Láttam én már olyan filmet, ahol a vidéken levő párocska bilincset is igénybe véve romantikázott, aztán jött a horror. Csak ott Stephen Kind adta az alapötletet, és a szívrohamban meghalt férj után ott maradt az ágyhoz bilincselt asszony, miközben egy elvadult, éhes kutya bejutott a házba.

Ok, ez nem az a film. Sajnos. Abban semmi humor nem volt, de valahogy mégis dinamikusabb és jobban fekszik, mint ez az erőltetett, kínos, nem is tudom, mi. Elvben romantikus komédia. Csak éppen egyiket sem mondanám rá. Romantikus? Amikor arról szól az egész, hogy a srác csak szexet akart, már azt sem, míg a lány azt hitte, megtalálta a nagy Őt? Azt meg nem tudom komédiának értékelni, hogy a lány azért tartja az ágyhoz bilincselve az exét, hátha meggondolja magát és rájön, mégiscsak szerelmesek egymásba. Az ágyhoz bilincselve. Palackba pisilve. Persze. Attól tartok, Iris nem hallott még a Stockholm-szindrómáról vagy annak jobb kivitelezéséről.

Vagyis, alapvetően az volt vele a bajom, hogy nem tudtam mit kezdeni vele. Nem vicces. Nem tartalmas. Romantikusnak meg végképp nem mondanám. Talán csak azt találtam benne viccesnek, amikor Iris barátai is beugranak meglepni a párt, rájönnek mi van és a két lányban az is felmerül, hogy ennek semmiképpen nem lesz jó vége, mi lenne, ha Isaac örökre eltűnne? Kenny, a barátnő párja meg Isaac-et igyekszik nyugtatni, hogy ki ugyan nem meri szabadítani, de azt megígéri, azt nem engedi meg a lányoknak, hogy kinyírják. Ennyi. Lehet sejteni, milyen ez az egész, ha ez a legviccesebb része.

Valahol érzem, hogy a modern párkapcsolatoknak és a Tinder-világnak akar bemutatni, de hogyan meg miért? Azért, ahogy ez a pár összejött? Vagy az, hogy mennyire mást akar a férfi és a nő? De még az is lehet, amit Iris felrótt a férfinak. Hogy kedves vele és ezzel elhitette akaratán kívül, hogy ez több annál, hogy néha összefekszenek. Valahogy nem érzem velősnek vagy odavágósnak. Inkább csak kínos az egész.

Valamiképpen sikerül lezárni, talán még az a legőszintébb az egészben. Elköszönnek egymástól, tőlünk is és tanulságot mondani se tudnék. Nem is akarok. Nem tudom, színházba jobban működne-e, azt el tudnám képzelni. Végül is, meg lehetne csinálni úgy, hogy a ház két szobája lefedjen mindent. Egy nappali meg a háló, ahova a fiú meg lesz bilincselve.

Nem látványfilm, a színészeknek kell eladni.  Meg talán a helyzet abszurditásának kellett volna, de azt nekem lehetetlenné teszi, hogy nagyon messze van tőlem a film humora. Pedig gyanítom, tényleg komédiának kellene nézni, már csak Viswanathan miatt is. Komédián kívül másban még nem láttam. De a színészek sem adják el. Lerman egyszerűen semmilyen. Gordon már jobb, de kínszenvedés ránézni. Lehet, nagyon megszoktam a Mackó üzemeltetői között más hajszínnel, mert itt folyamatosan az jutott eszembe, hogy mennyire nem önmaga. (Pedig fotók alapján gyanítom, hogy igazából ebben hasonlít jobban magára.)

Nem jönnek be nekem ezek a modern romantikus komédiák vagy drámák. Rövid időn belül ez a második, amin nagyon fogom a fejem. Mindegy, ezt is gyorsan radírozom az agyamból.

Mivel olvastam a regényt, amiből készült a film, biztos voltam benne, hogy a filmet is meg fogom nézni. A regény kapcsán az egyik fő benyomásom az volt, hogy fizikai cselekménye alig van. Inkább érzésekről és gyászról szólt. Nem pont az a típus, amit szeretnék, de úgy működött.

Viszont, hogy lesz film abból, hogy az anya félti a gyerekét? Az anya gyászolja a gyerekét? Pláne, hogy annyit láttam előzetesen, hogy ez egy 2 órás dráma. Bevallom, az érdekelt legjobban a filmben - hiába Buckley díja -, hogy miképpen fognak kitölteni 2 órát? Az nagyon nem filmes, hogy a szereplő monológot mondjon az érzéseiről és a fájdalmáról.

