichiátere volt korábban. Ez stimmel. Viszont a történetben Dylan és Jack 1-2 évvel idősebb a lányoknál, miközben Monoghan mindkét férfit játszó színésznél idősebb. Matt Bomer még úgy, ahogy passzolt, őszítettek a borostáján, de Tucker nagyon kölyökképű mellette. Tudom, de ez az egyik heppem. Közel állok hozzá, hogy elkezdjem a sorozatbéli történések alapján a korukat is számolgatni, de azt még megálltam.

Még egy évadot nem néznék meg belőle, de ez így elkopott – nem is hosszú, jegyzem meg. Hivatalosan mini sorozatként fut.

Nem nagy vigasz, de legalább megnyugtat, hogy nem csak én rühelltem ezt a filmet. Bár lehetnének rosszabbak is a kritikái, azért nem kímélték.

Amit leginkább úgy tudnék jellemezni, hogy teljesen felesleges folytatás. A története annyira értelmes volt, hogy már most nehezemre esik visszaidézni, mégis, mit láttam. Ok, azért a lényeg megvolt: Audrey és Nick magánnyomozói karrierje haldoklik, amikor maharadzsa barátjuk meghívja őket az esküvőjére. Csakhogy a férfit elrabolják, és a minden lében kanál házaspárnak kell vinniük a váltságdíjat.

De nem a történet a lényeg. Értelme sincs sok – szinte minden szereplőnek van valamennyi vaj a füle mögött, és teljesen véletlenszerű az is, ki az emberrabló és miért. Mondhatni, ha valakire ráböknek csukott szemmel, az ugyanannyira lehetett, mint bárki más.

Agyatlan, és semmi súlya a bűneseteknek. Vagy, inkább úgy fogalmazok, hogy a mellékszereplők hullanak, mint a legyek, és ez senkit nem izgat. Van olyan szereplő, akiről ezt készséggel el is hiszem, de itt a nemesség is meghal úgy, hogy senki nem foglalkozik a dologgal.

Szerencsétlen akciójeleneteket halmoztak egymásra, de azok is annyira agyatlanok, mint a főszereplők és a film története. Volt autós üldözés, mintha lett volna némi robbanás is, leégett egy ház, meg hasonlók. Szintén fennáll, hogy már nehezemre esik felidézni, mit tettek bele. Még az maradt meg legjobban, hogy Mark Strong extra kemény túszmentőként kötéllel ereszkedik le a terembe és nagyon morcnak néz ki. Hát igen, nem ő jut eszembe, ha egy akciósztárra gondolok. Ő még a jobb színészek között van, de az egész film húzza őt is a paródia felé.

Akkor miről szólt a film? Már eléggé körbejártam, ki is írhatom. Sandler és Aniston egójának tuningolására. Szembetűnően sok az olyan jelenet, ahol valaki a nyálát a csorgatja Aniston után. Olyan mellékszereplő is van, akinek az egyetlen szerepe, hogy el akarja csábítani a nőt – meg viccelődjenek azon, hány viszonya és gyereke van. Az esküvőn képesek megjátszani azt, hogy a szereplők nagyja Anistont bámulja a fehér szárit idéző ruhában. Túl van tolva és kirakom a pontot.

A másik, pedig egy jó nyaralás. Azt látni vélem, hogy a két főszereplő jól elvolt a forgatáson. Nagyon nem lep meg a dolog – kaptak jó ruhákat, jó helyszíneken forgattak. Kb. mint egy nyaralás, és ehhez meg se kellett erőltetniük magukat. Nincs egy drámai jelenet, egy nagy pillanat, csak súlytalan marhulás végig.

Igaz, a casting erős. Csak éppen nem értem, minek egy ilyen filmbe Melanie Laurent vagy Mark Strong? Bár, valaminek el kell adnia, mert a története nem fogja.

Ezzel kipanaszkodtam magam. Lehet hozzávágni egy Arany Málnát.

Folytatódnak az évadzárók, lassan gondolkodnom kell, mivel pótlom a heti nézősöket. De addig is nézzük, mi jutott az utóbbi pár napban.

Elkezdtem behozni magam a 9-1-1 (s05e12) részekkel, csak éppen ez pont nem olyan rész volt, ami jólesett. Azt képviseli, teljes mellszélességgel, ami miatt kiszerettem a sorozatból.

