Kosztümös, szerelmes, titkot rejtő házas.
Catherine Morland egy sokgyerekes család idősebb lányaként kalandregény rajongó volt, míg szépülni nem kezdett. A család jómódú barátai kérik meg a helyes lányt, hogy kísérje el őket Bath városába, ahol bevezetik a társaságba. Egy félreértésnek köszönhetően többen azt hiszik, Catherine a pár örököse, és megjelennek körötte 
az udvarlók. A csinos és kikapós Isabelle, aki Catherine bátyjával is udvaroltat magának, összebarátkozik a naiv lánnyal és igyekszik összehozni a bátyjával. Közben a Tilney-testvérekkel is barátságot köt, akik közül a mosolygós, lelkészként ténykedő Henry különösen közel kerül a szívéhez. Amikor a testvérek apja, Tilney ezredes meghívja a családi birtokra, a lányt elragadja a regényeken edződött képzelete, és rejtélyt sejt a házban. Nyomozni kezd, nem sejtve, milyen próba áll még előtte.
Jane Austen regényei ma is velünk élnek, nem tudom, mennyi időnek kell eltelnie, hogy a Büszkeség és balítélet varázsa megkopjon. Már annyi verziója és Darcy rajongó sztori van, hogy azokkal Dunát lehet rekeszteni.
Talán ezért is érdekelnek jobban azok a filmek, melyek Austen-történetek alapján készültek, de azért más történetek. (Nem mintha nem lennének hasonlóságok, de hát nagyon leszűkítve mind arról szól, hogy az úri lány, aki általában nem a legjobb anyagi háttérrel rendelkezik, keresi a szerelmet.)
A klastrom titka az egyik kevésbé ismertebb munkája a szerzőnek, amelyből a BBC készített korrekt tévéfilmet. Pedig nem kellene a címeken lovagolnom, de nem bírom megállni. A klastrom megtévesztő. Egy nagy úri házunk van, egy Abbey, csak a Downton Abbey előtt ezeket valahogy fordítani kellett, így lett belőle klastrom. Nincsenek se apácák, se kolostorok, csak egy hatalmas és rejtélyes nemesi ház, már szinte palota.
A film legjobb tulajdonsága, hogy BBC minőségben készült. Nagyon ügyeltek az olyan kis részletekre, mint a hiteles ruhák és frizurák. Akinek bejön ez a stílus, láthat szép példákat arra, hogy nézhet ki jól egy kosztümös tévéfilm. A helyszínek is szépek, a Northanger Abbey (azért sem hívom klastromnak) kifejezetten tetszett.
A szereposztásba se lehet belekötni. Felicity Jones meglepően bájos naiva volt még a Star Wars és a zsiványok előtt, jól állt neki ez a szerep. Akkor is, ha egyes jelenetek annyira túljátszottak, hogy nevetőgörcsöt kaptam tőle. Catherine fantáziái, vagy, ahogy álmában különféle érzelmektől hevülten dobálja magát – az önmagában paródiának látszott. JJ Feild korrekt hős lett, nem egy szépfiú, helyette karakteres. De talán a legemlékezetesebb az volt, ahogy Carey Mulligan hozta a könnyed Isabelle karakterét.
A történet pedig egy kis romantikus kosztümös semmiség. Nagyon próbálom megtalálni benne, mi lehet Austen üzenete, de ma már nem tudok azzal együttérezni, amit kiérzek belőle a korra vonatkoztatva. Hogy a szórakoztató irodalom káros tud lenni, és mennyire nem helyes, ha valaki elveszik ezeknek a világában. Catherine a végére nem egyszer vonja le a következtetést, hogy nem lett volna szabad ennyi ponyvát olvasnia.
Különben legfeljebb az van benne, hogy a pénz nem boldogít. A társadalom azt a jelenségét mutatta be a Thorpe testvérekkel, hogy mennyire hajtottak egyesek az örökségre, bevetve a külső adottságaikat is. Mondjuk, ez örök téma – itt éppen Austen-korára bontva látjuk ezt a jelenséget, de bármikor lehetne aranyásókról filmet készíteni. Lehet, hogy némelyek még szerencsésebbek is lennének mint ma, mint akkoriban voltak. Hiszen Austen világában, ebben is, legalább a fikcióban a szereplők megkapják, ami jár nekik.
Vagyis, aki nem unja még a naiv fiatal lányt, aki keresi az ő lovagját, és a kosztümös romantikát, annak ez nem lesz rossz választás.
A klastrom titka - 5/3,5 a történet klasszikus Austen, a ruhák tetszettek, a szereposztás is, de néha túljátszották.
