Tettem egy kivételt – jobban szeretem először elolvasni a regényt, amelyből film vagy sorozat készült. Most viszont túlzottan kíváncsi voltam, így a Drága gyermek először képernyőn és nem lapokon lett ismerős számomra.

A történet lehet ismerős, már egy sikerregényből nagyon hasonló lett sikerfilm és díjnyertes alkotás. A szoba, a címét is kiírhatom. Ebben is van elrabolt nő, gyermek az erőszakból és a szabadulás. A különbség az, hogy ez thriller oldalról van megfogva. Van egy rejtély, részről részre tudunk meg többet arról, mi történt, hogyan és ki kicsoda. Több csavar is van benne. Minden rész hoz egy újabb kirakósdarabot és lehet találgatni.

Nem is akarom a rejtélyeket és megoldásokat elemezni, mert a sorozat varázsa éppen ezekben rejlik. Elveszi az élményt, ha előre tudjuk, mi jön. Ez egyszerre a sorozat erőssége és gyengéje is. Mert, ha egyszer már láttad, újranézni már nem akarod. Bár, ha nagyon töröm a fejem, tudok mellette is egy érvet. Ha már tudod, mi a csavar, korábban lehet keresni a rávezető elemeket. Különben van olyasmi, amit ki lehetett találni. Nem mindent, volt, ami meglepett. De abban is érzem a jó ötletet, hogy egyes elemek jönnek a cselekményből és ki lehetett találni őket.

A szereplők adják a fő látványelemet. Az érzelmeket és a személyiséget át kell adni, ők adják a meglepetéseket. Sok múlik azon, hogy tudunk-e velük szimpatizálni. Vagy, éppen, gyanúsnak tűnnek-e. Ahol ez legjobban működött, az Hannah szerepe. Végig húzta az agyam, hogy ő jó vagy rossz, egyáltalán lehet-e bármiért hibáztatni, mert ő hosszú éveken át egy szigorú szabályrendszerben nőtt fel. Ő belé ez lett beleégetve. Nincs más értékrendszere, neki az a normális, ahogy viselkedett. Csak kívülről nézve durva, hogy neki mi a normális. A kislány meg jól is játszotta. Általában nagyon idegesített, nehezen értettem meg, közben meg sajnáltam is.

A leggyengébb talán a kisfiú – Jonathan. Bár, az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy neki volt a legkevesebb szerepe, a jelleméből adódóan nagyon félénk.

Ismert színész nincs benne, nem is kellett. Igyekeztek, jó a végeredmény. Megvolt azért mindenkinek a maga villanása. A kisfiúnak, az elkövetőnek is – noha övék volt a legkevesebb képernyőidő.

A téma kellően borzongató, és nem egyszer lehet azon szörnyülködni, milyen beteg emberek vannak és milyen döntéseket hoznak. Azzal nagyon nem tudok mit kezdeni, ahogy a férfi a gyerekeivel is bánt. A szobában más volt, ott a nő volt a lényeg, és az emberrabló nem is akart különösebben apa lenni. Azért is kellett annyira szökni, mert az anya tudta, amint a gyerek elég nagy lesz és az apja/emberrabló akadályt lát benne, bántani fogja. Itt viszont a gyerekeinek tekintette őket, a maga módján szerette őket és a gyerekei voltak a családja. Mégis, még őket sem emelte ki a rabláncról. De több ilyesmit is találok benne, hogy a végén oda lyukadjak ki, hogy nem is lehet egy ilyen beteg elmét megérteni és logikát találni a dolgaiban. Nem is kell keresni.

A történet és a csavarok nekem eladták, most érdekel a regény is. Ha az még egy kicsit feszültebbre van megírva, nekem tetszeni fog.