Vagyis, szappan. Maddie elment, terápiára jár, a párja meg keresi Bostonban, amíg önkénteskedik mellette. Lelki szemetelés, viszonylag sokat mutattak a babát. Én meg nem győztem azon töprengeni, hol maradnak a régi nagy mentések, látványos esetek.

Egyetlen volt, ami megmaradt a fejemben. A férfi fejébe álló fejsze. Jobb lett volna, ha nem lett volna ismerős máshonnan, és nem lett volna már ebben a sorozatban sokkal eredetibb ötlet testbe álló különös eszközökről, de örüljünk annak, ami van.

A mi kis falunk (s07e13) sem lepett meg semmivel. Ahogy jósoltam, az új szereplők köré kezdenek írni. Ildikó visszajött, és nem túl jó lakótárs. Zsolték magánélete kárát is látja. A másik szál egy fokkal jobb volt: Bazsó lesérült, Pali bácsi próbálta kórházba vinni. Bár inkább az idegösszeomlás szélére sikerült. Közben meg Stoki igyekezett feljavítani a havi jelentését, és kész droghálózatot vélt felfedezni a községben a polgármester nagy örömére.

Vagyis, a szokott felépítés mellett nagyon igyekeztek minél több szereplőt legalább egy jelenetben feltüntetni. Olyan is lassan a sorozat, mintha egy rész alatt kapnék hármat. De mivel a karakterek és színészek adják el, ez nem rossz taktika.

Pepe (s02e03) újabb napjával már nagyobb bajban vagyok.

Fanni igyekezett rájönni, hogy Gábor valójában mit gondol a főzőtudományáról. Ez vezetett egy kis félrevezetéshez, meg leckére a séf számára, hogy jobban ki kellene mutatnia az érzelmeit. Én meg egyre inkább úgy látom, hogy csak szenvednek ezzel a párkapcsolat ábrázolással. Még csak a 3. rész, de már nyögvenyelős, hogy mi történjen velük. A színészek között sem repkednek a szikrák, bár ezt még jobban elviselném, ha jobb történeteik lennének.

Az étteremben ellenőrt vártak, és ez hozta a rész értelmesebb felét. Behoznak egy új szereplőt, akit Gábor majd gyorsan le is szerződtet. Vincével majd csörtézhet, és azt is sejtem, hogy abban is szerepet szánnak neki, hogy a nénikéje indulhasson és sikeresen Gyula ellen a polgármester választáson.

Vagyis, ötlet még van benne, csak sokkal jobb, amikor az étterem és a többiek a téma, nem Gábor és Fanni. Ott se kémia, se ötlet.

A Rabbit Hole (s01e07) pár újabb kockát tett a helyére.

Johnról derült ki több minden, pontosan az, hogy milyen betegséggel küzd, ha ezt nevezhetem betegségnek. Sutherland így többet játszhatott, mint az akcióhőst. Ráadásként jól össze is vágták, ahogy a víziók pörögtek a fejében.

Jött egy utolsó üzenet a sírból, és le lehetett zárni azokat a szálakat, hogy mit tett a barátja és miért. Kicsit olcsó megoldás, de így lehet a fő szálra összpontosítani, és ki tudott békülni apa és fia. Vagyis, a zárás előtt összerakták a csapatdinamikát, hogy megpróbálhassanak még egyszer odacsapni Crowley terveinek.

Vagyis, rákészültek az évadzárásra, a színészeknek adva nagyobb teret, és akciót inkább a végére tartogatva.

Akkor, a két évadzáró:

Meg is lepett, hogy már itt a Schmigadoon (s02e06) vége. Ha nagyon rövid akarok lenni, akkor mindenki összeállt, hogy az évad főgonoszát legyőzzék, és ezzel elhozzák mindenkinek a happy endet. Még azok is jól jártak, akik addig a gonosz mellett álltak, de amint ő kikerült a képből, már vissza is zökkentek.

Talán kevesebb volt a dal, de a hangulat megmaradt. A városkép, a kosztümök és a környezet, minden az évadnak megfelelően. Még arról is kaptunk egy összefoglalót, hogy kinek miképpen jött össze a happy end.

Nem ez volt az évad legjobb része, és a legemlékezetesebb jelenet sem ebben volt, de meglepően gyorsan és kereken elvarrtak mindent.