A válasz a kibővítés. A film sokkal nagyobb anyagot dolgoz fel, mint ami  a regényidőben szerepelt. William és Agnes megismerkedése és a kapcsolatuk is több helyet, időt kap. Majd a házasság is - kifejezetten téma, hogy Agnes miképpen támogatta a férjét és a fivére bevonásával hogyan sikerült elérnie, hogy William Londonba mehessen és próbáljon meg ott alkotni, magának lenni. Tényleg van benne egy szerelmi történet és a film tényleg, végig el tudta hitetni, hogy ez a két ember a távolság, a korkülönbség és minden ellenére összetartozik és kitartanak egymás mellett. Annyira más ez a Shakespeare családi kép attól, amit pl. a Szerelmes Shakespeare mutatott, hogy az már önmagában megnézette.

Annak ellenére, hogy a cím és a vége is azt emeli ki, hogy a szerző miképpen gyászolta a fiát és írta belőle a Hamletet, ez inkább a nő története. William csak mellékszereplő. A lényeg az, hogy Agnest miképpen határozza meg a hite és a babonái. Milyen védelmező anya és mennyire összetöri, amikor Hamnet meghal. A filmben annyira nem, de a regényben komolyan ott volt az önvád is. Itt is szóba kerül különben - annyira attól félt, hogy a lánya gyenge, betegségre hajlamos, meghalhat, hogy amikor pl. a lány beteg lett, eszébe sem jutott, hogy a fiára is figyelni kellene. Hamnet szépen lefeküdt a testvére mellé aludni, elkapta a betegséget és ő halt bele. A nő meg ott marad egy halott gyerekkel és Buckley nagyon tudta is hozni azt a sok mindent. Fájdalmat, dühöt, őrjöngést és könnyeket, egy-egy ponton közönyt. Ez a filmben a nagy, az anyai érzés és egy nő kálváriája.

De amiért a film és a regény elkészült? Az a zárás és mégiscsak a Hamlet. Hogy az apa mit csinált a gyásszal. Látjuk, ahogy betanítja. Elmondja ő is a nagy monológot. Magyarázva van, mi miért kerül bele. Ahogy a fiával kapcsolatos emlékeit beleteszi. Nem elegáns, de magyarázó és működik, ahogy a darab megnézésekor maga Agnes ismer fel dolgokat, a férje gyászfolyamatából vagy a dráma mögöttes érzelmeiből.

Nem lett cselekménydús a film sem, de a regényhez képest több mindent mutat és megtöltötték. Szépen meg van csinálva és az angol reneszánsz színeivel, mágiáival is megvan benne. De nem csak a hangulatok - vidék és város ellentéte, az egésznek a kinézete is működik. Sokkal hétköznapibb, de ezzel hitelesebb, mint a már emlegetett másik Shakespeare-film. Különben érdekes, nem? Abban is a nő kapott Oscart, nem Will. Különben vannak olyan jelenetei, amikre tudnám mondani, hogy retinába ég. Amikor a színpadra felnyúlnak a haldokló Hamlethez? Az pont olyan.

A szereposztás elsőre érdekesnek tűnt, de megnézve már nincs vele problémám. Nem is Buckley, neki nagyon jól állt Agnes. Az érzelmek sokasága, az erős fiatal nő - tényleg el lehetett hinni, hogy egy fiatalabb, tanult férfi beleszeret és szembemegy érte a családdal. Mescal volt látatlanban a kakukktojás. Nem tehetek rőla, még mindig az ugrik be róla, hogy milyen cingár gladiátor volt és Maximus páncéljának lötyögnie kellett volna rajta. Nem hogy diadalt arasson... Hát, jobban áll neki az önsajnálatban senyvedő, önkínzó drámaíró, mint a Római Birodalom örököse, az biztos.

Korrekt adaptáció, érdemben nyúltak hozzá. Belső, női film, szerintem nagyon sok mindent meg tudott mutatni a nőről, mint szeretőről, feleségről, anyáról. De akkor is, azért a fűszer a Hamlet. Mert az a darab bizony sláger párszáz éve és ezt is eladták vele.

Mostanában szerintem ez volt a legviccesebb ifjúsági, iskolás sorozat, amit láttam. A sima ismertető alapján még csak arra sem számítottam, hogy különösebben tetszeni fog, ehhez képest meg több részét megnéztem duplán, annyira jól szórakoztam rajta.

Miről is szól a történet? Az alap, hogy van egy 16-17 éves kamaszlány, Seong-ah. Ő csak normális akar lenni, iskolába járni, egyetemre menni. Ehhez képest szegényem látja a szellemeket és titokban sámánként dolgozik. Az egyik nap egy nagymama érkezik, aki az unokájának kér segítséget, akit ver a balsors. A belépő Gyeon-woo a lány szemében fejjel lefelé érkezik, ami azt jelenti, hogy három héten belül meghal. A fiú helyes is, kedves is - ha a sámánokkal bizalmatlan is. A lány meg akarja menteni. Másnap meg jön a sokk, amikor kiderül, ki az új osztálytársa. Tipp? Igen, Gyeon-woo, aki különben országos íjászbajnok és legalább annyira ismerik erről, mint az őt kísérő balszerencsés eseményekről.

