Minden napra egy film

Minden napra egy film

The Shrink Next Door

(minisorozat)

2022. január 05. - BBerni86

Kihasználó, barátként élősködő, lelki egyensúlyt kereső.

Martin magányos felnőtt, aki egyszerű rutinok szerint tölti a napjait. Bejár a családi gyárba, amikor szükséges, kisegíti a húgát anyagilag vagy érzelmileg. Ő az, aki mindig szívesen segít és lehet rá támaszkodni. Phyllis, a testvére találja ki neki, hogy ideje lenne elmenni pszichológushoz. Mert láthatóan nem boldog és gondjai vannak – fél a konfliktusoktól és a gyárban sem tud mindig vezetőként viselkedni. Amennyire Marty ellenkezik, annyira the_shrink_next_door.jpgragad ott Dr. Ike kezelésén. A férfi nem csak a tanácsadója lesz, de a jó barátja is. Legalábbis Marty így érzi – Ike és a családja beköltöznek Marty vidéki házába, míg Marty a vendégházban húzza meg magát. Közös szervezetet alapítanak, amelyben egyformán kezelhetik a tőkét, noha Marty az, aki tesz is bele, nem csak kivesz. Ike módszeresen vágja el Marty korábbi kapcsolatait és szedi be évekig a szolgálataiért járó magas díjazást minden más mellett.

Nálunk még nem tűnt úgy fel, de az Államokban most jól megy a podcast készítés. Még olyan sorozat is született, ami arról szól, hogy három ismeretlen hogyan áll össze, hogy podcast készüljön arról, hogyan nyomoznak a házukban történt gyilkosság után. De nem egy sikeres podcast megfilmesítési jogai keltek el, és készültek sorozatok belőle.

Egy ilyen a The Shrink Next Door is, ami minisorozatként, 8 részben meséli el, hogyan férkőzött be dr. Ike a betegei, itt éppen Marty életébe, és végzett nem éppen orvosi tevékenységet mellette. (Megtörtént eset az alap, különben.)

Jó kérdés, milyen műfajba sorolnám be. Hajlok a dráma felé, mert eléggé mélyre mennek a szereplők. Marty eleve sok problémával küszködik, és az valami elképesztő, hogy milyen mértékben mosta ki Dr. Ike az agyát. Nem csak anyagilag használta ki, de olyan emberileg rettentő helyzetekbe is belevitte, amit nézni is alig bírtam. Csak egy példát említek: Ike egyik betege már kezd kínos kérdéseket feltenni és átlátni a férfi üzelmein. Erre Ike megkéri Marty-t, hogy a kiránduláson menjen el a nővel a benzinkútra, mintha benzin kellene. Mondja meg, hogy többé nem a betege és hagyja jól ott. Természetesen a buszvezetővel is Marty egyeztet, és a többi utas is Marty alakjában kell, hogy a rosszat lássa. Marty mégis megteszi, még úgy is, hogy tulajdonképpen sajnálja a nőt és neki sem tetszik, amit Ike akart. De megteszi.

Ike is megkapta a maga kis poklát. Pontosan lehet látni, miképpen haragszik a saját apjára, és ebből kifolyólag hogyan vesz rá mindenkit, hogy vágja el a szálakat a családjához. Ami különben az agymosáshoz is jól jön: nem lesz, aki felébreszthetné az embert, hogy mit tesz vele a pszichológus.

Már szinte thriller, ahogy Dr. Ike tökéletes manipulálja az embereket és az eseményeket is. Módszeres és alapos, és a megtévesztés a kisujjában van. A durva, hogy még magának sem vallja be, hogy mit művel, meg van arról győződve, hogy ő segít másoknak és ebben a történetben ő az áldozat, nem az elkövető.

Ritka rossz nézni, hogy mire rá nem veszi Marty-t. Ugyanakkor van benne valami rabul ejtő is, egyszerűen nem lehet elhinni, hogy mindig van lejjebb. Ez tartja mozgásban a sorozatot: ahogy Ike jön, behálóz és nem ereszt. Hosszú éveket fog át a sorozat és ugyanazt a képletet eladja újra és újra: Ike újra és újra tudja, mivel hathat a körötte levő emberekre.

A külcsínben is hozták az eltelő éveket és a szereplők körül változó világot. Nem látvány sorozat, a szereplők adják el, de a divatról, hajviseletekről is mindig be lehet lőni, éppen merre járunk az időben.

A lényeg a színészeken volt, és ez az, amiben nagyon kellemesen csalódtam. Paul Rudd alapvetően rendes fickókat játszik, és ez itt duplán jól jött. El tudta játszani, hogy Ike jó embernek láttatja és hiszi magát, miközben iszonytatóan manipulál és a végére szabályosan undorodni lehet tőle. Még nagyobb meglepetés Will Ferrell, aki nem csak elbírja a szerepet, de lopja a műsort is. Rudd kapta a látványosabb, szélesebb gesztusú karaktert, de amit Ferrell kihozott ebből a mindenki csicskája figurából, kész. Egyszerre tudja az ember sajnálni, és lenne kedve megrázni, hogy térjen már észre, lássa meg, mi történik vele!

Mellettük Kathryn Hahn ismertebb a színészek közül, de ez a fiúk játszmája volt. Megjegyezhető Hahn is, csak éppen kevés súly jut neki Marty és Ike mellett.

Olyan szempontból nem tetszett a sorozat, hogy egy sémát variál nagyon sokféleképpen, és még soknak is éreztem a 8 részt. Viszont, a két főszereplő nagyon viszi a hátán. Nem lesz újranézős, de egyszer nem bánom, hogy láttam.

 

The Shrink Next Door – 5/4 utáltam nézni, borzalmas dolgokról mesél, de a színészek eladták és modern dráma is lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5816803490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása