Lacheau minden komédiáját nem szerettem, de az Alibi.com azok között volt, amiket szívesen néztem. Így a folytatásnak is lelkesen ültem neki, ha nem is nagyon volt előzetes ismeretem, miképpen nyitják újra az irodát a fiúk.

Az újdonság az is benne, hogy nem nyitják újra. Gregory és Florence házasodni készülnek, és ennek folyamodványaként a családjaiknak is meg kellene ismerkedni. Ám annyira szerencsétlenül jön ki a helyzet, hogy a férfi képtelen előállni a szüleivel. Kiderül, hogy az anyja éppen az a pornószínésznő, akinek a munkásságáért a leendő apósa rajong. Az apja meg az a csaló, aki bekerült a tévébe és leendő anyósa nem győz szörnyülködni rajta. Így aztán a régi barátokkal összeáll, hogy kamu szülőket találjanak neki. Igen ám, de mivel közben megkereste a szüleit, nekik meg kamu menyasszonyt és barátokat kell bemutatni. Meg levezényelni két esküvőt – egy kamut a szülőknek, egy igazit Florence-szel, akinek semmire nem szabad rájönni. Az eredmény meg a káosz a köbön.

 Sikerült úgy levezényelni mindezt, hogy komédia legyen, mókás és nem sértő. Azért aranyosnak nem mondanám, ez nem az a romantikus irány, amit tudnak a francia filmek. De értékeltem azt is, hogy az esetek nagy többségében vállalható poénok követik egymást. Talán csak egy volt, amin azért forgattak a szemem. Amikor Augustin a fenekére ragasztott WC-ülőkével szeli át a várost, és több olyan jelenet is van, amikor a kamera a pucér hátsóját teszi fókuszba. Ok, még egy. Arra is építettek poénokat, hogy Appoline pornózik, és mű-e a melle. Anélkül is meglettem volna.

De a Florence – Gregory páros tetszett, és bőven volt benne játékosság. Azt el tudtam hinni, hogy ők szeretik is egymást, meg ugratják is egymást, közben meg jól szórakoznak. (Mivel ők az életben is pár, közös kisfiúval otthon, tényleg rutinból mehet nekik ez a házaspáros felállás.) Azt különben is használták több generáció esetében is, hogy a párok miképpen ragaszkodnak egymáshoz, mit tudnak megbocsátani egymásnak.

Szívesen vettem a sok visszatérő szereplőt is. Lacheau különben is szívesen dolgozik a saját körével, csak abban van különbség, hogy mikor ki a főszereplő és ki játssza annak barátait. Különben ezt a filmet is jegyzi rendezőként is. Vele együtt három olyan színész van a filmben, akiket már sok mindenben láttam. Tarek Boudali egyike a színészeknek, akikkel sűrűn együtt dolgozik és cserélgetik a főszerepeket. Most épp Boudali a barát – mellesleg itt narkolepsziás, aki mindig a legrosszabb időpontban alszik el. A menyasszonyt játszó Elodie Fontan talán a Bazi nagy francia lagzik 3 részéből ismerősebb, de ő is nagyon sok Lacheau-filmben kapott kisebb-nagyobb szerepet már – így is ismerkedtek meg, mielőtt össze is jöttek. Az jót is tesz a filmnek, hogy érződik benne, baráti társaság csinálta.

Simán jobban tetszett, mint a Batman paródiájuk korábban. Nem kellett mű látványelem, sokkal jobban működött az, ahogy az ál-apa ármánykodott és szerepelt, míg az ál-anya hirtelen feltűnt, mert senki nem vette észre a jelenlétét. Vagy, amikor a fűnyíró lekapta Florence fél hajkoronáját.

Akár harmadik részt is el tudok képzelni, amiben babáznak, de majd kiderül. Egyelőre a Kutya és macskát látom a következő filmeknél.