A The Good Doctor (s06e22) viszont kevésbé érződött lezárásnak.

A jelenlegi legnagyobb konfliktusnak azt érzem, hogy Glassman és Shaun ki fognak-e békülni és mikor. Glassman nagyon nehezen viseli, hogy már nem lehet aktív sebész, és a módszert sem díjazta, ahogy ezt Shaun elérte. Ez nem oldódott meg, áttolták a következő évadra. Azért remény maradt, ha a végén nem is ment be a többiekhez örülni a kisbabának.

Mert természetesen azt az évadzáróra hagyták, hogy Shaun és Lea kisfia megszülessen. Még csak bonyodalmat sem írtak hozzá, ment rendben minden. Az egyetlen meglepetés, a baba neve. Én azon mosolyogtam jót, hogy két tippem volt. Shaun életében két olyan férfi/fiú volt, aki megérdemelte, hogy a gyereket utána nevezzék el. Az öccse és a nevelőapja, vagyis Glassman. Mivel éppen fasírtban vannak, az öccs nevére tippeltem erőssebben. A kisfiú pedig Steven Aaron Murphy lett – vagyis, megkapta mindkét keresztnevet, amire tippeltem volna.

Azon már inkább fintorogtam, hogy az évad elején két új szereplőt hoztak. Dannie már elment, és most elköszönt Danny is. Olyan szempontból nem is bánom, hogy nem lesz a húzavona közte és Jordan között. Egy évadra bőven sok volt, amit ebből kihoztak.

Újra összehozták Alexet és Morgant is, ez sem nagy meglepetés. Amióta Eden a nő nevelt lánya, Park mindig mellette volt, és egyértelmű volt, hogy mit érez még mindig. Ahogy Morgan sem lépett túl rajta – ő különben vissza is csinálta volna korábban a szakítást, de akkor még Park nem akarta.

Ami továbblépés és mehet más felé, hogy az igazgató lemondott. Nem lepne meg, ha Glassman kerülne a helyére, ha már nem műthet – így aktív résztvevője lehetne továbbra is a kórház életének. De majd kiderül, lesz ez még folytatva.

Vagyis, a kiemelt helyen a baba volt, a szerelmi szálakat elvarrták, és hagytak egy olyan lehetőséget, ami változtathat a status quo-n a kórházon belül.

Egy részt már láttam egy sorozatból, és kis naivan azt hittem, van egy kerekebb előző rész. Most megnéztem a nyári részt, és ez alapján is úgy tűnik, hogy van egy még korábbi rész.

De nem is fontos az időrend, mert ez olyan, mint egy Tom és Jerry vagy egy gyalogkakukk mese. Zeus és a betörők összecsapnak, és az teljesen mindegy mikor, hol – minden elem az ismerős és a lényeg ismétlődik. A férfiak szerencsétlenül ügyködnek, az ügyes kutya meg éppen a legjobb helyen van és hiúsítja meg a terveiket. Mondjuk, most legalább nem szórt el édességet, hogy azon essenek hasra.

Nagyon gyerekműsor ez is, felnőtt fejjel egyáltalán nem lehet komolyan venni. Annak csak bosszankodás a vége. A történetre is valami hasonló igaz – kiszámítható és klisés az egész. Zeus kénytelen kutyaiskolába járni, és természetesen mindenben ő a leggyengébb. Mondjuk, elég idióta is a program. Van egy gyakorlat, mondjuk, átmenni egy libikókán. A kiképző kutyája bemutatja, a többiek meg utánacsinálják egyből. Persze. Gyerekkorom óta van kutyám, volt szerencsém pár nagyon okos példányhoz is, de elsőre megtanítani a kutyát szlalomozni? A készítőknek feltételezem még egy kutyát sem kellett ülni tanítani. Csak az nagyobb munka, mint itt a komolyabb műveletek.

De ott tartottam, hogy kutyaiskola. A szomszédban betörést terveznek a visszatérő rablók. Közben meg Zeus titkos esti órákat vesz az ott dolgozó kínaitól. Abban már jobban ott van, hogy mit jelent megtanulni valamit egy kutyának. Sokszori ismétlés, jutalmazás. De különben a Karatekölyöknek a paródiája is lehetne. Mondjuk, amekkora gyerekeknek szánták, azok biztosan nem néznek olyan régi filmeket, mint A karatekölyök. Még a Smith-gyerekes új verziót sem, nemhogy az eredetit.