A sorozatban az egyik jó, hogy mennyire változatos. Az első pár részben Seong-ah az egyetlen barátjával a fiú nyomában van, hogy megvédje a szellemektől, akik éppen rá akarnak támadni. Még ebben is bőven van változatosság: látunk bébit, öngyilkosságba kergetőt, mániás gyújtogatót is. De a sorozat folyton változik és 2-3 részenként jön egy olyan fordulat, ami változtat a felálláson. Egy védőistenét vesztett sámán teremteni akar egy gonosz istent, és naná, hogy ezen a környéken. Az utolsó áldozatnak vajon kit szán?

Kibontja az osztálytársak történetét és nagyon aranyos a két főszereplő közé épített szál is. Az is meglepett, hogy nem is csak ezt a 3 hetet látjuk. A történet majd ugrani kezd, és ha jól számolom, 3 évet fognak nekünk elmesélni. Ebben lesz szellemvadászat, olimpiai selejtező, katonaság. Lesz szereplő, aki meghal. Lesznek humoros elemek, drámák. Annyira változatos az egész, hogy kicsit sem lehet kitalálni, mi jön még.

Lehet nézni románcnak, iskolai történetnek, fantasy-nak, komédiának is. Szépen hozza a koreai, másabb világszemléletet és társadalmi normákat is. Nem is állítom, hogy mindent logikusan össze tudtam volna rakni belőle. Azt még értem, hogy 20 évesen az egyik fiú, aki nem ment egyetemre, megkezdte a kötelező sorkatonai szolgálatot. Az is ok, hogy az okosak egyetemre mentek. De pl. mit csinált Gyeon-woo? A lakása, autója, stb. alapján ő egész jól él. Igaz, azt is mutatják, hogy nyeri sorra az aranyakat, szóval, őt még el tudom képzelni hivatásos sportolónak. De Seong-ah? Simán eltűnhet harmadéven és az iskola meg sem kérdezi, miért nem érettségizett le? Még csak elvárásnak sem tűnt az egész sorozatban, hogy járjanak középiskolába. A lány nevelőanyja sokkal szívesebben vette volna, ha a lány a sámán hivatásra koncentrál és legfeljebb magántanulóként akar iskolába járni.

De lehet nézni ruhákat, stílusokat vagy magát a sámánizmust is. Jót mosolyogtam azon, hogy amiben szintén sámánt láttam, az is dorama volt. Abban a mobilt fertőzte a szellem és az egyik kamasz sámán nővére igyekezett segíteni a csapatnak.

Sok a helyszín, sok a szereplő (megint megvan a babafaktor, szép embereket tesznek meg főszereplőnek) és mozgalmas, színes az egész. Még akkor is van benne könnyedség és valami feelgood érzet, amikor komoly drámákat ad át. Mert pl. a másik sámán, Yeom-hwa története is kemény, de a fiú előélete is.

Természetesen megint megvannak a mókás, túljátszott mellékszereplők. A Virágsámán, rá szavakat is nehéz találni. De itt jól működnek és talán csak kétszer fordult meg az egész alatt a fejemben, hogy már azért sok volt ez belőlük.

Nekem ez most jól esett, és simán újranézhetőnek is mondanám. Már ismétlem magam, de tényleg annyi minden történik benne, annyi zsánert egybe tudott olvasztani, hogy nem csak elsőre változatos és érdekes, humoros.

Van az a gagyi, ami annyira rossz, hogy az már valahol jó és szórakoztató is. Ez a film is erre törekedhetett? Akár az is lehetne, de van egy rossz hírem. Még ez sem jött össze. Egész egyszerűen csak rossz és szórakoztatónak sem mondanám.

Pedig azért nem harapnám le a történet fejét, hogy mennyire lopott ötlettel dolgozik. Az Öngyilkos Osztag alapjait használja, csak itt a főszereplő azért a titkos kémügynökségek béna embereit kéri maga mellé, mert abban bízik, hogy durván elbuknak és hagyják majd egyedül dolgozni. Csak éppen nem így alakul a történet. Ahogy az Öngyilkos Osztag, a nélkülözhetők is megkapják majd a saját küldetéseket és státuszt.

