Minden napra egy film

Minden napra egy film


Warrior Nun

2. évad

2024. február 29. - BBerni86

Visszatért ez az agymenés is, és az elején gondban is voltam azzal, hogy mibe is kapcsolódunk vissza. Az első évadból kb. annyi maradt meg nekem, hogy a béna lány a gyógyulással együtt kap némi szuper erőt is, de mielőtt a jó szolgálatába állna, egy fiúval nekiáll utazgatni és szórakozni. Ehhez…

Tovább

Vonalban vagy

Durva, mennyire utálták ezt a filmet. Amiket találok róla, az alapján egy Adam Sandler rosszízű agymenésre számítottam. Ehhez képest én egészen jól megvoltam vele. A történet az a fajta, amire különben is rákaptam A bűnösnek köszönhetően. A családod elrabolták, veszélyben vannak. Te az irodádban…

Tovább

Utolér a végzet

Ennyire semmilyen és számomra érdektelen filmet… Ahogy belegondolok, azt fogom tudni ragozni, hogy miért nem tetszett. Mondjuk, az akár hosszan is megy. Rögtön az első, hogy kb. semmi értelme nem volt. Ki, mit és miért csinál? Az még érthető, hogy a bevándorlók valahogy meg akarnak élni, és…

Tovább

Aquaman és az elveszett királyság

Hát, nem csak a Marvel univerzum esett szét. A DC sem tudja, talán nem is akarja összefogni a filmjeit. Az Aquaman 2. része annyira önálló film, hogy ebben még csak nem is vendégszerepel valaki más az Igazság Ligájából. A történetben sincs semmi, ami összekötné a többi filmmel. Inkább belügyi…

Tovább

Mátrix 4.

Feltámadások

Most fogom a fejem, hogy erről a filmről mit is írjak. Hajlok arra, hogy kezdjem azzal, hogy teljesen felesleges alkotás. Igaz, a Mátrix-filmek között csak a legelsőben volt meg az a plusz, utána egyre olcsóbb, bár látványos akció orgia következett. A gonosz felem meg azt sugalmazná, hogy ennek…

Tovább

Gyilkosok gyöngye

Már a cím beindította a vészjelzőt, de még az sem tudott felkészíteni arra, milyen akció szemetet készülök megnézni. Pedig Grillo filmjeinek szoktam esélyt adni, de ez… Egy rossz sorozat nyitánya inkább lehetne, mint teljes jogú film. A történet is borzalmas. Adott egy különleges ügynök,…

Tovább

Vinland Saga

1. évad

Nem az volt a terv, hogy ilyen sokáig nézem, pláne, ahogy az elején rákaptam. Csak aztán kiderült, hogy ez az egyik olyan sorozat, ami mellett elücsörög mellettem a viharban félős kutyám rossz idő esetén. Úgyhogy, ez a vikinges anime lett a vizslámmal nézett sorozatom mennydörgés esetére. Pedig,…

Tovább

Reacher

2. évad

Direkt megvártam, míg lemegy az egész évad, mert biztos voltam benne, hogy ezt nem tudom és nem is akarom hetiben nézni. Hiába olvastam az alapjául szolgáló regényt, annyira jó tempója és függő végei vannak, hogy simán nézette velem egyik részt a másik után. Az is egy jó elgondolás volt, hogy egy…

Tovább

A bérkatona

Ez a film sajnos hamar elárulta, mennyire gondok lesznek vele. Éppen csak elkezdtem nézni, már azon töprengtem, mikor lesz vége, pedig nem is egy rövidebb darabról van szó. Nem érzem úgy, hogy el lett volna döntve, hogy akciófilm vagy dráma akar lenni. Bár, a dráma kicsit túlzás, de thrillernek se…

Tovább

Utolsó fény

1. évad

Tudok mondani olyan történeteket, ahol a terroristával éreztem együtt. Meg tudtam érteni a Kelet tagjait, de az Inferno regény verziójában is az elvben gonosz, gyakorlatban inkább a világ problémájára megoldást találó tudós szemszögével értettem egyet. Azért emlegetem ezeket, mert ebben a…

Tovább
süti beállítások módosítása