Újabb dokumentumfilmre bukkantam a Netflixen. Mivel divat a téma, valami könnyed műsorra számítottam, bár a bukása azért sejtette, hogy merre fognak haladni az események.

Ahogy a cím, a műsor is két nagy részre osztható. Röviden bemutatja a cég gyökereit – úri vadászoknak kínáltak ruhákat, pl. Hemingway is náluk vásárolt -, majd a márka megújulását és felemelkedését, hogy eljussunk a botrányig.

Az első fele tudott jobban lekötni. Az keményen PR és brandépítés, ami érdekes volt. Hogyan és milyen koncepciót követtek, hogyan találták meg a márka rajongóit. Sikertörténet, és több szempontból megfogja a munkát, ami a siker mögött volt. Képet ad erről az iparnak arról, aki nem ezen a területen dolgozik. Sokkal inkább a reklám és a bázis kiépítése a hangsúlyos, a divat másodlagos. Így nem kell attól félni, hogy bemutatókat, ruha stílusokat zúdítanak a nyakunkba. Azt veszik csak ki ebből, amivel a célközönséget megfogták.

Frappánsan tudnak fogalmazni, és nekem megmaradtak olyan mondatok, mint a Ralph Lauren és a Tom Taylor ötvözése – vagyis szexi, előkelő stílus megfizethető áron. Ez volt anno az Abercrombie. Eleve a részt vevő szakemberek egy része nyilatkozik, de arra odafigyeltek, hogy végig érthetők maradjanak egy teljesen laikus részére is.

Majd jött a bukás és a műsor egyre jobban elvesztett. Kicsit azt éreztem benne, ami most divat: azokon a pontokon menni neki a cégnek, ami miatt napjainkban torokra mennek. Valahol jogos, de pont ettől olyan kirakat esetnek tűnik. Az egyik, a rasszizmus. Az Abercrombie kialakított magáról egy képet, és ehhez ragaszkodtak. Eladónak se szívesen alkalmaznak színesbőrűt, ha mégis, akkor eldugják, pl. éjszakai műszakokba. Azt valahol értem, hogy van egy stílus, amit megjelenítenek, ahhoz ragaszkodnak. Hogy az rasszista? Igaz, de sikeresek lettek vele. Addig senkit nem zavart? Rossz ponton kezdtek el nekik menni, már korábban kellett volna. A céget ott érzem hibásnak, amikor kirúgni kezdtek el. Az tényleg durva, ha nem is vallják be, hogy az a baj a munkással, hogy fekete, ázsiai, stb. De ezekért miért csak ekkor nyomták rájuk a rasszista bélyeget, korábban nem voltak azok? Dehogynem.

A másik már sértőbb panasz szerintem. A fotós, az egyik fejes is homoszexuális volt, és a fiatal modellektől elvártak extrákat a szerződésért. Vannak példák, aki nemet mondott, búcsúzhatott az Abercrombie plakátoktól.

Mindent a sértettek mesélnek el, és sűrűn ki van írva, hogy a vádlottakat felkeresték, de nem nyilatkoztak. Így átmegy minden vádiratba, és ahogy már írtam, pellengérre állítás hangulata lesz az egésznek. Már nem dokumentumfilmet néztem, hanem vádiratot.

Az is olyan rossz érzés, hogy annyira egysíkú, otromba az egész, hogy hiába az Abercrombie a bűnös, és simán el lehet ítélni az ott folyó dolgokért, mint a rasszizmus, mint a szexizmus terén, mégis ellenérzést keltettek bennem a sértettek.

Milyen a kivitel? Szépen összerakták, ha csak a képeket nézem és nem a tartalmat. Elég látványos, változatos is – itt jól jön, hogy divatcég. Bőven van, mit mutatni.

Tetszett az is, ahogy a popkultúrán keresztül megmutatták, hogy éppen milyen volt a cég megítélése. Amikor ment nekik és szerették őket, popdalban szólt, hogy menők az Abercrombie-t hordó lányok. Amikor már jöttek a bajok, Peter Parkert tetőtől talpig náluk felöltöztetett srác zaklatta.

Lehetett volna ez jobb – így nagyon megosztónak érzem. Azért ahhoz tehetség kell, hogy az áldozatok ellen hangoljanak, amikor jogosak a panaszaik…