Az sem maradt meg érdemben, hogy mi is a feladat. Ok, azért ez így túlzás. Egy programot keresnek, ami átveszi a rendszerek felett az irányítást és pl. egész városokban lehet vele áramszünetet csinálni vagy ennél is durvábbakat. A főszereplő, Drew volt az egyik tervezője és ezért is hozzák vissza a szervezetbe. Ő meg toborozza a gagyi társakat: a sofőr és katona, aki annyira gyáva, hogy pl. előbb elhajt, mint ahogy a csapata elhagyná a helyszínt. A kommandós, aki annyira forrófejű, hogy amikor begőzöl, csak megy előre és mindent szétcsap maga körül, abszolút fel nem mérve az esélyeket és így rendszeresen veszít is. Gloria meg a helyi Vörös Veréb, csak itt Furulyásnak hívják és mindenki röhög rajta a CIA-nál, FBI-nál, hogy csábítással dolgozik. Még csak értelme sincs, miért ilyen típusú emberekkel eredne egy hacker nyomába, de hagyjuk is. Nem is fontos.

Kicsit szerencsétlenkednek, összeszoknak és megoldják az ügyet. Ennyi. Nagyon egyszerű, lineáris és buta. Nem derül ki, ki miért olyan, amilyen. Maximum annyi, hogy Drew is első körben Gloria csábítása miatt bukott le és elég kettős érzelmei is vannak - haragszik is érte, de mégiscsak az első szerelme volt a nő, vonzódik is hozzá. Hála égnek, legalább szerelmi szálat nem bontottak ki jobban belőle. Azt se tudták normálisan kezelni, amit így kaptak belőle.

Az akciójelenetek tévések és azok is olcsók. A helyszíneken is látni, hogy kis pénzből összehoztak valamit és semmi több. Nem mintha erre az ötletre és forgatókönyvre megérte volna több befektetés. Simán csak olyan gáz a kinézete, mint maga a sztori is.

A legjobb része még a színészei. Meg is lepődtem, hogy többeket felismertem. Nem is értettem, minek írtak alá egy ilyen tömegkatasztrófába. Megjegyzem, még annak is megágyaznak benne, hogy esetleg folytatása legyen. Nem csak a hacker lép le az újabb programmal, de a csapat is együtt maradhat. De hála égnek, úgy tudom, legalább folytatása nem lett. Nem kell senkinek tovább ezzel égetnie magát.

Konklúzió: hamar el kell felejteni az egészet.

Bár a nagy képet tekintve nem sokat haladtunk, azért annál több történés volt a House of the Dragon (s03e06) heti részében, hogy tölteléknek nevezzem. Kaptunk több csatát, halt meg kiemelt mellékszereplő és többen is célirányosan küldetésre indulnak. Mondjuk, Aemond és Alys kapcsolatának alakulása nagyon nem szimpatikus, de eleve egy olyan fiatalemberről van szó, aki múltkor az anyját méregette úgy, hogy a 'vérfertőzés' vészjel sugárzott felőle. Szóval, nem lesz vele problémája, hogy a nő az anyjának néz ki. Azért nem a magánéleti szálak, az összecsapások adták el nekem a részt. A merénylet Ormundék ellen, vagy Daemon nyomozása a várbéli gyilkos után. A háború tehát nem halad, de legalább cselekményt kaptunk.

Sajnos, süllyedünk megint az értelmetlen szappan felé az All American (s08e03-04) során. A kezdés jobb volt, de térnek vissza a régi, ismétlődő és agybajos szálak. Vagyis, Amina megint kavarja a többiek szerelmi életében a problémákat. Most már nem is csak egy háromszög van miatta, noha az elejétől KJ mellett kellett volna kikötnie, de csak elhúzták, ki se akarok számolni, hány évadra. Mondjuk, a közös tánc a magániskolásokkal tetszett, de ahova kifutott a jelenet... Komolyan, ennyire önismétlődőnek kell lenni? Ugyanez a csók mizéria volt, amikor még Layla - Spencer - Liv háromszöggel dolgozott a sorozat. A tánc is, Oliviának is volt egy nagyon hasonló jelenete, csak akkor Spencer nem kezdett táncba, hála égnek. Elnézem, kellemesen szappanos a sorozat, de bántó, mennyire nincs új ötlet csak újrahasznosítás. És a szereplők útja is... Layla éppen az előző évad végére szónokolt arról, hogy még nem akar gyereket. Most meg? Komolyan el lett hintve, hogy változott a prioritás. Nem egészen egy év alatt! De azon is merengtem, hogy Jordan/Michael Evans Behling nem csak a szakáll miatt néz ki rondábban, furán. Olyan, mintha fel lenne puffadva. Hízott? Nem mintha ez lenne benne a legfontosabb, de sajnálatosan a nyitány kezdeti jó érzése gyorsan kopik.

