Minden napra egy film

Minden napra egy film


A tettek embere

2022. december 03. - BBerni86

Igaz történet az alapja. De olyan személy van a középpontjába, aki amúgy ismeretlen volt számomra, így nem tudtam, mi lesz a történetben. Mondjuk, a tartalmi kivonatok alapján nem éppen ezt vártam. Hősünk, Lucio spanyol fiatalember, aki Párizsban akar boldogulni. Az egyik első munkahelyén politikai…

Tovább

Mussolini kincse

Szívesen rajzolnák ide egy kérdőjelet. Jó pár zsánert ötvöznek ebben a filmben, de igazán egyikre se éreztem, hogy jól sikerült volna. De nem is fájt igazán a film, láttam ennél sokkal rosszabbakat mostanában is. Talán az ugrott ki elsőnek, amit már az elején ellőnek. Történhetett volna így is.…

Tovább

A rosszfiúk

Mielőtt bármibe is belekezdünk, leszögezem, nekem nagyon tetszett ez a mese. Jókat vigyorogtam rajta, és a zsánere is passzol az ízlésemhez. Nem is emlékszem, mikor sikerült valamit ennyire eltalálnia a DreamWorks stábnak. Viszont: azzal bajban vagyok, hogy mégis melyik korosztály a célközönség.…

Tovább

A briliáns csel

Mikori is ez a film? 2021-ben jött ki. Vagyis, nem lehet azt mondani, hogy megelőzte volna a Money Heist premierjét. Pedig nem is kicsit jutott eszembe az a sorozat – nem találtak volna másik célpontot, pont a Spanyol Nemzeti Bankot kell nekik is kirabolni? Sokkal jobban értékeltem volna ezt a…

Tovább

Clark, harmadszor is

Egyre jobban látom a mintát, minél több részt látok. Clark (s01e03) újfent kapott egy új nőt és egy új frizurát. Hát, nem éppen előnyös a hosszabb haj, szakáll kombináció, de tény, hogy jól elkülönül az előző kinézetektől és gondolom, ez a cél. A történet megint, ahogy a főcím találóan mondja,…

Tovább

Istent játszva

Szélhámos testvéres, átverésbe kezdő, bosszút álló. Micah és Rachel ikrek, akik túl korán vesztették el a szüleiket. 2 évesek voltak, amikor az apjuk elhagyta a családot, még a nevét sem tudják. Az anyjuk hamarosan öngyilkos lett és a két kisgyereknek magának kellett boldogulnia. Lopni és…

Tovább

Inventing Anna

1. évad

Oknyomozós, karriert sínre tenni próbáló, csalós. Anna Delvey német örökösnő, aki gyorsan az ujja köré csavarta New York elitjét. Szórta a pénzt, jól öltözött, ismerte, akit kellett. Nem sok kellett, hogy megnyissa saját luxus klubját egy igazán patinás épületben. Anna Sorokin, egy szegény orosz…

Tovább

Leverage: Redemption

1. évad

Szélhámos, másokon segítő, csapatos. Nate már egy éve halott és Sophie nem találja a helyét a férje nélkül. Az egykori csapat jön hozzá és próbálnak lelket önteni belé. Ugyan már 8 éve visszavonult a nő, de meg vannak róla győződve, hogy egy kis bűnözés, egy kis szélhámoskodás és egy műtárgy…

Tovább

Tolvajok társasága

Aranyat rabló, csapatépítő, apa – lánya kapcsot gyógyító. Schultz nem csak nagyon gazdag, de hatalommal is bíró férfi. Így nem csoda, hogy ellenségének tekinti Richard Pace-t, aki nem csak a feleségét csábította el, de a férfi több börtönéből is megszökött már. Pace ugyanis úri tolvaj: azoktól vesz…

Tovább

Money Heist

5. évad

Aranytartalékot ellopó, túszdrámás, átverős. A bankban még ünneplik Lisszabon sikeres megmentését, amikor a Professzor olyan helyzettel kényszerül szembenézni, amire még ő sem gondolt: a meghurcolt Sierra nyomozó nem elkullogott, hanem lenyomozta és fegyvert szegez a fejének. A Professzor próbálja…

Tovább
süti beállítások módosítása