Szeretnék olyan ember lenni, aki azt tudná írni, hogy teljesen mindegy volt neki, hogy milyen rasszba tartozó színészek játszották a szerepeket. De sajnos ugyanúgy voltam ezzel a filmmel is, mint a Bridgerton sorozattal – amit különben még nem láttam, csak az ajánlót.

Szerintem az a bizonyos sorozat lehetett a minta is. Minkettő történelmi romantikus regényből készült, és mindkettőben szánt szándékkal úgy vannak válogatva a színészek, hogy vegyes párok legyenek, és nem számít, ki milyen nemzetiségű színész. És tudjátok mit? Nem lenne gondom ezzel, ha nem történelmi jellegű lenne a film.

Mi több, Freida Pinto kifejezetten szimpatikus volt Selina szerepében. Csak éppen ez egy történelmi romantikus film, Angliában játszódik és a szereplők közel 90%-a az arisztokráciához vagy az előkelőkhöz tartozik. És egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy a viktoriánus Angliában ázsiai, afroamerikai és egyéb személyek nemesek lehettek volna. De most komolyan – akkoriban rabszolgákkal kereskedtek, és éppen ők voltak a célcsoport, mint rabszolga. India, amely a gyarmatuk volt, annyiban élvezett kiváltságot, hogy az ottani nemeseket elismerték és vendégül látták, de az angol nemesi családokba már nem házasodhattak be. Akkoriban ezeket az embereknek szolgáknak tekintették, még a gazdagokat is – úgyhogy zavarja az agyam ilyen okból a casting. Ha annyit variálnak, hogy nem Anglia, hanem Liliput vagy Tündérföld a helyszín, már semmi bajom nem lenne. De így…

Ehhez jön hozzá, hogy a történet – megjegyzem, már a regényéé is – klisés és gyenge. Az alapjában felismerhető A makrancos hölgy – vagy a 10 dolog, amit utálok benned, ha frissebb verziót akarok mondani –, csak itt fordítottak a felálláson, és nem a lány, a férfi az, akinek leckét adnak. Egyszerűen nincs annyi cselekménye, hogy a jó 2 órát értelmesen megtöltsék. 3 részben néztem meg, de nem sokon múlt, hogy 4 napig küzdjek a filmmel.

Romantikus, némi humorral színezve. Probléma is volt, hogy nem úgy vicces, ahogy szerintem egy film humoros. Mű és erőltetett, és csak ilyen jelzőket tudnék halmozni. Pl. azon kellene mosolyogni, hogy a kinézett rokont Julia a saját rokonának vallja, hogy Malcolm ne higgye, Selina rokonsága kínos. Vagy: el akarják hitetni a férfival, hogy Selina tehetséges zongorista. Csak éppen nem tud zongorázni. Így négykezest játszik Cassidy párjaként – valójában a lord játszik minden szólamot, és amikor Selina próbálna lenyomni egy billentyűt, még rá is csap a kezére. Persze úgy, hogy Malcolm ne lássa meg. Vagyis, lehet érzékelni, hol van a viccesnek szánt rész, de annak nem találtam.

A kosztümtervező viszont kitett magáért – a szereplők nem csak egyedi stílust kaptak, de kifejezetten szép kosztümöket is. A kedvencem Selina egyik mellénye volt, de a báli ruháktól kezdve az öltönyökig, kalapokig ki volt itt találva minden.

A legtöbb szereplővel tudtam szimpatizálni, Cassidy és Selina voltak a kedvenceim. Viszont, Julia olyan szinten az agyamra ment, hogy legszívesebben ugratni kezdtem volna a jeleneteit. Ahogy azt csipogta, hogy Dear Selina, azzal a hangsúllyal, a hideg rázott. De a külsőségeken túl a viselkedése is rémes – nem egy fiatal hölgynek, hanem egy sértődős és önző gyereknek tűnik, aki a végére nem szerelmet és happy endet, hanem egy nagy leckét érdemelne.

Azért egy sor a castingról is. Pinto egy Jane Austen filmben is hiteles lehetne, olyan finoman hozza Selinát. Oliver Jackson-Cohen kapta az egyik legkedvesebb, a humort leginkább szállító figurát, és nekem tetszett is, ahogy játszotta. Theo James lovastisztje, amit még kiemelnék. Egy dolog az a rémes bajusz, de az a harsány nevetés, jaj. Mondjuk, azt a forgatókönyv hibájának tartom, nem a színészének, hogy átmenet nélkül vált nagyokat a kapitány. Az egyik percben ő a közönséges a csapatban, a másikban meg okos tanácsokat ad és műveltségről tesz tanúbizonyságot.

Tény, a regény sem tetszett – de a film sem lopta be jobban magát a szívembe.