A Silo (s03e05) viszont szállította az első olyan részt az évadban, amit érdemes volt leforgatni és megnézni. Visszanéző rész volt, amiben Robert szemszögéből néztük vissza az eltelt időszakot. Kaptunk egy rejtett játszmát, egy okosabb összeesküvést a rendszer ellen és a szereplőket is szépen összeterelték. Naná, hogy a korunkba tett múltbéli kitérő továbbra is semmit se ér és pocsék, de legalább a silóban úgy éreztem, hogy végre történik valami és végre elindulhat, aminek korábban kellett volna. Kimondanak igazságokat, kezdhetnek tervezni és visszakanyarodhatunk oda, hogy a szereplők kijussanak a silóból és megértsék, mi történt a világgal. Ez volt az első rész, ami elhitette velem, hogy ebben az évadban sikerül is zárni mindent és tartunk a vége felé. Bernard visszahozása is jó ötlet, alig várom már, hogy Bernard - Robert - Lukas összedugja a fejét, belőlük többet kinézek, mint Juliette puszta makacsságából. Most sem látványsorozat, de a más szempontú átnézése az eddigieknek eladta és működött. Végre megint várhatom a következő részt.

Szépen kerültem mindent, ami előzetesen e film körül kirobbant. Így utólag azért pár dolgot meghallgattam, az unokatestvérem is feldobott pár dolgot és nem nagyon tudok mit kezdeni vele. Innen visszanézve olyan érzés, mintha a filmet nem is látta volna még senki, de belekötöttek mindenbe, ami kapcsolatos volt vele minden előzetes igazi tudás nélkül. A bevételeit látva megérte, sokan megnéztük moziban.

Hol is kellene kezdeni? A homéroszi eposzokig menjek vissza? Olvastam mindkettőt, láttam már nem egy feldolgozást is. A kettő együtt szépen leképezi, hogyan változott meg az emberiség és a magukról alkotott kép a két eposz között. Az elsőben az emberek istenek játékszerei. Csak eljátsszák a szerepet, amit kapnak és nincs igazi lehetőségük dönteni, maguknak lenni. A hős Akhilleusz, a  legnagyobb harcos. Aki a hírnévért hal. A második Odüsszeusz története, aki ésszel él és nem nyers erővel/gyorsasággal. Ő az, aki maga veszi kézbe a sorsát, az istenekkel is képes dacolni. Új érték van: az ész az erő helyett. A hübriszt is legyőzi és Homérosz hazavezeti, ha békét különben nem kap a mitológiától sem. A történelem lecke meg szépen hozzáteszi, hogy a trójai háború oka igazából nem egy nő volt, hanem a gazdasági érdek. Trója kereskedelmi ereje és hatalma kellett a görög városállamoknak. Az Odüsszeia kalandjai alapján meg fel lehet térképezni, mit ismertek a görög hajósok a Földközi-tengerből és mit milyen történettel párosítottak össze.

És most jött Nolan, aki újraértelmezte az egészet. Abszolút más a felfogás és ő aztán nem a találékony embert fogja ünnepelni a fizikai erő ellenében. Sőt. Odüsszeusz harcosnak is tökéletes - ahogy íjazik, vagy elég megnézni, amit a kérők ellen lenyom a film végén. Ezek után nagyon megnéztem volna egy Nolan-féle Akhilleuszt is, mert ha ezt tudta a csatatéren az ész, mit csinálhatott a korszak szuperkatonája? És ugyan visszaugrunk Trójába és a háborúba a filmmel, de Akhilleusz nincs a szereplők között. Még az alvilági jelenetben sem. (Megjegyzem, az eredetiben visszajött. Sőt, volt egy monológja arról, hogy rosszul döntött. Soha nem kellett volna Trójába mennie és a hírnévért halnia, az élet többet ért volna.) De, amire ki akartam lyukadni Nolan hozzátett egy egészen más jelentésréteget a történethez és az ókori mese a mi korunk tragédiájává lett.

Nem akarom az egészet lelőni, de a filmben folyamatosan téma Ithakán vagy éppen Spártában is, hogy idegen és kegyetlen hajós népek jönnek, akik tönkreteszik a kultúrájuk, véget vetnek a koruknak. A végére meg fogjuk tudni, kik voltak ezek. És ez egy olyan elem, ami mindennel szembe megy, ami homéroszi. Mi lesz a hősökből?

Nolan meg tudta csinálni ugyanazt, amit az Oppenheimer végén. Mondjuk, azt depresszívebbnek éreztem egy fokkal. Itt azért kapunk egy kis reményt a végén. Ha írás nem is, dalok azért fennmaradnak. Ha el is bukunk, azért jöhet még szebb kor. Itt az elkerülhetetlen vég, de aztán valami jobbnak a kezdete a zárszó és nem a nukleáris robbanások, amelyek végiggyűrűznek a bolygón. De a hatás, az üzenet, az ugyanaz. Az emberiség arra termett, hogy lerombolja az emberséget, aztán el is pusztítsa magát. Nem először gondolkodom azon, hogy sötét Nolan világképe, de a helyzet különben az, hogy abszolút azt mondja, amit én is igaznak hiszek. Az emberiség össz szinten káros egy faj és nem képes legyőzni magát. Belénk van kódolva a saját bukásunk, ami önmagunk.