Lehet sejteni, ki nyeri a kutyabemutatót és ki kapja majd el a szerencsétlen betörőket is.

Közben meg olyan idióta poénok vannak, hogy a fejem tudnám verni az asztalba. Naná, hogy a legrondább betörő álcázza magát nőnek, és még udvarlója is akad. Naná, hogy ehetetlen vacakokból sütnek halas – mustáros tortát, amibe szerszámokat rejtenek – és naná, hogy bele kell ennie a bebörtönzöttnek, hogy megkaphassa a tortát.

Ezek nem viccesek, inkább bosszantóak.

De tévéfilm, látszik ez másban is. A kevés helyszín, az egyszerű felvételek, a harsánysága.

Hogy valamit jót is írjak, a kutyák még mindig szépek és aranyosak. Nem vagyok oda az olyan történetekért, amilyen ez is – amikor egy szinkronszínász alámondja, mit gondolhat az állat, vagy egymással mit beszélnek, de ettől most el tudtam tekinteni. Ha már a kutyákat is elhúznám a listáról, nem maradna semmi, amiért ezt a filmet kibírtam.

Pedig azt gondoltam, a húsvéti résznél a csibékkel csak jobb lehet. Nem tudnám megmondani, melyik fájt jobban.

Jókat olvastam erről a sorozatról, de eddig nem jött meg hozzá a kedvem. A Poker Face kellett hozzá, abban tetszett Natasha Lyonne játéka, és érdekelt, milyen lehet a másik sorozata.

A történetről nem érdemes sokat mesélni, mert rejtély van, és a szereplők részről részre kerülnek egyre közelebb a megoldáshoz. Kár lenne egyetlen fordulatot is lelőni, hiszen részről részre építkezik a sorozat. Talán csak az alapokról pár szót: Nadia a születésnapját ünnepeli. Ám a másnapot nem éri meg, még az éjjel meghal. De nem a másvilágra kerül, hanem megint a buliján találja magát. Először csak fura déjá vu gyötri, de amikor újra elhalálozik, és újra visszatér a buliba…

Többet meg nem mesélek. Rá kell jönnie, mi történik, és ki kell találnia, mihez kezdjen. Akad nem egy fordulat benne, és kifejezetten jól belőtték a zsánert is. Dramedy, de az a fajta, ami inkább komédia és pozitív üzenetet sikerül beletenni.

Tele van különc alakokkal, és kifejezetten szórakoztató, hogy milyen formában jelennek meg attól függően, hogy Nadia éppen miképpen tölti a napot. Azért a típusok jól kirajzolódnak majd: pl. Mike mindig egy szoknyavadász, csak abban van különbség, éppen kit szédít.

De, amin a legjobban szórakoztam. Nadia törvényszerűen meghal minden este, pedig nagyon igyekszik életben maradni. Néha már egészen abszurd, mi történik vele. A lépcsős epizódon szakadtam, az valami nagyon kész volt. Milyen nehéz lehet lemenni egy lépcsőn? Ha a halál vadászik rád, akkor igencsak nehéz.

Jól fel van építve a történet, fér bele dráma és sok nevetés is. A főszereplők múltját is lassan megismerjük, és akad abban bőven feldolgozni való. Ettől lesz drámai, de soha nem mennek el olyan messze, hogy depresszióssá tegyék a nézőt.

Jó a casting. Charlie Barnett és Natasha Lyonne között jó az összehang, és külön-külön is jól hozzák a szerepüket. Attól függően, ki milyen alkat, tudja egyiket vagy a másikat jobban megszeretni. Hiszen alapvetően ellentétes emberek: Nadia extrovertált és nagyszájú, él a pillanatnak. Alan viszont introvertált, csendes, mindent terv szerint csinál és nagyon megfontoltan.

Azért egy dolog akad, ami már szemet szúrt, és nem tudom hova tenni. Az Orange is the New Black sorozatban láttam először együtt szerepelni Lyonne-t és Dascha Polancót. Ebben is itt vannak mindketten – Lyonne játssza a főszerepet, Polanco pedig Alan barátnőjét, aki minden este szakít a fiatalemberrel. A Poker Face-ben szintén Lyonne a főszereplő, és Polanco játssza a barátnőjét, akinek a meggyilkolása majd beindítja a cselekményt. Megjegyzem, ő egyedül a Poker Face-ben volt szimpatikus, és nem tartom jó színésznőnek. El nem tudom képzelni, mi oka lehet, hogy ennyiszer egymás mellé castingolják őket.

