Minden napra egy film

Minden napra egy film


The Cursed

2023. október 07. - BBerni86

Ilyen címmel volt már film, és azt kell mondanom, a történet is olyan elemekből áll össze, amit már nem egyszer láthattunk másban. Az menthetné meg, ha annyira profin lenne összerakva, hogy akkor is újnak éreznénk, ha már láttunk ilyet. Nos, ez nem jött össze. Egyrészt, a néző pontosan tudja, hogy…

Tovább

Mastemah

A démonok, megszállás és hasonlók népszerű horror téma, így nagyjából sejtettem, mit várhatok ebben a filmben. Így aztán meg is lepődtem – nem is annyira a cselekményen, hanem a film megjelenítésén, hangulatán. Ok, nem kerülgetem a zavarosságán és a művészfilmes beütésein. Igazából nincs bonyolult…

Tovább

Ház a mocsár mentén

Blumhouse-film, már el is könyveltem magamban, hogy horrort fogok nézni. Hivatalosan úgy is van besorolva, de thrillernek inkább érzem. Van misztikus elem, de olyan, amiért horror lenne, már sokkal kevesebb akad benne. Talán az dönti el, hogy melyik elemet érezzük a súlyosabbnak benne. Ahogy Isaac…

Tovább

A pápa ördögűzője

Van egy eretnek gondolatom. Ami szerint A pápa ördögűzője akar lenni a szegény ember Démonok között verziója. Hasonlít, ahogy Gabriele atya a valódi megszállottakat keresi, mint abban a sorozatban a szellemek és démonok vadászata. Még arra is van benne kezdemény, hogy további filmek kövessék nyomon…

Tovább

Cagaster of an Insect Cage

1. évad

Kezdek megint rákapni a zsánerre. Elkezdtem vadászni, milyen anime és felnőttmese akad éppen a kínálatban. Így bukkantam erre a bogaras történetre, ami most megint előkerült, hiszen elkezdték magyarul is megjelentetni az alapjául szolgáló mangát. A történet alapozása gyorsabb nem is lehetne: jött…

Tovább

Madarak a dobozban – Barcelona

Regényként az egyik kedvenc horrorom a Madarak a dobozban – hozzáteszem, az első kötet. Lett belőle Sandra Bullock-film, ami már annyira nem tetszett. Most pedig itt az újabb film, de nem Malerman ötletét viszik tovább. Csak a világot használják fel, és Barcelonában mutatják meg, mi történt az…

Tovább

Monsterland

1. évad

Egy újabb horror antológia, én szeretem az ilyesmiket. Ráadásul, a novellás kötetet is olvastam, amit feldolgoztak. A sorozatot nézve pedig megfogalmazódott bennem, hogy nem is horrort nézek, hanem egy hatalmas allegóriát. Mert hol is van Monsterland? Nem a szörnyek másvilági dimenziója, nem valami…

Tovább

Black Mirror

6. évad

A kedvenc sorozataim között van a Black Mirror, és képes vagyok a kevésbé sikerült dolgokat is szeretni benne. Érzékelem, persze, ez már nem az a tükör, ami fénykorában volt, de a szórakozásom még megvan. Ez az évad 5 epizódot tartalmaz, változó hosszúságban. Van benne olyan, ami filmként is…

Tovább

Renfield

Robert Kirkman már újraértelmezte a zombikat, és Stoker nyomdokaiba lépve most Dracula történetének írta meg egy másik fejezetét. Gondban is vagyok, hogy egyáltalán mit reagáljak erre a filmre. Tetszett, vagy nem? Ingadozok. Volt, ami tetszett. Más kevésbé. Az első, hogy divatos módon nem Dracula a…

Tovább
süti beállítások módosítása