Odüsszeuszt ennek fényében értelmezi újra. Mit jelent neki a hazatérés. Mert nem az a téma, hogy ne szeretné a feleségét, a hazáját vagy a fiát. Ő az a gondolkodó ember, aki Trója pusztulásakor meglátta egy korszak végét. És most szépen ide fogok hozni egy másik klasszikust. Isteni törvények, amiket ember nem szeghet meg. A holtakat el kell temetni. Az Antigoné drámája, hogy Antigoné eltemeti a bátyját, aki a trónért a szülővárosára támadt és a testvérével megölték egymást. Akit árulónak gondoltak és ezért nem járt neki a temetés. Antigoné eleget tesz az isteni törvénynek, belehal, de övé az erkölcsi győzelem. (Ebből talán az is érthető, miért van több szereplő megveszve azért, hogy temessék el a holtakat és miért olyan mérgesek Odüsszeusz elesett, temetést nem kapott katonái.) Nolan is hozott egy isteni törvényt, a vendégjogot. Azzal pedig lefedett mindent, ami kultúra, kereskedelem, diplomácia, ész. És ezt veszik semmibe, ezt rombolják le Trójával együtt - a saját emberségüket is. Odüsszeusz itt nem a hős, aki el van telve magától. Itt ő a szenvedő ember, aki tudja, hogy lerombolta mindazt, amit szeretett és ami jó volt a világban. Össze lehet szépen szedni ennek a darabjait a történetben végig - hányszor, kik veszik semmibe a vendégjogot és ölnek. Vagy azt, amit majd a szirének daláról mond. Olyan szépen elmondja azzal is, mit tettek és miért kell vezekelnie.

Tetszett az is, ahogy a film az isteneket mellőzi. Közben emlegetik őket, de nem teremnek a semmiből a vásznon és nem folyásolják be az eseményeket. Athéné sem Athéné igazán, szerintem. Benne is sokkal inkább láttam a lekiismeret-furdalást, mindannak a jelképét, amit megöltek Trójával. Nem véletlenül nem segít, csak passzívan feltűnik és mond olyasmiket, amivel semmit nem segít. Tiszta felesleges az egész karakter. Kivéve, ha ő Odüsszeusz eleven bűntudata, ami felzabálja. Akire ráhúzott mindent - egy trójai fiatal lány, akit éppen akkor fejeztek le, amikor Athéné szobrát. Ahogy a düh és vér éjjelén megölték az isteni törvényeket is.

Hozzá van nyúlva az eredetihez, pl. a kalandokban is. Sose rosszabbat. Egyes dolgok kimaradtak, lett összevont elem benne. De így is működik és a lényeg benne van. Pláne, ha azt a képet nézem, amit a végére bontanak ki. de mint említettem, itt messze nem az ész emberét és a kalandok túlélését ünnepeljük.

Látvány. El kell engedni, hogy ezt bárki is történelmi filmként nézze. Ez fantasy. Emiatt lehet a látvány- és kosztümvilága olyan, amilyen. Láttam már arról képsort, hogy pl. görög gálya helyett viking módi, ahogy hőseink hajóznak. De érdekel ez most engem különben? Nem. Roppant jól nézett ki, amikor vitorlát bontottak, otthagyták a görög sereget és nekiindultak a másik útvonalon. A mi korunk az, amikor már nem is számolom, hányadik évad GoT-sorozatot nézzük. Mit szólnánk, ha eredetinek néznének ki? Kétlem, hogy tetszene. Meg komolyan, eredetiséget számon kérni a történettől, amiben szirének, küklopszok, boszorkányok vannak? Ugyan már!

Nekem ez vitte a szereposztást is. Fantasy és nem autentikus görög. Így aztán abszolút nem tudott érdekelni, hogy Odüsszeusz legénységben indiai, vagy éppen kínai kinézetű harcos is helyett kapott. Vagy szegény Lupita Nyongo, aki kapott már éppen eleget Szép Helénáért.

