Minden napra egy film

Minden napra egy film

The Rookie

1. évad

2019. május 05. - BBerni86

Rendőrös, kiképzős, baráti társaságos.the_rookie.jpeg

John Nolan életében egy korszak véget ért: elvált, elvesztette az építőipari vállalkozását. A semmiből kell újrakezdenie. A bankban részese lesz egy rablásnak, amit ő is segít megoldani. Ez új célt ad neki: rendőrnek áll. A kiképzést követően a Los Angeles-i kötelékben kap helyet, mint újonc. A parancsnok ugyan támogatja a munkájában, de a kiképzője és a felettese is hangsúlyozza, hibának tartja, hogy középkorúként akar rendőr lenni. Ez a fiatalok pályája. Szerencsére a kiképzésről vele tart két barátja, és tudják egymásban tartani a lelket. Lassan John is bizonyítja, hogy talán ő a legidősebb újonc, de vannak olyan képességei, mellyel hasznos lehet a testületnek.

Mit mutatnak nekünk a rendőri munkából a tévé sorozatokban? Általában egy kiváló nyomozó, vagy egy speciális osztag mellé kerülünk, és a kiemelt ügyeket, az érdekes eseteket mutatják. A Chicago PD az első két évadában próbált ennél több lenni, a speciális egység mellett járőrök m unkájába is belenézhettünk. Azt szerettem is, mert nem mindenki a sorozatgyilkosok után nyomoz, vannak mindennapi esetek, amelyekben el kell járni.

A Chicago PD már elhalt ilyen téren, de most itt van ez a sorozat. Amiben azt láthatjuk, hogy a szamárlétra alsó fokán állók milyen ügyekben járnak el. Ők azok, akik kimennek, amikor családi veszekedés van. Ők azok, akik őrzik a bizonyítékot, amíg a nyomozók a más sorozatokban is látott nyomozást vezetik. Ők azok, akik elterelik a forgalmat, akiket egy-egy nagyobb bevetés alatt a kisebb feladatokra osztanak be.

Pont az tetszett a sorozatban, hogy ez közelebb áll a hétköznapokhoz. Nem nagy esetek vannak benne, ha néha olyanba is bekapcsolódnak, hanem az, ami napi szinten előfordul, kisebb a jelentősége, de rendben kell lennie és ezt a munkát is el kell végezni. Ha egymás mellé tesszük, amit a nagy nyomozásokból látunk, és ezt a mindennapi munkát, akkor derül ki igazán, hogy mit jelent a rendőrségi munka.

Szórakoztatóan tárgyalják ezeket az eseteket. A sorozatban odafigyeltek arra, hogy egyensúlyban legyen humor és dráma. Lehet közben mosolyogni, máskor a feszültség ugrik meg. És valóban változatos a paletta. Az egyik kedvenc ügyemben egy gyanúsítottak üldöztek, amikor az elhagyatott épületben rájuk záródott az ajtó. Kiderült, egy menekülőszobában ragadtak. Ha még szolgálat vége előtt haza akartak jutni, bizony meg kellett oldani a szoba rejtélyét…

Alapvetően jó emberekkel, szimpatikus karakterekkel töltötték fel a szereplőgárdát. De mindenki más, megvannak a maga egyéni személyiségjegyei, szokásai. Nagy kedvencem lett Bradford, aki a katonai filmekből ismerős könyörtelen kiképző, kemény rendőr, de amikor kell, kiáll az embere mellett.

A casting is jól sikerült. A húzónév egyértelműen az idős újoncot játszó Nathan Fillion, de észre lehet venni, ahogy befutott a sorozat, olyan visszatérő karakterek is bekerültek, mint a túsztárgyalót életre keltő Sarah Shahi.

Az idei egyik kedvenc új sorozatom, ami nem csak nekem tetszett. Be van rendelve a 2. évada, úgyhogy jövőre még mesélek róla.

 

The Rookie - 5/4 ami kiveszett a Chicago PD részeiből, ebbe megvan. Könnyed krimi, változatos ügyek.

https://www.youtube.com/watch?v=_HgC1TN8FVk

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5314808544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása