Versenyző, szerelembe eső, múlt századi, flörtölő.

Rose Populaire nagyon nem vágyik arra az életre, amit az apja szán neki. A kisvárosban, ahol született és nevelkedett, kinézett neki egy vőlegényt és dolgozhat a család boltjában. Rose ennél többet akar, csak éppen egyet dolog van, amihez ért: gyorsan tud gépelni. A lányok az ötvenes évek közepén szívesen mennek titkárnőnek, Rose is ezzel próbálkozik a közeli városban. Louis titkárnőt keres, és Rose nem az a fajta, akit keres. Már éppen elköszönne tőle, amikor a lány gépelni kezd. Csak két ujjal, de olyan tempóban, hogy a férfi szeme megakad rajta. Született versenyző, aki már látja is, hogy Rose elindul a gépelési versenyen, és még esélye is lenne. Felveszi a lányt, és az első verseny után inkább az edzőjeként, mint a főnökeként kezd el viselkedni. A 10 ujjas gépelés tanulása, erőnléti edzések és zongora leckék közepette Rose egyre jobban beleszeret mogorva, sebzett főnökébe – a férfinak még baráti segítséggel is nehezen esik le, hogy mire kapott az élettől még egy esélyt a lánnyal. Nem csak a világbajnokságra.

Néha kell egy kis limonádé, és arra ez a film kiválóan megfelel. Még eredetibb is, mint az a sok romantikus semmilyen film, amit az ünnepek alatt anyám orrvérzésig nézett. Fogalmam sincs, melyik tévéadó volt, de az egy sémára készült nyálfilm-dömping tartott egész december végéig… Mindegy, gyorsan kiverem a rémképet a fejemből.

Pláne, mert ez egy nagyon szerethető francia film, amit jól esik nézni az embernek. Ebben is benne van a szokott klisé és a szerkezet is ismerős lesz, de mellette sok olyasmit is tettek bele, amiért nagyon lehetett szeretni a filmet.

Az egyik, hogy elhelyezték a történetet egy más, lassabb és ártatlanabb korba. Még akkor is, ha Rose is pl. egy új nőideálnak igyekszik megfelelni. Ez az a pont, ahol a nők már nem elégszenek meg azzal, hogy férjhez mennek és háziasszonyok lesznek. Az egyik kitörési pont a titkárnőké, és olyan az egész hangulat, hogy az ott és akkor egy nagyon menő szakma, ami a két világot összeköti. Dolgozhat, fontos lehet, ha olyan a főnöke, még világot is láthat, mert utazik vele és segít az ügyintézésben. Ami meg összeköti a kettőt, hogy a főnök – titkárnő kapcsolat könnyen válik románccá és házassággá. Így volt karrier, lesz család is, minden pipa. Ma azért ez már ebben a formában mosolygós, nem a titkárnőké az álomszakma címke, de a film világában működőképes.

Pláne, hogy egy kissé abszurd sportot is kapunk. Gyorsasági gépelés. A film átvette a sportfilmek jellegzetes elemeit: van edzés, vannak gyakorlatok és ott vannak a versenyek. Valahol nagyon abszurd, de ez is működött és elég izgalmas is lett. Pedig aztán nem lehet azt mondani, hogy nagyon sport lenne a gépelés. Izgalmasan aranyos, csak találok jelzőt.

A romantikus száltól felemás érzéseim vannak. Rose és Louis kapcsolatát szépen összerakták, ez nem az a szenvedély központú viszony-szerelem, ami a frászt hozza rám. Itt volt idő ismerkedni, tényleg megszeretni és megismerni a másikat, küzdeni érte. Helyesek is együtt, és jók a mellékszálak – a Taylor család, vagy Louis felemás kapcsolata a családjával.

Ami nem tetszett, az már a következő bekezdésbe vezet el. A film nagyon erősen megidéz képben és filmformában egy más korszakot. Ez a szerelmi jelenetre is igaz, amit azért mai szemmel kirívó. Még az is jobban tetszett volna, ha csók után egyből ugrunk a másnapra, és nem kapjuk meg azt a majdnem ágyjelenetet. Pedig különben stílust ad a filmnek a más korszak megjelenítése, annak minden kis kellékével. A színek, a ruhák, a környezet. Az a francia báj van benne, ahogy a cselekményben is, ami számomra vonzó a francia filmekben. Légies, könnyed, színes – ahogy már írtam is, egyszerűen jó volt nézni.

Nem pakolták tele sztárokkal sem, nem is kellett. Berenice Bejo az egyetlen nagyobb név, jól is állt neki a szerep, de senkire nem tudnék panaszkodni. Nem amerikai filmes szinten eye candy, de helyesek a színészek is, és mellette játszanak is.

A humora is kellemes. Semmi túlzás, semmi hevesség, csak kis aranyosan. Ez lesz különben a jelző, amit a filmre fogok ragasztani. Aranyos. A történet, a szereplői, az egésznek a hangulata. Ha a romantikus filmek többsége ilyen lenne, szeretném a zsánert.

Populaire kisasszony – 5/4,5 jókor talált meg ez a film. Nagyon bájos, aranyosan romantikus, szerettem a humorát és a karaktereit is.