Ha már a szereposztás, nekem az sokkal kiugróbb, hogy milyen sztárdömping volt benne. És mennyien visszatérő színészek Nolan korábbi filmjeiből. Jött vissza időügynök, a Macskanő, vagy éppen álomépítész. Nekem nincs azzal bajom, ha sok egy filmben a sztár, de itt kis mellékszerepekben is olyan színészek vannak, hogy az már túlzásnak érződik. Pláne, hogy nem a karakterek a lényeg. A látvány és az üzenet inkább. Ennek ellenére korrektek, sőt, kifejezetten jóalakítások is vannak benne. Matt Damon nagyon komolyan viszi a vállán. Meglepő, de szerintem remek lett Samatha Morton Kirkéje. Bernthal hozott egy harcos Menelaoszt, akiben látni a királyt, nem csak a bátyja csicskáját. De remek volt Leguizamo, Tom Holland is produkált egy szerethető herceget és lehetne még sorolni. És ki ne hagyjam Argost. A szívem megszakadt, amikor a kérők a szemétre dobták. Mondjuk, kutya téren szívtörő a film, de ez a saját agybajom. A kérők már csak azért megilllették, amit kaptak, amit a tanyán műveltek. Emberekkel, de ebekkel is.

A látvány, ismétlem magam, de ebben a vonatkozásban is áll: fantasy filmmé. Az ellenségek, csaták, a mágia. Az erdei csata? Az kb. olyan, mintha középkori lovagokkal hadakoznának a szereplők. Amit a küklopsz barlangjában is lenyomnak - még csak mangaként olvastam Attack on Titant, de most tudom, milyen lenne élőszereplősen. Zseniális képek vannak benne, néha egészen művészi vagy egyedi megoldások. Amit a sziréndallal is megjátszott a film... És igen, persze, mindenbe bele lehet kötni. Tényleg, a film nyomja a jeleneteket és nem enged megállni, gyászolni, semmit. Egy érzelmet se élünk meg igazán, rohanunk. De abban is látom a célt. Mint mondtam, nem az emberek és egyes sorsok a lényeg.

Ami még megragadott különben, az a film Agamemnon ábrázolása. Már a Dunkirk eljátszott azzal, hogy nem is láttunk benne németet. Itt ugyan megjelennek az ellenfelek, ténylegesen harcolnak, de van-e arcuk? Olyan szinten vannak sokan embertelenítve és csak maszkok vagy páncélok, hogy beugrottak a csak hallható németek, de a 300-ból a Halhatatlanok is, hiszen nekik is a 'maszk' volt az arcuk. De, Agamemnon volt az alapgondolat. Kb. olyan érzést keltett bennem, mintha Szauron mászkálna a frontvonalon. A sötét aura, ahogy hátulról látjuk, meg az a horror sisak is. Komolyan meglepődtem, amikor az Alvilágban megszólalt. Hú, mondom, ilyet is tudsz? Simán eladható lettél volna eddig háborús démonúrnak. De különben ez is érdekes, izgalmas benne. Az arcok hiánya.

Kapunk hozzá egy komoly soundtracket is. Nyugtalanító tud lenni. Néha fájdalmas és lírai egyszerre. Én különben is szívesen hallgatom simán a filmzenéket - ez is lesz műsoron nálam, de biztosan nem este. Ennek nyugtalanító dallamai vannak.

És azt hiszem, itt lövöm le magam. Látványos, szórakoztató, egyrészt egy mai és popcorn fantasy menet. Másrészt, korüzenet. Igen, szerintem is megyünk odafelé, hogy minden véget ér. Csak mi nem Tróját, egyenesen a bolygót égetjük fel.

Kell találni valamit, amíg kijön a Hogyan tudnék élni nélküled 2.? Már kint van a szinopszis, de még mindig nagyon nem látom magam előtt, mi lesz abban a filmben. Esküvő, de a páros nem találkozhat, vagy nem stimmel, hogy az elsőben évtizedekkel később került sor az első találkozásra. Mindegy, nem is ez a lényeg. Meg különben is, azon agyalás előtt megnézhetném azt a filmet is.

De elég nehéz elkerülni, hogy ne kezdjem el egymás mellé tenni azt és ezt a filmet. Nem csak azért, mert ez Szente Vajk-film, aki meg színházba vitte a Hogyan tudnék...-ot. Nagyon hasonló a szereposztás is. Meg sem lep, mert szegényem lassan már a csapból is folyik, hogy Ember Márk a főszereplő. Ebben is benne van Törőcsik Franciska, ha azért nem is Ember Márk szerelmi szálát játssza most. Ebben is meghatározó a zene, de nem musical. Háttérben van, de talán csak kétszer fakadnak dalra maguk a szereplők.

Különben az egész film nagyon olyan, mint egy színdarab. Nem egyszer eszembe jutott róla, hogy nem is az a leginkább árulkodó a rendezőre, hogy majdnem 'Erkel színészei all in' van benne, hanem a nagyon tipikusan színpadi komédiai eszköztár. A legjobb példa? A cukrok. Három szín és mind más droggal feldobva. A nyugtató, a felpörgető és a szexi csoki. Lehet sejteni, milyen szerepük lesz. De ott van az is, ahogy a nők érkeznek és mindig a legrosszabbkor bukkannak fel. Nagyon-nagyon színpadi a helyzet és a felépítés is.

