Minden napra egy film

Minden napra egy film


Nimona

2023. július 09. - BBerni86

Képregény volt, sikeres lett, meg is indult a licit a filmesítési jogokért. Valahol poénnak érzem, hogy a Disney végül azért lépett vissza, mert nem tetszett nekik az LMBTQ színezet. Nos, a Netflix meg éppen erre harap és rá is tettek egy lapáttal. Komolyan el kellett gondolkoznom azon, hogy a…

Tovább

A fantasztikus Maurice

Még nem döntöttem el, hogy ez most aranyos vagy idegesítő mese. Kicsit a Shrek nyomdokain halad, bár más mesét és ötletet forgat ki. A mese alapja, hogy a boszorkányiskola szemetesében lakó patkányok a kidobott varázsos szemét hatására értelmesek lettek. Beszélnek, gondolkoznak, emberiek. Csak…

Tovább

Irány a bárka 2.

Tudom, hogy láttam az első részt. De különösebben emléknyom nem maradt meg belőle. Inkább sejtem, mint tudom, hogy a két fantasy lény bárkára kerülése és összebarátkozása lehetett a téma. Nos, így is teljesen érthető ez a rész. Kapásból azzal nyitunk, hogy a fészkeske – talán Dénes? –…

Tovább

Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal

A mesesorozat

Gyerekkoromban ez volt az egyik olyan mesesorozat, amiből rengeteg rész megvolt videón, és az öcsémmel gyakran néztük is. Pocok, Szmöre, Márton és a többiek gyerekkori ismerőseim. Most már jó ideje nem találkoztam velük, de végre elolvastam a meseregényt, amiből a sorozat készült. Azzal együtt meg…

Tovább

Lightyear

Vaktában nyomtam rá, először le sem esett, hogy ismerek ilyen nevű fikciós karaktert. Aztán jött a bevezető, hogy ez az a film, ami Andy kedvence volt a Toy Story első részében. Akkor leesett és nem sokon múlt, hogy ki is kapcsoljam a mesét. Én mindig jobban bírtam a seriffet, mint az űrhajóst. De…

Tovább

Múmiák

Ez az a mese, ami ilyen szereposztásban élőben el nem készülhetett volna. Múmiákról szól, akik egy titkos királyságában, az emberek elől rejtőzve örökké élnek. Ami miatt a színészeket emelem ki, hogy egyiptomi, vagyis afrikai karakterek mind. És olyan színészek adták nekik a hangjukat, mint Eleanor…

Tovább

A kisfiú, a vakond, a róka és a ló

Azt se gondoltam volna, hogy az Oscar-díjat kapó filmek közül ezzel kezdem majd a sort. (Igen, idén még szinte egyet sem láttam a nyertesek közül. Nehezen szánom rá magam bármelyikre is.) Már olvastam is Mackesy mesekönyvét, így jöhetett a rövidfilm is. Kezdjük talán azzal, hogy kapott történetet.…

Tovább

Szörnyviadal

Szörnyekből cuki lényeket csinálni? A Pixar már megcsinálta, Szörny Rt. a címe. Ha nagyon akarom, még azt is megemlítem, hogy vannak igencsak egymásra hasonlító lények ebben és abban. Akkor mi az új ötlet? Hogy a mese világában a szörnyek beilleszkedtek az emberek világába, és sportolókká lettek.…

Tovább

A focis film

Ha nagyon röviden össze akarnám foglalni, annyi elég lenne, hogy a Space Jam, csak nem kosaraznak, hanem fociznak benne. De azért hozzátenném, hogy ez minden szinten egy butább és betegebb verzió – valamint végig rajzolt, nem élőszereplős, de nem ettől lett rosszabb. A történet ismerős lehet: adott…

Tovább

A tini nindzsa teknőcök felemelkedése

Rendben, elég nagy ez a franchise és minden újabb verzió variál valamit, hogy megkülönböztethető legyen a többitől. Igyekszem is nyitott lenni, ha már ilyesmit nézek, de így is felvontam párszor a szemöldököm. Azzal még megbékéltem, hogy mennyit módosítottak a külsejükön. Ha jól emlékszem, annak…

Tovább
süti beállítások módosítása