Pszichés, kapcsolatos, gyilkos lelkébe nézős.
Grace Marks gyilkosságért lett elítélve, de az akasztófát mégis elkerülte. Őrültek házába került helyette, hiszen nem tudták eldönteni, valóban tettestárs volt gazdája és a házvezetőnő meggyilkolásában, vagy maga is áldozat. Idővel Grace egy fegyház lakója lesz, ahonnan kijárhat takarítani az intézet vezetőjéhez. Páran hisznek az ártatlanságába, és ide hívják az ifjú pszichológust, dr. Jordant, hogy adjon szakvéleményt a nőről. Simon megkezdi az üléseket, és Grace mesél neki. Az életéről, hogyan történt, ami. A nő egyre jobban beférkőzik Simon gondolataiba, és ő maga válik egyre betegebbé. Mi az igazság? A kihasznált, bántott lány visszacsapott vagy pszichés betegség van a háttérben?
Embere válogatja, melyik módszert szereti jobban: először elolvasni a könyvet, majd megnézni az adoptációt vagy fordítva, a film után mélyedni bele az eredetibe. A szavazatom a könyv, majd film sorrendé, de e sorozat kapcsán olvastam több helyen is, hogy érdemes fordítva tenni. Mert a regény válaszolhat olyan kérdésekre, amelyekre a sorozat nem.
Hamar leszögezem, szerettem a regényt és a sorozat is tetszett. De igaz, láttam és le is írom, hogy a sorozat hagy nyitva kérdéseket, és nem egyszer zavaros. Az idősíkokat szétszedték, a jelenben Grace mesél a dokinak, miközben megelevenedik a múlt. Plusz, narrál is. És bizony gyakran hazudik, úgy alakítja a történetét, ahogy szerinte Simon hallani akarja. De vannak felvillanások az igazságról. Ember legyen a talpán, aki összerakja, mi történ igazából! Ez egy jó játék, de frusztráló is, hogy nem lesz egyértelmű a válasz, vagy az igazság. (Ezért is javasolják másodszorra a könyvet, hogy ezeket a kérdéseket helyre tegye.)
Mivel a regényből nekem az jött le, hogy nem is az a fontos, mi történt a gyilkosságkor, annyira ez a bizonytalanság és rejtély nem zavart. Én a karakterekre figyeltem, és a társadalom generálta nyomorra, amit a doktor és betege esetében is felfedeztem.
A társadalom képben az a hangsúlyos, mennyire kihasználták a nőket, akkor is. (Nem véletlen, hogy a Szolgálólány meséje is Atwood regényből készült. Ugyanez a problematika, csak az egyik disztópia, a másik történelmi fikció.) Kegyetlen sorsa van a hősnőnek, nincs ebben vita. Ha el is követte a gyilkosságot, felbujtóként akár, érthető lenne. Kihasználták, bántották, és folyamatosan azt tapasztalta, hogy a nőknek rossz. Pszichésen nagyon ki van ez találva – nem véletlen az sem, hogy a maga uraként neki nem lett cselédje.
De lekötött az is, ahogy az idealista doktor leépül. Szó szerint látni rajta, ahogy belebetegszik ebbe az egészbe, és beleszeret a nőbe, de a társadalom olyan, hogy nem vállalhatja fel, hoz pár rossz döntést és menekülni is kényszerül a végére. (A sorozat nagyon durván elbánt vele, azért a regénybe neki is jobb véget képzelhettem bele. Itt szobanövény lett belőle, ott azért nem lesz ennyire… élőhalott.)
Olvastam arról is, hogy nehezíti a sorozatot, hogy nincs karakter, aki szimpatikus lehetne. Nem éltem így meg. Én sajnáltam a szereplőket, a nagy többségük.
A kivitelezés nagyon igényes. Korhű, látványos, nyakon öntve egy nagy adag komorsággal.
A színészek is remekelnek. Gadon játéka csodás, és Holcroft leépülése nagyon durva.
Komor, komoly, jó kedve se lesz tőle senkinek, de igényes és érdekes is.
Alias Grace - 5/4 kosztümös, nyelvében és képeiben is súlyos, remek alakításokkal. Korrekt adaptáció.