A történetről is írjak kicsit? Simon nősül, előtte legénybúcsút tartanak a legjobb barátjával és egyben társorvosával a háziorvosi rendelőből. Alex meglepetésére azonban a hegymászás és biciklizés helyett egy vidéki luxusszállóban kötnek ki, ahol éppen egy nagy pókerbajnokság zajlik. Mire észbe kapnak, Simon már nem csak a lagzi árát, de a rendelő pénzét is eljátszotta. A sztárszínésznő vendég nyereményátadó, Candy viszont kitalálja, hogy lopják vissza a pénzt. Beállít közben a menyasszony, egy sztriptíztáncos, egy pap, egy régi ex és a kamasz fia, a zűr meg csak nő és nő.

Egyszerű, tulajdonképpen gagyi. De követhető és színpadi formában vicces is. A jótól azért messzebb van, bőven akad benne erőltetettség, de egy közepes színpadi komédia szintjét eléri. Kedvcsinálónak tényleg a szereposztása a legjobb eleme. Nem fogom végigvenni, de egy Erkel + A mi kis falunk vegyesnek simán tudnám hívni.

Ennél jobban nem ragozom. Aki szereti a színházi könnyed komédiákat, ezt könnyen belövi. Mások meg szerintem nem nagyon ülnek le elé - bár bocsánat, A mi kis falunk t9rzsnézőinek is nyugodt szívvel ajánlom.

Nem tudnám megmondani, hogy ezt a filmet komédiának szánták, és ennyire nem találta ez a humorom. Vagy dramedy. Úgy sem tetszene, de akkor legalább nem érezném annyira félresikerültnek. De mi lehetett szándék? Talán nem is akarom tudni.

A történet szerint a Gauthier szülők hazahívják három felnőtt gyermekük. Ők jönnek is, hogy meghallgathassák, a szüleik öregsgükre megvalósítanák életük álmát. Vagyis, Ázsiában nyitnának árvaházat. Amikor feszegetni kezdik, hogy mégis miből, csak kiderül, hogy nyertek a lottón. Innen meg egyenes út a családi krízis. Nekik miért nem adnak a pénzből? Mégis, mennyit nyertek?

A film technikája az, hogy mindig bedob egy plusz információt vagy feladatot, amit meg kell oldani. Pl. ledobják a nyereményről a bombát, majd jön a sértődés, ők miért nem kapnak pénzt a szüleiktől. Erre majd azzal az ötlettel jönnek, hogy írják meg egy cetlin,  mekkora pénzösszeggel lennének boldogok. Megkapják, látszólag minden szép és jó. Csak aztán bemennek a városba és egy hirdetésen meglátják, mekkora a nyeremény. Máris kész az újabb vészhelyzet. Ez a technika vezet végig a filmen.

Olyan szinten keverik a drámát, komoly kérdéseket és a komédiába illő elemeket, hogy nem tudom eldönteni, hogy mi a cél és mi lenne a film lényege. Az emberi természet, aminek mindig több kellene? Az, ahogy mindenki hazudik? Vagy simán csak mosolyogni kellene azon, hogy mibe keverednek folyton a testvérek?

A karakterek sem segítenek. Egyszerűnek tűnnek és alapvetően jóindulatúnak. Aztán majd hullanak az álarcok, és kiderül, azért nekik is megvannak a félelmeik és az életük fájó pontokkal is bír. Igaz, nem nagy drámák ezek, csak olyasmik, mint a kritikus, aki azért másokról munkáiról ír, mert a saját könyvével nem jut dűlőre. A sikeres üzletember, aki csak azért lehet sikeres, mert a minőségből és emberi elvekből engednie kell a napelemgyártással kapcsolatosan. Jómódúak kínjai, de attól még nekik igenis ezek a problémáik és gondok.

Amit a végére meg betettek... Arra akár a fekete komédia is rányomható lenne, de különben ez nem az, így ezzel is furcsán jöttem ki. Mégis, mi volt ez?

Nem egy nagy film. A családi otthonban játszódik és nagyon kevés színésszel. A beszélgetések viszik előre, illetve az egyre élesebb egymásnak feszülés. Nincs is látványelem.

A színészek között egy-egy név akadna és szépen hozzák is a karaktereket. Egyszerűen, könnyeden. Csak azzal nem voltam kibékülve, hogy mekkora a korkülönbség pl. a testvérek között. Főleg a két fiú között tűnik soknak. Bár nem ez a lényeg, de ilyesmik miatt érdekesnek találtam a szereposztást.

Néha érint komolyabb témákat és alapvetően az emberi természetet sarkítja ki. De hogy ez jó vagy sem? Nekem leginkább fura volt. Vissza biztos nem akarom nézni.