De, a lényeg: a sorozat jó, és ötletesen használja az időhurok témát. Még újdonság is van benne, de ezt persze nem mesélem el. Tessék megnézni!

A testcserés filmek már saját alzsánert alkotnak, és mindenféle korosztálynak gyártják őket. Családi filmek, komédiák akár vaskosabb humorral, ifjúsági filmek is bőven akadnak köztük. Láttam már thrillert is, ahogy belegondolok. Talán csak horrorhoz nem volt még szerencsém, de horror komédiához igen.

Ez a könnyed típus, nagyrészt családi, de azért akad benne olyan poén is, ami miatt inkább a nagyobbaknak és nem a kisebbeknek szól elsősorban. Ha jobban belegondolok, a nagy többség ilyen. És sajnos abban az irányban, ami szerintem nem vicces. Egy szekció ki van hegyezve arra, hogy a nagymama a nagyobb lányunoka bőrébe kerül, és látszólag konzervatívan öltözködik, visszafogott, közben meg máson sem mesterkedik, minthogy fiatal testben minél több férfival összefeküdjön. De azt sem tartom viccesnek, amikor a családi testcserék sorába bevonásra kerül egy láma is.

Újdonság nincs benne, arra van kihegyezve az egész, hogy ebben a helyzetben a családtagok megint felfedezik, hogy összetartoznak, szeretik egymást, és mit is jelent igazán családnak lenni. A szülők válságba jutott házassága megerősödik, de azt nem mondhatnám, hogy a gyerekek megjavulnának. A kamasz fiú pl. drogos bajkeverő, és az marad a végére is.

Talán csak abban hozott valami mást, hogy nem a szokott befejezést kaptuk. Itt nem fordul minden vissza a rendes kerékvágásba, hanem ráhúztak egy végső poént, hogy mi okozta igazából a testcserét, amit nem vettek észre.

Látványra semmi különös nincs benne, legfeljebb a láma bevonása igényelt valami pluszt. Ez meg pont az, ami nélkül több lett volna a film. Fárasztó humor, amit igazán kivitelezni sem lehet látványban, mert ki akarja azt nézni, hogy egy láma a családanya? Még szerencse, hogy ez is csak a zárójelenetbe került bele, és nem a film nagyjában vitték ezt az állati vonalat is. Ami már csak azért is gáz, mert ha éppen egér lesz a házban a csere idején, akkor valaki egértestben ébred? De ok, ez nem az a film, amiben ilyen logikát kellene keresnem.

Nem egy sztárparádés film – a történetet látva nem meglepő. A házaspárt alakító Alexandra Lamy és Franck Dubosc azok, akik ismerősek lehetnek más, hasonló színvonalú családi komédiákból is. Bolondozni lehetett azzal, hogy attól függően, éppen ki van a történet szerint a testükben, hogyan öltözködnek és viselkednek, és az jól is sikerült, amikor az anya testében az apa volt, és még a mozgása is olyan férfias lett a lélekkel együtt. De attól még nem ez lesz élete szerepe, egyik színésznek sem.

Talán az a legnagyobb baj, hogy nincs átgondolva. Buta kis film ez, ami helyzeti komikumra épül. Ha már kicsit belegondolunk, szétesik a logikája.

Az idő még mindig pocsék, de legalább az eső lenyomta a pollent is. Nézzük is hamar, mit akartam tegnap mesélni.

A mi kis falunk (s07e12) jelen részében folytatódott a szereplőváltás.

Már múlt héten kiderült, hogy Viki megy. Lesz egy üres állás a hivatalban, meg egy üres szoba Gyuri – Erika házában. Mindkettőre lesz is jelentkező már a héten, és az egyik szál, hogy mindenki beletörődik a változásba, és bosszankodik, hogy milyenné változik a helyzet. Mondjuk, ezek egy része olcsó poén. Az, ahogy a beköltöző új lakó már a nyitányban parancsolni és kihasználni kezd mindenkit – csodálom is, hogy ennyire tűrik neki.

Mellette jött látogatóba a püspök, ami nem sok újdonságot hozott. Valamint, ami a héten legalább mosolygós volt, Bazsó csomagja, és ebből hogyan jutottak oda, hogy a polgármester rákapott a női ruhákra. Ha a pletykagyár egyszer beindul…

Kétlem, hogy bármilyen nagy változás lenne Viki távozása és a helyének pótlása miatt, de most lehet erre húzni a poénokat. Már elkezdték, és az új – nagyobb szerepet kapó szereplők többet lehetnek képernyőn a következőkben.

A Schmigadoon (s02e05) továbbra is szórakoztat, és a heppem is kiélhetem.

Vagyis, keresem, hogy mikor melyik musicalt facsarják ki. A heti résszel feles a találati arányom: megismertem egy Chicago dal átiratot, valamint volt most is egy Sweeney Todd dallamot idéző. Ám továbbra is van, amit nem ismerek meg. Bár, az is lehet, hogy eleve a műsorhoz írták…

A cselekmény lassan halad a végkifejlett felé, és közben van poén a musicalek szerkezetére is. Ebben a részben értünk a kötelező csavarhoz. Hozzátenném, eléggé elő volt készítve, már részekkel korábban volt arra utalás, hogy valami ilyesmi fog történni.

Már csak arra vagyok kíváncsi, összeállnak-e a szereplők a nagy leszámolásra, vagy Josh magára fog maradni?

A szint különben a szokott. A helyszínek, kosztümök, színészek is. A mellékszereplők is kapnak kellő teret, mondjuk, ahogy írni szoktam, jobb is, ha ők énekelnek…

Az All American (s05e17) most utalt vissza arra, hogy Spencer barátnője miért is jött vissza. Egyúttal kezdem elengedni, hogy lesz még Spencer – Olivia páros. Nem mintha Olivia nem sokkal jobbat érdemelne. Csak még mindig szorosabb köztük a kapocs, mint másokkal, de ok, elengedjük.

Különben jött a díjátadó, amire mindenki készült. Helyesek voltak a Baker testvérek, ahogy Jordan igyekezett megnyugtatni a testvérét még a nagy díjátadó előtt. Más szálon Coop kapcsolata kezd szétesni, Layla meg az apjától kapott leckét, hogy a munka ne menjen a magánélete rovására.

Nem egy eseménydús rész, és nem is érzelmi tetőponttal dolgoztak. Mindössze annyi, hogy Liv most megfogalmazhatta az apjával kapcsolatos érzéseit. Jó is lesz, ha kilépünk a gyász szakaszból, ez részek óta állandó téma. Fura is az egyéb dolgaik mellett, mert van itt szerelmi ügyes bonyodalom – Coop – és karrier – Layla – is.

Újfent igaz, hogy gazdagok környezetét ábrázolják, és meg lehet nézni, hogy kicsípte magát újfent mindenki a díjátadóra. Hol van már a gettó, ahonnan elindultak…

A The Good Doctor (s06e21) kapcsán nehezemre esik az emlékeim előkaparni, pedig csak pár napja láttam a részt. Nem bírom, amikor ugyanazokat a köröket futják, és ez nem sok újat hozott az előző részhez képest.

Morgan gyötrődése, mint új anya és egy sokat síró baba. Természetesen Alex mindig felbukkan játékkal, pelenkával, mikor mi kell. Túl sok volt ebből, pláne, ha Shaun gyereke is megszületik, és akkor az állandó szereplők közül már ketten is babázni fognak.

Folytatódott Shaun és Glassman esete is, és az agysebész nagyon nehezen törődik bele, hogy le kell tennie a szikét. Egy konkrét esetet kísértek végig, és mindketten a maguk igazát hajtották. Újra. Más eset, de túlzottan ismerős a dinamika.

Az orvosi esetekről nem is maradt meg sok. Leginkább a szülők drámája, akiknek el kellett fogadni, hogy a rákos kisfiúknak itt a vég. De ez nem is a fentiek esete volt – Harper Hill karaktere próbálkozott a lehetetlennel.

Végül, A galaxis őrzői (s03e22-26) zárlata.

Azzal mindenképpen megleptek, hogy nem távoztunk Asgardból. Visszatért a Kígyó, és ő lett a sorozat utolsó ellenfele. Keresték a legyőzésére alkalmas eszközt, ehhez összehívták a barátaikat, volt mini szökés – Hella bolygójáról – és még Thanos is felbukkant egy kis időre. Egy all in, sokakat felvonultató és jellegzetes eseményeket összedobó zárlat.

Ami üde színfolt volt: Loki ideiglenes csatlakozása a Bosszúállókhoz. Mondhatni, emberségesebben bántak vele, mint a saját családja. Jól is illett közéjük: rosszfiú, trickster, de mellette hős is lehet.

Volt lopás, szökés, nyílt harc és robbantás. Volt elköszönés, egymásra találás.

Vagyis, a vége jól megjelenítette, milyen is volt ez a sorozat.

Anjelica Huston projektje volt ez a film. Nem csak a főszerepet játszotta el, de producer és rendező is volt egy személyben. Éppen csak az eredeti regényből átírást nem ő végezte el.

Az eredeti történetet nagyon szerettem, így érdekelt is, mivé formálták át filmen. A regénynek volt egy epizodikus jellege, ahogy a Browne család életét életre keltették. A filmben törekedtek arra, hogy legyen egy lineáris történet, nem csak epizódok sora. Ezzel együtt hagytak ki dolgokat – mint Agnes kislányának hajvágását az apácáknál -, másokat meg beletettek, mint az egyik fiú szerencsejáték adósságait és ennek következményeit.

A fontos azonban az, hogy a hangulatot meg tudták őrizni. Van egyfajta keserédesség benne: ahogy nehéz az életük, szegények, és a mindennapi megélhetésért kell gürcölni, mégis, vannak olyan emberi értékeik, amiért megéri. Boldogok tudnak lenni akkor is, ha komolyan belegondolva sírni kellene azon, hogy milyen terhek vannak rajtuk minden egyes napon.

Agnes életének fix pontjai: a gyerekei, a standja a piacon és a barátnője. Ezekkel történik valami, a cselekmény megy előre. A fő konfliktust a filmen az uzsorás jelenti, aki többféleképpen is nyomorítja az asszony életét. Az kifejezetten alávaló, ahogy a gyereket használja arra, hogy a nőnek keresztbe tegyen. Még csak igazi feloldás sincsen, hiszen a film végére Agnes nyer, de ha továbbgondoljuk, akkor megint csak a nő lesz vesztes helyzetben.

Humoros lett a film, szép emberi pillanatokkal, miközben ott vannak a drámának is a darabkái benne. A család- és életszeretet, ahogy egy anya tud küzdeni, az mind belekerült. Marion, a legjobb barátnő esete jól példázza, hogyan lehetett ez egyszerre tragédia és komédia. Az egyik pillanatban még nagyokat nevetnek, jól érzik magukat és komédiát nézünk – hogy a következőben már a sírnál álljanak, sírjanak és nagyon fájjon.

Nem látványfilm, és nem is kell annak lennie. Egy nagycsalád története, egy városrészből. Az életük fix pontjai kerülnek elő: a tömbház, a piac, az utca. Ruhákkal se kellett sokat játszani. Kifejező például, hogy a segélyszervezettől kaptak a gyerekek pulóvereket, és amikor komolyabb helyre kellett menniük, mint a hivatalba, mindig ez volt rajtuk, mert más nem volt.

A színészek teszik bele azt a pluszt, amiért jó nézni. Huston és O’Dwyer barátnői párosa, Ray Winstone karakterének könyörtelensége. A gyerekek leginkább cuki mellékszereplőknek kellettek, de azért ketten kiemelkednek a tömegből. A nagyfiú, aki segíteni akar otthon, az iskola mellett szakmát tanul és kis felnőttként viselkedik 13 évesen. A második fiú, akiben mr Billy meglátja az apja szellemét, akit könnyen rosszra lehet csábítani.

Ahhoz nem tudom, mit szóljak, hogy beletették Agnes koncertre készülését. Az eredetiben Cliff Richards volt vágyai tárgya, a filmbe aztán Tom Jones került bele. Van ennek egyszerű magyarázata: annyival a regényben leírtak után forgatták a filmet, hogy azt a zenész/énekest legfeljebb digitálisan szerepeltethették volna, és akkoriban még nem tartott ott a technika.

Az eredeti történet talán helyesebb, de a film is őrzi azt a hangulatot. Megvannak a maga pillanatai, kellemes volt megnézni is.