Minden napra egy film

Minden napra egy film


Black Mirror

6. évad

2023. június 20. - BBerni86

A kedvenc sorozataim között van a Black Mirror, és képes vagyok a kevésbé sikerült dolgokat is szeretni benne. Érzékelem, persze, ez már nem az a tükör, ami fénykorában volt, de a szórakozásom még megvan. Ez az évad 5 epizódot tartalmaz, változó hosszúságban. Van benne olyan, ami filmként is…

Tovább

Múmiák

Ez az a mese, ami ilyen szereposztásban élőben el nem készülhetett volna. Múmiákról szól, akik egy titkos királyságában, az emberek elől rejtőzve örökké élnek. Ami miatt a színészeket emelem ki, hogy egyiptomi, vagyis afrikai karakterek mind. És olyan színészek adták nekik a hangjukat, mint Eleanor…

Tovább

Éjszakai mesék

A bennem élő gyerek kifejezetten szerette ezt a filmet. Van benne pár dolog, amin azért felnőtt fejjel tudtam morogni, de ez olyasmi családi film, amit szívesen nézek. Az első, maga az ötlet, hogy a gyerekeket elnyeli a boszorkány háza, és ők nyomozgatva, varázslattal és barátsággal igyekeznek…

Tovább

Teen Wolf

A film

Nagyon szkeptikus voltam ezzel a filmmel kapcsolatban. Pláne, hogy pont a kedvenc szereplőm – Stiles – nem tért vissza. Igazság szerint bőven van benne lyuk, idegesítő elem, és mégis. Valami nosztalgia nekem eladta – én bírtam ezt a sorozatot, és kicsit feleleveníthettem, miért is. A cselekmény…

Tovább

A Discovery of Witches

3. évad

Ez a sorozat egyike azon keveseknek, amelyek annyira jól elkapták az alapjául szolgáló regényt, hogy akár párhuzamosan is lehetne nézni/olvasni őket. 2 évad alatt nem hibáztak, és a végjátékot sem rontották el. Azonnal belecsöppenünk az eseményekbe: Matthew az ikrek védelmében kénytelen a családfán…

Tovább

Az utolsó lovagok

Két felismerésem volt nagyon hamar: az első, már láttam ezt a filmet. Nem hagyott olyan mély nyomokat bennem, hogy emlékezzek rá, így pont megfelelt háttérfilmnek, amíg dolgoztam. A második, hogy még az ötlete sem eredeti. Ez a 47 ronin, csak éppen egy light fantasy világba helyezve és nem Japánba.…

Tovább

Dragon Age: Absolution

1. évad

Egy újabb módszer, ami már többször visszaköszönt a Netflix életében. Vegyél egy sikeres játékot, és készíts animált sorozatot a világában. Castlevania, Arcane, azokat szerettem. A Dragon Age kevésbé tetszett, de mivel csak 6 részes volt az évad, és kb. 25 perc egy rész, könnyen megnéztem,…

Tovább

The Sandman

1. évad

Már nem egyszer megfogadtam, ha valami igen tetszik, alszom rá egyet, csak utána kezdek el róla írni. Mert rögtön a vége után el vagyok vakulva, és csak rajongok. Most azonban teszek egy kivételt, talán azért is, mert a Sandman volt az első képregény, amit olvastam. Most meg itt van belőle a sorozat…

Tovább

The Legend of Vox Machina

1. évad

Kalandos, csapatos, mágikus, küldetést teljesítő. Tal’Dorei királyságban komoly gond van. Valami szörny elkezdte gyilkolni az embereket és lerombolni a falvakat. Próbálnak zsoldosokat és nagy harcosokat küldeni ellene, de eddig mindenkit legyőzött. A Tanács így úgy dönt, meghirdetik az állást,…

Tovább

The King’s Daughter

Sellőt mentő, családra találó, szerelembe eső, kosztümös. A Napkirály, XIV. Lajos győztes háborúból tér meg Versailles falai közé. Egy merénylő rálő, és a király életében először néz szembe a halandóság rémével. Ez két döntést is eredményez: a királyi udvarba hozatja szeretőjétől született,…

Tovább
süti beállítások módosítása